A Kilenc betűs Szó! (BEFEJEZETT)

*Tízenötödik*

A lépcső még könnyen ment, na de hogy be kopogjak az ajtaján? Na az már nem. Szinte éreztem a forróságot ahogy az ajtajára raktam a kezemet. A harmadik kopogás után végre meg szólalt mire én óvatosan meg fogva a kilincset, ki nyitottam az ajtót.
-Öm.... Szia. - köszönök, amikor észre veszem, hogy idegesen engem méreget.
-Mi a francot akarsz? Azt láttam sikerült ki venni a kezed a seggedből. - szóritja ökölbe a kezét.
A legjobb módszert alkalmazva a közepébe vágtam.
-Tudom, hogy az elején nem könnyű el fogadni ezt a helyzetet, nem vagy vele egyedül. Én sem igazán szeretem volna ezt. De nem tudtam erről az egészről semmit. És hidd el nem is terveztem, hogy anyukám meg hal. Már pedig így történt. Hidd ha meg tehetném el mennék innen, és békén hagynálak de nem tehetem. Csak arra kérlek, hogy legyél egy kicsit kedvesebb. Nem kérem, hogy a hugodként kezelj, vagy jó pofiz velem, csak egy aprócska kedvességet. - motyogom a padlóra meredve.
-Ezt nem hiszem el. - dől hátra az ágyán nevetve.
-Most mi az? - nézek rá félénken.
-Az hogy egy olyan lány mint te, sokkal gyengébb sokkal félénkebb add utasítást nekem. - mondja majd tovább nevet.
-Én nem utasítást adtam, csak egyszerűen meg kérlek valamire. Mind a kettő teljesen mást jelent. - mondom.
-Oh, ezek szerint annyira van eszed, hogy ezt meg értsd, de ahhoz nincs hogy a legroszabbat követed el amit csak tudsz. Na de ide hallgass törpe. - kel ki az ágyból, majd közelebb lépkedve hozzám a szemembe néz. - nem fogok kedves lenni veled, és még csak véletlenül sem foglak sajnálni. Ez vagyok én, és nyugodtan fel akaszthatod magad ha ez nem tetszik neked. - mondja össze szorítva a száját.
-Te... - nem tudom ki mondani mert meg érzem a fel törő fájdalmat.
-Ez az, nyugodtan kezdj el bömbölni ez engem egyáltalán nem hatt meg. - mosolyodik el.
Nagy bátorságot véve, meg lendítem a kezem ami hangosan csattan az arcán.
James arca hirtelen a fájdalomtól el torzul, majd idegesen a kezem után kapva, ráncigálni kezd.
-Igazán szép ütés volt Lea. De most úgy érzem vissza is kell kapnod. - suttogja idegesen. Hangja meg remeg ahogyan az ágyra dob. - tényleg képes voltál meg ütni? - a nyakamat meg markolva ordítozni kezd. - Nagyon rossz dolgott tettél de majd én meg tanitalak. Meg mutatom, hogy mit fogsz kapni ha még egyszer meg probálod. - szabad keze meg lendül majd az arcomon csattan. - jól esett? Kérsz még? - kérdezi mire sírva, nemmel bólintok. -takarodj ki innen és nem akarlak még egyszer meg látni. - mondja majd el engedi a nyakam és le mászik az ágyról. Szabad utat engedve nekem, szaladni kezdek a szobám felé, majd magam mögött be csukva az ajtót a földre fekszem.
-Dale, kérlek gyere értem. Ments meg és vigyél magaddal. Mindegy hova csak el innen. El James-tól.- suttogom, majd hangosan sírni kezdek. Elegem van. Nem akarok tovább itt maradni.

***

Késő este én még mindig a földön feküdve probálok meg nyugodni. Margarete a nap folyamán kétszer volt bent, kérdezte hogy kérek-e enni, de én persze nemmel válaszoltam pedig éhes voltam. És akkor is hazudtam amikor meg kérdezte, hogy miért fekszem a földön. Nem akartam el mondani mert akkor biztosan nagyobb bajba keveredtem volna, így hát egyszerűnek találtam a hallgatásba menekülni.
Probáltam fel készülni a holnapi iskolára is, de nem ment. Rettegek, hogy milyen lesz, hogy vajon kedvesek lesznek-e az osztály társaim.
Retteg vajon milyen lesz reggel találkozni James-al. Vagy milyen lesz Margarete szemébe nézni azok után, hogy hazudtam neki.