A Bosszú Hálójában

29.|"Minden" a régi

Ott maradtam a sötétben. Társam csak a magány, a bűntudat, s a fájdalom volt.

Mintha szíven döftek volna. Elmondhatatlan ez az űr. Soha többet nem láthatom Őt. Ahogy oly' édesen mosolyog, nem hallhatom a nevetését, nem vitatkozhatok vele, nem foghatom meg a kezét, ajkaim pedig nem érinthetik az övét.

E gondolatok cikáztak egész éjjel a fejemben, s az álom messzire elkerült. Reggelre kisírt és karikás szemekkel vártam a látogatóimra.

- Kincsem. - sietett az ágyamhoz Anya. - Aludtál éjjel?
- Nem tudtam. - suttogtam erőtlenül.
- Na, szívem. - ölelt magához gyöngéden.

Sírás kerülget még mindig, egyszerűen nem akarom elhinni, hogy Shawn...hogy Shawn meghalt.
Szememből kicsordultak a könnycseppek, mire anya arcán a gyengeség jeleit véltem felfedezni.

- Kim. Akarsz beszélni róla?
- Nem. - ráztam meg a fejem.
- Hoztam neked reggelit. - nyúlt a táskájáért.
- Nem kérek.

Válaszul csak sóhajtott, majd megfogta a kezem és szótlanul ült fürkészve arcomat.

- Sziasztok.

Nyílt az ajtó és megpillantottam Apát, Lukeot és Dereket. Szívem egy része megtelt örömmel, hisz Ők még mindig velem vannak és semmi bajuk.

Azt hiszem ide illik az a mondás, hogy az egyik szemem sír, míg a másik nevet.

Shawn hát megtartotta ígéretét, ugyanis karácsony van és együtt vagyok a családommal.

- Reméltem, hogy előkerülsz nővérkém. Hisz akkor kit prankeltem volna meg? - nevetett Derek.
- Nagyon vicces vagy ám öcsi. - jelent meg arcomon kis mosoly.
- A viccet félretéve, tényleg örülök, hogy megúsztad ennyivel.
- Ti már tudjátok, hogy mi történt? - pillantottam Anyára, majd Apára.
- Luke tegnap este valóban beszélt nekünk a történtekről. De hisz jogunk van tudni, a lányunk vagy és ettől az egésztől mi ugyan úgy szeretünk téged kicsim. Egyáltalán nem kell magadat hibáztatnod emiatt. - szorította meg a kezemet Anya.
- Csak ez nem olyan könnyű. - sütöttem le a szemem.

Tudom, hogy Anya nem arra gondolt amire én. De a legszomorúbb ebben az egészben az, hogy ha jobban odafigyelek akkor Shawn még mindig élne.

Kopogás zavarta meg a társalgásunkat, majd egy elegánsan öltözött nő lépett be a kórterembe. Fekete szoknyája térdéig ért, fehér ingjének ujját pedig feltűrte. Szőke haja kontyban volt, arcán pedig egy kevés smink. Kezében egy kék mappát tartott, majd apám felé fordult.

- Jó Reggelt. Sajnálom, ha megzavartam valamit. A nevem Beverly Martin, az FBI-tól jöttem azzal a céllal, hogy Önöket védelem alá helyezzem.
- Jó Reggelt. - vetett rám egy pillantást apa, majd a nőre nézett. - Szóval FBI? Ilyen komoly lenne a dolog? Veszélyben vagyunk?
- A tetteseket lekapcsoltuk és elég bizonyíték és tanú van arra, hogy elítéljék őket. De a mexikói szervezet vezérének a keze messzire elér. Ezért szeretnénk elébe menni a dolgoknak és Önöket még most biztonságban tudni. - sétált az asztalhoz, majd lerakta a mappát.

Elővett több papírt, majd a szüleimre nézett.

- Nos, ahogyan már minden bizonnyal Önök is tudnak róla. A lányukat, Kimberly McGregort elrabolták, hogy Mexikóban szexrabszolgaként eladják. Több lánnyal együtt tartották fogva, többször meg is verték. Luke McGregor, nyomokra bukkant amiket egyedül akart felderíteni, így veszélybe sodorva saját testi épségét. A tettesek egy pincében kínozták meg, remélve, hogy megtörik és elárulja ki küldte. A lányok szökési kísérlete sikeresnek bizonyult, ugyanis többen kiszabadultak. A jelen lévők mindegyikét és családjukat védelmünk alá helyezzük, persze csak akkor ha erre igény van. - pillantott fel a papirokból és kérdőn nézett apára.