A Kilenc betűs Szó! (BEFEJEZETT)

*Harmincegyedik*

Ma este találkozom vele, és annyira izgatott vagyok. Színte minden percben át öltözöm mert az elején mindegyik jó, aztán pedig még sem. Különben is el sem mondta, hogy hova akar vinni.
Gyorsan át nézem a leveleket, majd csalódottan huppanok le a székre.
A levél amit eddig nem akartam el olvasni, most újra a kezembe van. 
Nagy levegőt veszek majd ki bontom. Most vagy soha.

Lea!

Mivel telefonon is képtelenség téged el érni, Margarete-val abban reménykedünk így talán sikerül. Haza kell, hogy gyere és végre rendezni a soraidat. Mind tudjuk miért mentél el, és tudjuk hogy nehéz lesz de meg kell tenned. Az a ház édes anyádé volt, és most a tiéd. Ha nem akarod add el, ha viszont nem szeretnéd, tedd meg amit meg kell. És végre le zárni a múltat, és annak fájdalmait. Amint meg jöttél amit remélem hamar lesz, fel keresünk egy hagyatékival foglalkozó ügyvédet.
Annyira sajnálom amin át kell menned, de én ott leszek melletted. Hiszen sokáig nem tettem meg és meg bántam.  Nem fordíthatom vissza az időt de meg probálok jobb emberé válni a jövőben.
Ha el olvastad kérlek hívj fel.
Szeretlek.

Éreztem ahogy a szörnyű könny végig folyik az arcomon. Nem akartam a múltba vissza menni, és nem akartam semmi mást csak el menekülni onnan. Fájt hogy még is meg kell tennem, ő érte. Hiszen ennyivel tartozom neki és magamnak is.
De annyira nehéznek bizonyul ez az egész, az hogy vissza kell mennem abba a házba, ahol ő és én éltünk.
A csengő meg szólalt mire gyorsan el dugtam a levelet a kanapé párnája alá.
Dale mosolyogva várt, majd mikor meg látta ahogy a könnyek még mindig csak folytak a szememből, szorosan magához ölelt.
-Ne haragudj, nem így akartam hogy láss. - motyogom.
-Mi a baj Lea? - kérdezte ahogy egy apró csókot lehelt a homlokomra.
-Annyira nehéz, még beszélni is róla. - sutogom a mellkasába.
-Néz a szemembe. - emelte fel a fejem, így a szemébe néztem. - ha az kell hogy ki szedjem belőled hogy te boldog legyél akkor meg teszem. Most pedig be megyünk és addig nem is megyünk el amíg nem beszélsz róla. - mondja, mire bólintok. Tudom hogy nehéz lesz, de ő mellette még is sokkal könnyebb.
A kanapéhoz vezetem majd a kezébe nyomtam a levelet.
Sokáig nem szólt semmit, majd össze ráncolta a szemöldökét és úgy beszélt hozzám.
-Lea, apádnak igaza van. Muszáj lesz el mened még ha nehéz is. - néz most a szemembe. - el kisérlek és én is ott leszek majd veled. - mondja.
A tudat hogy Dale is ott lesz és valószínűleg a családomnak is be kell mutatni, meg rémiszt.
-De akkor találkoznod kell, a családommal. - mondom ki ami leginkább zavar.
-Igen, de nem fontos. A lehető legjobb fiú leszek igérem. - kacsint mire egy apró mosoly jelenik meg a számon. Ő pedig lassan fel áll majd hozzám sétál újra a meleg és biztonságot nyújtó ölelésébe von.
-Lea. - suttogja a hajamba. Dünnyögve válaszolok ahogyan élvezem a régi, kellemes illatát amit annyira meg szoktam és olyan sokszor hiányzott is. -Sajnálom, hogy sokáig nem írtam. Nagyon sok minden történt velem, és nem akartam hogy te is ennek az áldozata legyél. Meg akartalak tartani olyannak amilyen akkor voltál, hogy amikor a keresésedre indulok, azt a Lea-t találjam meg aki szörnyen hiányzott. - hogy lehet valaki egyszerre fenyegetően ki tulajdonító és ennyire gyengéd is mint ő.
-Sokáig azt hittem, el felejtetél. Hogy már soha többé nem foglak látni. Szükségem volt rád. Ott kellett volna lenned velem, de nem. Még csak levelet sem kaptam tőled. Pedig hidd el, ha el mesélted volna akkor én probáltam volna meg a segítségedre sietni, mert.... - a szemébe nézek mikor ki mondom. - mert szerettelek. -
Hirtelen vetett véget az ölelésnek majd még fordulva az ajtó felé vette az írányt.
-Hibát követtem el, soha nem kelet volna újra találkozom veled. Akkor örülnöm kellet volna, hogy végül el mentél. Te nem szerethetsz engem mert nagyon rossz ember vagyok.- mondja majd ki megy és be csapja maga után az ajtót. A szívem is ezzel egy időben újra össze törik.  Engem mindenki csak játékszerenek használ, és miután játszottak velem fognak és egyszerűen ki dobnak.
-Dale. - ordítok utána, majd ki nyitva az ajtót, látom ahogy pont be száll az autóba. - Dale. - ordítok mire meg áll, de nem fordul meg. - újra el mész?  Újra ki lépsz az életemből, és válaszokat sem adsz. Újra fájdalmat okozol úgy hogy nem leszel itt hogy segíts. Miért csinálod ezt?  Miért futamodsz meg minden érzelemtől?  Miért futsz el előlem? - hatalmas fájdalom lepi el az össze tört szívemet ahogy válaszol.
-Mert csak azt akarom hogy szenvedj mert akkor boldog vagyok. - mondja majd be szál az autóba és el tűnnik.