A Bosszú Hálójában

33.|Döntés elé állítva

- Azt hittem ezt ma reggel már megbeszéltük. Köszönöm, hogy így aggódtok értem, de nincs szükségem semmilyen vizsgálatra. - tettem le a kezemben lévő evőeszközt.
- Mi van ha vérszegény vagy? Vagy ha valami szövődménye van a műtétnek?
- Anya, ilyenekről szó sincs.
- Mégis honnan tudod ilyen biztosra? - kérdezte kissé ingerülten.

Mély levegőt véve összeszedtem a bátorságom és a szemébe néztem.

- Terhes vagyok.

Anya arca mintha lefagyott volna, köpni - nyelni nem tudott a kijelentésem után.
Apa félrenyelte az üdítőt és köhögni kezdett.

- Komolyan?? - pillantott rám Luke arcán rejtett mosollyal.
- Kim, te most csak viccelsz, igaz? - kérdezte apa amint szóhoz jutott.
- Nem, nem viccel. - nézett apa szemébe anya. - Hogy nem vettem észre a jeleket?! Egy kicsit hízott, bő ruhákat hord, rosszul van és kívánós. Ezek alapján már gondolnom kellett volna erre az eshetőségre. - temette anya gondterhelten arcát kezei közé.
- Mégis hogyan?? Mióta tudod? - bombázott apa kérdésekkel.

Arcáról nem tudtam leolvasni semmit, csak valami azt súgta, hogy ennek a beszélgetésnek egyáltalán nem lesz jó vége.

- Péntek este Mia nyitotta fel a szememet. 4 tesztem pozitív lett még aznap. Ma viszont azért voltam tovább oda, mert elmentem nőgyógyászhoz, aki csak megerősíteni tudta a dolgot. - az utolsó mondatomnál már nem bírtam tovább, s kis mosoly jelent meg az arcomon akaratomon kívül.

Ám kezemet a hasamra vezettem, amint apa mérgesen nézett rám.

- Péntek óta sejted, hogy növekszik benned egy gyerek de a szüleidnek nem szólsz. Azt hittem ennél felelősségteljesebb vagy Kimberly. Nem erre neveltelek. Szólnod kellett volna már akkor amikor felmerült ennek a lehetősége. - mondta idegesen, majd felállt és a pulthoz sétált, amin megtámaszkodva sóhajtott egyet.
- Hány hetes vagy? - kérdezte anya.
- 9.
- Jézusom. - kezdett sírásba.

Luke -kal egymásra néztünk. Bíztatóan mosolygott rám, majd megfogta a kezem.

- Hugicám, nem lesz semmi baj. Megoldjuk. - húzott magához és megölelt.
- Kim, ez a gyerek. Ez a gyerek nem születhet meg. - közölte ezt édesanyám remegő hangon.
- Mi az, hogy nem születhet meg? - kaptam fel a fejem.
- A magzat akkor fogant amikor téged elraboltak. Egy szóval sem említetted, hogy megerőszakoltak. Ki tudja, hogy ki az apja. Lehet, hogy egy gyilkos. Kislányom, ez a gyerek nem jöhet világra. - mondta zokogva, majd felállt az asztaltól.
- Anya te nem értessz semmit. - álltam fel én is idegesen a hasamat fogva.
- Mit nem értek? - fordult felém kiabálva. - A lányomat elrabolták, elakarták adni szexrabszolgának. Most pedig kiderül, hogy meg is erőszakolták és terhes. Tudod milyen átélni ezt egy anyának Kim??
- Nem és nem is fogom megtudni. De kimondtad a kulcsszót. Már én is anya vagyok.
- Nem, te nem vagy. - fordult felénk apa. - Ha pedig rajtam múlik nem is leszel.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni? - gyűltek könnyek a szemembe.
- Az én lányom nem fog megszülni egy olyan gyereket aki erőszak következtében fogant. Ha ezt elfogadod, akkor rendben. Ha nem, akkor leveszem rólad a kezem. Éld a saját életedet. - mondta komoran.
- Ti most komolyan azt várjátok tőlem, hogy vetessem el a gyereket? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Kim. Hidd el hogy, mindenkinek ez lesz a legjobb. Ha el is tekintünk attól, hogy fogyant fogant, te akkor is 18 éves vagy. Nem állsz készen arra, hogy felnevelj egy gyereket hisz még te magad is gyerek vagy. Az én gyerekem, a mi gyerekünk. - mutatott apára, aki még mindig a pultnál állt.
- Tudom, hogy fáj de értsd meg, hogy ez a legjobb döntés amit ebben a helyzetben hozhatsz. - sóhajtott anya.
- Mi van??? - állt fel egyszerre Luke és Derek.
- Azt hittem mi egy összetartó család vagyunk. Komolyan Anya?? Apa?? Ki kellene állnotok Kim mellett azok után ami történt, nem pedig csak még egyet belerugni. Az mióta megoldás, ha megöl egy gyereket? - kelt ki magából Derek.

