A Kilenc betűs Szó! (BEFEJEZETT)

*Tízedik*

Az ajtó fekete, szépen lakozott. A ház maga fehér, a terasz fehér oszlopokkal van díszítve. Az udvaron egyenes, gondos zöld fű, amit ha meg nézék biztosan lehetne állítani, hogy szabályosan egyenesre van le vágva. A kerítés is frissen festett fehér. Igazán pénzes lehet,ha ilyen sok mindenre telik arról nem beszélve hogy ilyen nagy háza van. Bentről hangos gyerek sírás kelti fel a figyelmemet.  Az ajtóra helyezve a kezem kopogni kezdek.
-Szívem, nyisd ki te az ajtót. - mondja egy mély, még is kedves női hang.
-Miért pont én? Nem tudja ki nyitni mondjuk az aki el hozta onnan. - mondja egy karcos fiatal hang.
-Na de James, ne beszélj így velem és nem mert az apád ma nem tartózkodik itthon. Szeretettel kell fogadnunk őt hiszen ő épp úgy a családunkhoz tartozik. -
Ezek szerint apa újabb családdal gazdagodott. Értem én hogy anya sose volt pénzes, de szerintem elégé boldogak voltunk így is.
Az ajtó mint egy villámcsapás ki nyílik, majd egy szőke kék szemű fiú jelenik meg rajta.  Sokáig csak állunk és nézzük egymást, majd én szakítom meg elöszőr a szem kontaktust.
-Szia a nevem, Lea. - motyogom idegesen, majd ki nyújtva apró remegő kezem be mutatkozok neki.
-Pfff... - rándítja meg a vállát majd, be masirozva nyitva hagya az ajtót. Mivel én sose tudtam mit kéne ilyenkor csinálni ezért vissza fordulók és a kocsi felé szaladok.
-Vigyen vissza. Ott legalább jobb volt, hogy voltak barátaim. - motyogom a sofőrnek.
-Ugyan Lea. Biztosan jobb lesz. Egyenlőre még furcsa lesz a helyzet de majd idővel hozzá szoksz. És még a családod többi tagjával nem is találkoztál.  A fiú aki ki nyitotta neked az ajtót, éppen a kamaszodó korban van. Ennek semmi köze sincs hozzád. - simit végig az arcomon.  Mire újra meg fordulók, egy gyönyörű szép nő áll az ajtóban kezében egy aprócska gyerek. Tekintette aggódalommal lesz tele ahogy észre veszi, mit akartam csinálni.
-Nem tudom meg tenni. - folyik le egy könnycsepp az arcomról.
A sofőr lassan le guggol így egy színtre kerül velem, mosolyogva újra meg simogatja az arcomat.
-Meg tudod tenni, hiszen te bátor kislány vagy. Most pedig, menj oda és mutatkoz be újra ahogyan az előbb tetted.  Nyugtatsd meg a hölgyet, hogy nem akarsz már egyből el menni. - mondja, mire bólintok.  Meg fordulók gyorsan meg törlöm a szememet, majd egy apró mosolyt erőltetve az arcomra oda sétálok. Arca most egy picit fel vidul. Sötét csokoládé barna haja fel van csatolva, így engedni látja az arcát és hibátlan bőrét.  Mosolya hibátlan, és barátságos.  Kezei puhák, körmei pirosra lakozva csillognak.
-Jó napot, az én nevem Lea. - emelem fel újra apró remegő kezemet.
-Szia, az én nevem Margarete, ő pedig Anette. Akivel az előbb találkoztál pedig a legidősebb fiam, James. A kisebbik még alszik, de majd neki is be tudsz mutatkozni ha fel kelt, addig pedig gyere be és érezd magad otthon elvégre ez a hely a tiéd is. - mondja majd meg fordul és a kezemet meg fogva be vezet.
-A házuk nagyon szép, Mrs Margarete. - mondom illendően, ahogy az árvaházba tanultam.
-Ugyan, hagyjuk el a formalitást. Nevez simán csak Margarete-nek vagy ahogy szeretnél. - mondja még mindig a kezemet fogva.
-Értem. - motyogom. Az ajtóban meg jelenik a sofőr kezében az egyetlen böröndömmel.
-Itt vannak a kislány cuccai, ideje indulnom. Lea, te pedig ne feledd amit neked mondtam. Bátorság és ki tartást kislány. - int majd be csukva maga mögött az ajtót el megy.
-Szóval, remélem jól ki fogunk tudni jönni egymással. Tudod, én mikor meg tudtam az apukádtól, hogy van egy lánya nagyon meg örültem, de mikor meg tudtam hogy te hol vagy, és anyukáddal mi történt úgy éreztem magam mint egy be tolakodó.  Aztán addig törtem a fejem míg rá nem jöttem a meg oldásra. Örökbe fogadlak így biztonságos otthon biztosíthatok neked, és egy meg felelő családi háteret amivel el kezdheted majd a nagy életet. - mondja majd le rakja a kis plédre a kislány aki nagy örömmel ficánkolni kezd.
-Aranyos kislány. - motyogom.
-Igen, egy kis angyal.- mondja szemével továbbra is engem figyelve. - annyira szép kislány vagy te is. Ha ismertem volna anyukádat biztosra vettem volna, hogy rá hasonlíthatsz. De így csak tippelni tudok.-
-Ezek szerint már bent is vagy. - hallom meg újra a karcos mély hangot.
-James, légyszíves viselkedj normálisan a húgoddal.- parancsol rá Margarete.
-Ugyan ő, sose lesz a húgom.  Az apja nem az én apám, ahogy anyám se az övé. Nem tartozik hozzám még annyira sem mint, Lucas vagy Anette. Ők legalább nem annyira selejtesek mint ő. - mutata hatalmas kezével rám.  Apró könnyek lepik el a szemem, majd gyorsan meg fordulva le is törlöm őket.
-James, kérlek ne beszélj így előtte. Ha nem tudod el viselni akkor sem érdekel. Ő is mától a családunk tagja ha tetszik neked ha nem. - ordít rá Margarete.
-Én akkor sem fogadom el, felőlem akár fel is akaszthatja magát. - mondja majd meg fordulva fel szalad a lépcsőn majd be várgva az ajtót hangosan kezd el zenét hallgatni.
-Nézd el neki Lea. Tízenhét éves és éppen rossz napja volt. Ha egy kicsit jobban meg szokja a helyzetet majd rendesebb lesz. - mondja, mire meg értően bólintok. Ha Margarete ezt mondja akkor biztosan így lesz elvégre az ő fia, így ő jobban ismeri mint én. 

                                               ***

Délután segítettem Margarete-nek a kicsi Anette el láttásában, közben meg meg próbáltam fel fedezni a helyet. A szobámat is sikerült meg csodálnom, ami sokkal nagyobb mint ami az "Ház"ban volt. És ami még ennél is jobb, hogy Margarete meg ígérte, hogy meg tanítani sütni, csak még ki kell találnia hogy mit.
-Lea, kérsz valamit inni? - kérdezi be hajolva a nappaliba Margarete.
-Nem köszönöm. - mondom, majd tekintettem újra a pici babára esik, aki günyögve próbál beszélni hozzám. 
A sofőr-nek remélem igaza van, és csak egy kis idő kell és meg tudom majd szokni ezt az új helyzetet.
-Sziasztok.- hallok meg egy mély idős hangot.
-Szia szívem, azonnal megyek. - mondja Margarete mire bennem felül kerekedik a félelem.  Hát most már ő is itthon van.