A Bosszú Hálójában

48.|Színjáték

Nos, mielőtt nagyon belevetnétek magatokat az olvasásba, van 2 dolog amit tudnotok kell.

1, Az egyik szemem sír, a másik nevet.
Ez az utolsó előtti rész.
Egyszer mindennek vége, ahogy Kim és Shawn történetének is.

2, Ez a leghosszabb rész amit életem során megírtam a maga 4271 szavával.

Most, hogy ezeket a számomra nagyon fontos infókat már ti is tudjátok, annyi maradt hátra, hogy kicsit nosztalgiázzak.
Először is nagyon szépen köszönöm a bíztató kommenteket és votetokat, nagyon sokat jelentenek.❤
Azért, hogy valamennyi szeretetet vissza tudjak adni..ezt a részt hatalmas odafigyeléssel és precizitással írtam..szívem - lelkem beletettem, szó szerint.
A megírása összességében szerintem 15 - 20 órát vett igénybe.
Amikor úgy volt, hogy készen vagyok, jött a gondolat, hogy ez így nem jó, többre vagy képes...ígyhát addig - addig javítgattam rajta, hogy most büszkén állítom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy egy izgalmas, akciódús és érzelmes részt kapjatok.
Számomra nagyon sokat jelent ez a rész, hisz ez amolyan lezárása a könyvnek, ezért arra kérnék mindenkit, hogy bátran írjon az érzéseiről/észrevételéről/véleményéről.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert tényleg kemény munkám rejlik mögötte.
Jó olvasást kívánok❤🖤

(Be kell vallanom valamit...nagyon izgulok a reakciók miatt.
A pulzusom az egekben.🙊🙈)

- | | -

A fájdalom váratlanul felerősödött és éreztem, hogy valami meleg folyik végig a lábaimon.

- Uram isten. - szökött ki ajkaimon.
- Ne kérlek kicsim, ez nem lehet igaz. Ne most. Ne most.

Egyik kezemet a hasamra vezettem, a másikkal a korlátot szorítottam a fájdalom miatt.
Lövések dördültek, az én lábaim pedig remegni kezdtek.

- Megtámadtak. - üvöltötte el magát Oliver.

A fájások egyre hosszabb ideig tartanak, eddig alig volt 20 - 25 másodperc, most pedig már majdnem egy percesek. Amint enyhült a fájdalom a pocakomat szorongatva remegő lábakkal indultam be a szobába.
Elcsoszogtam egészen az ágyig, ahol megmarkoltam a paplant és mély levegőt véve törtem a fejem, hogy vajon mi a fenéhez kezdjek.
Ki tudja mennyi időm van még hátra. Az is lehet, hogy kevesebb mint egy órán belül világra kell hoznom egy gyereket.

- Istenem, miért itt? Miért?? - ütöttem az ágyra, s kifújtam a levegőt.
- Nyugalom, nyugalom. - kezdtem el simogatni a pocakom. - Kicsim, segíts nekem. Bírd ki még egy kicsit odabent. Könyörgöm.
- Itt az idő. - vágódott ki az ajtó és megpillantottam Kevint, aki láthatólag eléggé megizzadt és szaporán vette a levegőt.
- Kérlek, segíts. - nem hittem volna, hogy valaha is tőle kérek majd segítséget, de nem tehetek mást.
- Ne aggódj cica. Segítek, akármiről is legyen szó. - mondta lágyan és lassú léptekkel megindult felém.

Túlságosan kedvesnek bizonyult, és ekkor tűnt fel, hogy a jobb karját a háta mögött tartja.

- Mi van a kezedben? - egyenesedtem ki, a fájdalommal nem törődve.
- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. - húzta mosolyra a száját és kezét lassan leengedte maga mellé.

Hiába volt sötét, a beszűrődő fény megcsillant a kezében lévő tőr pengéjén. Megfagyott ereimben a vér, köpni - nyelni nem tudtam, csupán ösztönösen hátrálni kezdtem, ám Kevin gyorsított a tempóján.
Amint hátam a falnak ütődött, megéreztem szorítását a kezemen és a hideg pengét a nyakamon.