stolen heart ~ jikook | ✔

37.

Az egész olyan volt, mint egy filmben, de tényleg. Beszállítottak a legközelebbi kórházba és miközben látták el a sérüléseimet vagy ezer kérdést feltettek nekem. Természetesen én a lehető legkevesebbet beszéltem és válaszaim is jól megfontoltak voltak, mert még véletlenül sem akartam Jungkookot bajba keverni. Azt elmondtam, hogy valaki többször is nekem jött, majd lesodort az útról, én pedig egy fának csapódtam. Hittek nekem, vagyis úgy tűnt, nem merült fel bennük az, hogy esetleg hazudok nekik, ennek pedig nagyon örültem. Egy éjszakára sajnos be kellett feküdjek, mert meg kellett várjam a koponya röntgen eredményeit és azért mégis csak kényelmesebb egy ágyban feküdni, mint ülni a folyosón a kényelmetlen székeken.

Folyamatosan a velem szemben lévő ajtót bámultam és Jungkookot vártam, hiába voltam legbelül tisztában azzal, hogy lehet nem is fog bejönni hozzám. Nem akarja magát sem bajba keverni, mert ha bejönne nagyjából hasonló sérülésekkel, mint én, akkor nyilván szemet szúrna az orvosoknak és a rendőröknek is. Írtam neki egy üzenetet, hogy én már holnap hazamehetek, szóval szerintem jobb lenne, ha majd csak ott találkoznánk, mert az rá nézve jóval kedvezőbb lenne, mint az, hogy bejön a kórházba és kockáztatja lebukását.

Nem aludtam az éjjel semmit sem, ugyanis folyton a hangos puffanásokat hallottam és az idegen férfi vészjósló szavait, miszerint Jungkook vigyázzon magára és védjen meg engem rendesen. Nem tudom, hogy mi miatt tartottam a legjobban. Az miatt, hogy Jungkookot megtalálja a rendőrség és lecsukják, vagy esetleg az miatt, hogy az apja – vagy valamelyik embere – egyik éjszaka rám tör és agyon lő, ahogyan azt Jungkook előző barátjával is tette. De még az is benne van a pakliban, hogy mindkettőnkkel történik valami, mert ha Jungkook nem tud időben fékezni, akkor valószínűleg komolyabb sérüléseket szereztünk volna.

- Nos, hogy telt az éjszakája? – kérdezte az orvos másnap reggel, amint bejött a szobámba egy rakat papírral a kezeiben.

- Minden rendben volt – erőltettem magamra egy apró mosolyt. – Akkor ma hazamehetek, igaz?

- Nos, megjöttek az agyi röntgen eredményei és szerencsére mindent rendben találtunk. Amennyiben viszont erősödni kezdenek a fájdalmai, azonnal szedjen be gyógyszert. Ha hányingere van, szédül és megjelenik az esetleges kettős látás, akkor jöjjön vissza.

- Rendben – bólintottam. – Köszönöm szépen.

- Egy kis türelmét kérem még ahhoz, hogy megírjam a záró jelentését, de utána elhagyhatja a kórház épületét.

- Az remek – mosolyodtam el és azonnal kezembe is vettem a telefonomat, hogy üzenjek Jungkooknak, aki igaz, még a tegnapi üzenetemre sem válaszolt, de biztosan csak azért, mert nem volt alkalma telefonozni.

Miután újból magamra maradtam, úgy döntöttem, hogy végül felhívom Jungkookot, mert azért az sokkal gyorsabb, mint megvárni az üzenetét és reagálni is rá. Azt hittem, hogy nem fogja felvenni, de szerencsére úgy a hatodik kicsörgés után beleszólt a telefonba, én pedig rettenetesen megkönnyebbültem.

- Szia, Jimin. Hogy vagy? Akkor ma tényleg hazamehetsz? – lepett el kérdéseivel, hangján pedig hallani lehetett, hogy mennyire aggódik értem.

- Szia. igen, most volt bent nálam az egyik orvos és mondta, hogy gyorsan megírja a zárójelentésemet és már mehetek is haza. Amúgy minden rendben asszem... Lefertőtlenítették a sebeimet és kaptam egy szép fehér kötést a fejemre, szóval félig múmia lettem. Veled mi a helyzet?

- Hosung ellátta a sebeimet, szóval szerintem megmaradok – mondta,miközben egyértelmű volt, hogy mosolyog, ezért az én ajkaim is felfelé görbültek. – Szerencsére nem találkoztam apámmal, mert szerintem nekimentem volna a tegnapi miatt.