A Bosszú Hálójában

45.|Verés

- Szóljatok az Interpolnak, a brazil illetékesnek és az embereinknek. Ők vannak a gépen.

Kim szemszöge:

Nem akarom elhinni, hogy tényleg elhagyjuk az államokat.
Ez egy rémálom és én már nem tehetek semmit.

Délután 3 -kor szálltunk fel a gépre. Az út pedig igen hosszú, 14 óra.
Ez idő alatt, már sírtam, vitatkoztam Kevin -nel mert belekötött a viselkedésembe amit a reptéren tanusítottam és aludtam, mert fárasztó ez az egész.
Jelenleg csak bámulok ki a fejemből, s nézem a tájat.

- Negyed óra múlva leszállunk. - szólalt meg Balmont.
- Hallottad? - kérdezte Kevin.
- Nyilván.

Nagyot sóhajtott, de végül kibírta, hogy ne mondjon semmit.

- Kevin, menj és vedd már magadhoz a.

De Balmont itt befejezte a mondandóját.

- Oké, megyek. - Kevin kifurakodott és elindult hátrafelé.
- Hova megy?
- Ne idegeskedj, minden rendben lesz.

Ezt követően Balmont lezártnak tekintve a témát előre fordult és lehunyta szemeit.

Hát ez marha jó.
Ha nekem valaki ilyen helyzetben azt mondja, hogy nyugodjak meg, azzal csak az ellenkezőjét éri el. Rossz érzés kerített hatalmása s csak remélni tudtam, hogy nem lesz semmi baj a leszállás után.

Amint Kevin visszatért sugdolózni kezdtek, de sajnos nem értettem belőle semmit.
Az viszont feltűnt, hogy egy légiutas kísérő idegesen, folyton felénk pillant.
Kihúztam magam és próbáltam leplezni, hogy bizony kissé kétségbeestem.
Vajon Harry -ék tudják, hogy ezen a gépen vagyunk?
Terveznek valamit a reptéren?
De akkor viszont ha Balmont is erre gyanakszik, Kevin az előbb egy fegyverért mehetett el.
Eppen a pillanatban szemem sarkából megláttam fényleni egy kés pengéjét, amit Kevin a hüvelyébe csúsztatott és berakta a felsője alá.
Jézusom mi lesz itt.

- Kérjük kedves utasainkat, hogy kössék be magukat, mert pillanatokon belül megkezdjük a leszállást.

Bekötöttem magam és reménykedtem abban, hogy a reptéren nem szabadul majd el a pokol, mert akkor Balmont is elveszti a fejét és abból semmi jó nem sül ki.
A gép pár perc múlva landolt is a reptéren, mi pedig, ahogyan mindenki más, felsorakoztunk a leszálláshoz.
Amint elhagytuk a repülőt megkaptam a tolószéket és helyet foglaltam benne.
Mielőtt kiléptünk volna a csarnokba, megmarkoltam a karfákat és csak reménykedtem abban, hogy rémeket láttam az utóbbi 20 percben.

Sajnálatos módon, amint kiléptünk bebizonyosodott, hogy várnak ránk.
Ha 20 ember felfegyverkezve nem figyelt minket, akkor egyetlen egy se.
Kevin, aki mellettem sétált elkapta egy nő haját, s túszként maga elé rántotta, a kést pedig a nyakára helyezte.
Pillanatokon belül az engem toló Balmont is előkapott egy fegyvert, amit a halántékomhoz szorított.

- Kellj fel. - rángatott a karomnál fogva, én pedig nem tehettem mást és engedelmeskedtem neki.
- Eressze el a túszokat Balmont. Vége a játéknak. - szólalt meg egy férfi, akcentusából ítelve brazil, tehát nem hiszem, hogy Harry -ék embere lenne.
- Arra várhat. - szorított Balmont.

Szívem a torkomban dobogott, a félelemtől pedig remegő lábakkal álltam a fogvatartóm előtt.

- Még egy lépés és golyót eresztek a lány fejébe. - hangjából tudtam, hogy nem viccel.
- Nyugalom, rendben. Mit akar?
- Csak magán múlik, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Gondoljon bele, rengeteg ember van itt és hatalmas vérfürdőt rendezek, kevesebb mint egy percen belül, ha nem enged minket elmenni.
- Nyugalom, ha elengedi a lányt és a hölgyet, akkor elmehetnek.
- Maga tényleg hülyének néz?
- Nem Balmont. - eresztette le a fegyvert a férfi. - Csak annyit.. - de nem tudta befejezni, mert Balmont a szavába vágott.
- A kurva életbe már, fogja be. - kiabálta, én pedig összerezzentem.
- Én előre szóltam, így ez nem az én lelkemen szárad.