A Kilenc betűs Szó! (BEFEJEZETT)

*Tízenhatodik*

Az első napom a suliba. Vagy is ebbe a suliba az új családommal. Azt mondaná az ember, hogy az én helyzetemben ez az egész annyira könnyen megy. Hát még is rettegek, és félek a be illeszkedéstől.
Az ébresztő meg szólal mire a szívem ezerrel kezd el verni. Itt az ideje ki kellni az ágyból, pontosítok fel kellni a földről és neki állni készülődni.
A tegnapi napom nagyon rossz volt, tekintve hogy miután sikerült hajba kapnom James-al ki sem mentem a szobámból.
A kopogás ami inkább döröböléshez hasonlított cselekvésre kényszerített.
-Kapcsold ki azt a szart. - üvölt be az ajtón keresztül James. Nem válaszolok, csak fel állok majd az órához sietve keresgélni kezdem a kapcsolót.
-Nem hallottad, kapcsold már ki a francba. - üvölt be újra idegesen.
Mikor végre sikerül meg találnom, ahelyett hogy ki kapcsolnám csak állok és nézek az ajtó felé. Normálisan is meg kérhetne hiszen nem a kutyája vagyok.
-Mondtam valamit te kis taknyos. - ront be, majd szemével engem bámulva áll az ajtóba.
-Szépen is meg lehetne kérni, és most idézem amit te mondtál. Mi van talán nem tanítottak meg kopogni? - mosolyodok el. Tudom, hogy ezért később még kapni fogok, de a pillanatért meg érte.
-Igazán ki nyílt a csipád, csak ne hogy rá fáz Lea. - mondja majd vissza fordulva be csapja maga után az ajtót. Gyorsan le nyomom az órát, majd készülődni kezdek.
Egy fehér polót és egy szürke tapados gatyát veszek fel. A vörös szőke hajamat, lófarokba fogom össze majd gyorsan a tükörbe pillantva el égedeten sétálok le a lépcsőn. Nem is látszik, hogy sírtam volna, pedig így volt.
Mivel csak ketten maradtunk itthon, mert Margarete a boltba ment ezért minél kevesebbet probálok James-el egy helyen tartózkodni.
-Csak nem el készültél végre. És legalább ahogy hallom sikerült ki kapcsolnod azt a szart is. - mondja, majd elém lök egy müzlis tálat meg a tejet és a csokis müzlit, ami nála már kedveségnek számít. Legalább is amit eddig tett velem, ahoz képest biztosan.
-Köszönőm. - motyogom.
-Hidd el nem szívesen tettem. Csak azért mert eddig jó napom van, bár ha te nem lennél jelen akkor még jobb lenne. - mondja.
-Ezt is igazán köszönöm, legalább már el jutottunk odáig, hogy ha nem is jó de rossz érzelmeket váltok ki belőled. Eddig azt gondoltam, hogy érzéketlen ember vagy. - mondom, mire ő hátra lökve a széket a képembe mászik.
-Semmilyen érzelmem nincs feléd, csak egyszerűen idegesít a tudat hogy te itt vagy. Hogy zavarod itt a levegőt. És csak egyetlen egy szerencséd van, még pedig hogy a tegnapi nap előtt még sose ütöttem meg lányt és most sem tervezem. Ez az ami kiment téged. - suttogja majd fel sétálva a szobájába, egyedül hagy.
Még hogy sose, tegnap nem úgy vettem észre mint aki egy kicsit is bánta volna, vagy legalább el szégyellte volna magát.
De nem baj, legalább már odáig el jutottunk, hogy ki fejezte az utálatátt. Keményebb dió lesz mint Dale, de őt is meg fogom törni.
Mert amíg itt élünk muszály lesz el viselnünk a másikat.