stolen heart ~ jikook | ✔

1.

Egy évvel korábban:

Komótosan csoszogtam ki a konyhába, szemeim félig még csukva voltak, hiszen alig öt perce ébredhettem fel. Már nyolc is elmúlt, de nem kapkodtam, hiszen szerencsére minden nap kilencre jártam dolgozni, a munkahelyem kocsival alig húsz perc volt csak, szóval nem volt értelme nyolcnál hamarabb felkelnem. Az ügyfelek úgy is csak fél tíztől jöhettek, talán ezért is szerettem ezt a munkát. Ülni a klimatizált helyiségben, olykor akár egy órás pihenőket tartani, mondani a betanult szövegeket, meggyőzni az embereket, hogy nyugodtan vegyenek fel hitelt, mert megéri és segíteni nekik, ha valami gondjuk akad. Egyáltalán nem volt megerőltető munka, főleg, hogy nagyon jól kijöttem az emberekkel. Szerencsére mindig is társasági lény voltam, a kommunikáció már az iskolában is az erősségem volt, ezért is választottam olyan munkát, ahol emberek között lehetek. Mondjuk nem gondoltam volna, hogy közel huszonöt éves koromban már Szöul egyik legközkedveltebb bankjában fogom tengetni mindennapjaimat, de nem panaszkodok, ennél jobb munkát nem is képzelhettem volna magamnak.

Szokásomhoz híven jóval előbb értem be a bankba, mint kellett volna, ezért a hátsó bejáraton mentem be, ahol az öltözők és az irodák is vannak. Páran már javában trécseltek és az otthoni problémákról tárgyaltak, miszerint nem tudják, hogy mi legyen ma otthon a vacsora, ha hazaérnek. Egy mosoly kíséretében köszöntem nekik, majd bepakoltam a szekrényembe a táskámat és a kabátomat, mert szerencsére nem lesz rájuk szükségem.

- Holnap elvileg jön a nagyfőnök, szóval ma tovább kellene mindenkinek bent maradni. Elvileg valami megbeszélés lesz zárás után, de én is csak ennyit tudok. - mondta Minji, amint belépett a kis szobába.

- Komolyan? Meddig kellene maradni? Csak mert hatra körmöshöz megyek. - kérdezte Hayoung teljesen beparázva.

- Szerintem hamar lezavarjuk - vontam meg a vállaimat. - Nem hinném, hogy órákat fogunk beszélni a holnapról.

Próbáltam pozitív lenni, még ha tisztában is voltam azzal, hogy az ilyen rögtönzött megbeszélések általában órákig elhúzódnak és örülhetek, ha mondjuk nyolcra haza esek.

- Vagy, ha nem leszünk kész, akkor elkéredzkedsz és meg van oldva - lépett be Jaemin is az öltözőbe.

- Nyugi, megoldjuk - mosolyodott el Minji, majd megigazította mini szoknyáját és jelezte barátnőjének, hogy ideje elfoglalni a helyüket, mert hamarosan fél tíz.

- Nem értem, hogy miért ilyen fontos a nőknél ez a műköröm - sóhajtott fel az igazgatóhelyettes, amikor már csak ketten maradtunk.

- Én sem értem, nyugi - nevettem fel, majd bezártam a szekrényemet, és én is az asztalom felé vettem az irányt.

Egy műszakban általában öten vagyunk, abból egy a biztonsági őr, aki igazából csak járkál fel s alá és, ha valami gyanúsat lát, akkor megy és rendezkedik, a többi négy pedig az ügyeket intézni. Szerintem nem is kellene több ember, hiszen simán boldogulunk ennyien is, bár ünnepek előtt rendesen megnő a forgalom, olyankor általában van egy ötödik ember is, aki besegít.

Egy teljesen átlagos napnak indult ez is, fél tízkor kinyitott a bank, az emberek pedig lassan el is kezdtek szállingózni. Nem történt különösebben semmi probléma, viszonylag sokan voltak, de senkinek sem kellett órákat várnia, hogy végre sorra kerüljön. Sokan kérdezik, hogy nem unom a munkámat? Hiszen minden nap szinte ugyan az történik. Igen, lehet, hogy monotonok a mindennapjaim, de én teljesen meg vagyok vele elégedve. Jó fizetésem van, a munkatársaim és a főnökeim is nagyon korrektek, és rengeteg csapatépítő tréning is van, amit szervezünk, szóval mondhatni minden egyes itt dolgozóra a barátomként tekintek.