Sosem láttam még ilyennek Őt. Halántékán kidudorodtak az erek és feje kezdett elvörösödni. Ezzel a tettével szememből kikényszerítette a könnyeimet.

- Csalódtam bennetek. - szólalt meg Luke. - Elárulom nektek, hogy rohadtul nem tudtok semmit arról ami Kimmel történt.
- Luke. - szóltam rá, nehogy olyat mondjon amit nem szabad.

Sóhajtott, majd lassan felém fordította fejét.

- Anya. Ez a döntés nem nekem lenne jó, hanem nektek. - töröltem le a könnyeimet.
- Húzhatjuk még ezt a témát egy jó darabig. - indult el felénk apa. - De ameddig én vagyok az apád, ameddig az én házamban laksz és ameddik az én kenyeremet eszed, ez a gyerek nem születik meg. Nektek pedig. - nézett Derek -re és Luke -ra. - Ebbe egyáltalán nincs beleszólásotok.

Szavai mélyre hatoltak, sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen nehéz döntés elé állít majd az élet.
Hiába törölgettem az arcomat, a szememből újra és újra könnycseppek gördültek le.

- Azt hiszem, akkor felmegyek és összepakolom a cuccaimat. - sóhajtottam. - Felnézek rátok és próbálom megérteni, hogy miért reagáltatok így erre a hírre. - csuklott el a hangom.

Mennyivel könyebb lenne nekik elmondani, hogy " Héjj, igazából Balmont raboltatott el, és Shawn a gyerek apja. " De ha ezt meglépem, akkor mindenkit veszélybe sodrok. Inkább higyjék azt, hogy megerőszakoltak és egy ringyó vagyok, de így legalább Ők biztonságban vannak. Ha elmondanám apa egyből intézkedni kezdene és az mindegyikünk halálával fog végződni. Azt hiszem a felnőtté válásom végső jele, ennek a döntésnek a meghozatala.

- Nem fogom megölni a babámat még a ti kedvetekért sem. Inkább elmegyek. - mondtam ki nehéz szívvel a szavakat, de tudom, hogy mindenkinek így lesz a legjobb.

Luke megdöbbent arca méginkább sírásra késztetett.

- Úgy hiszem ez az első döntés amit felnőtt fejjel hozok. Ez a döntés egész életemen keresztül végigkísér majd, de már most tudom, hogy sosem fogom megbánni. Anyának lenni csodálatos dolog és én nem fosztom meg magam ettől az élménytől. Úgy hiszem, van bennem annyi erő, hogy feltudjak nevelni egy gyereket. Szeretlek titeket és remélem, hogy nem ítéltek el emiatt. Ettől még a lányotok vagyok, aki most a saját útjára lép.

A zsebemből kivettem a piciről kapott ultrahangos képet és az asztalra tettem. Anya könnyeivel küszködve fejét apa mellkasára hajtotta. Apa pedig szinte rezzenéstelen arccal nézte a képet.

- Remélem néha majd eszetekbe jut az unokátok és én is. De elfogadom, hogy ennek így kell lennie.

Ezután elindultam a szobámba. Hallottam ahogyan anya keserves sírásban tör ki, de mindenki más csendben van, hallgatnak.
Az ajtót becsukva magam mögött, lábaim összecsuklottak és ott ültem, zokogva.

- Ne aggódj kincsem. - simítottam meg a pocakomat. - Megvédelek mindentől.