stolen heart ~ jikook | ✔

46.

Azt hittem, hogy a felszállásnál nem lesz rosszabb... Nos, hatalmasat tévedtem. A leszállás határozottan gyomorforgatóbb és idegtépőbb volt. Ha nem lett volna Jungkook mellettem, és nem szoríthattam volna a kezeit a lehető legerősebben, akkor biztosan rosszul lettem volna. De szerencsére erre nem került sor, így gondtalanul landoltunk Limoges repülőterén.

Rengeteg ember volt, jóval több, mint Kínában, ezért pedig egy pillanatra sem lankadhatott a figyelmem. Muszáj volt nem csak a hátunk mögé nézni, hanem a körülöttünk lévőkre is odafigyelni, mert nem akartunk váratlan látogatókat. Ha sikerült idáig eljutnunk, akkor itt már aztán tényleg nem kaphatnak el minket! Nem a főbejárat elé mentünk, hanem az épület másik felén hagytuk el a repülőteret. Fogtunk taxit, aminek igaz, én kicsit sem örültem, de Jungkook meggyőzött azzal, hogyha bármi lesz, akkor majd ő rendezkedik. Nem tudom, hogy ezt mégis hogyan akarja, mert még Kínában meg kellett válnunk a fegyverektől, mert semmi kedvünk nem lett volna a veszélyes eszközök miatt bajba kerülni. Így most mindketten védtelenek és fegyvertelenek voltunk. Ha esetleg önvédelemről lenne szó, akkor csak a Jungkook apjának rejtekhelyén tanultakra kapaszkodhatnék, ami nos... Mondjuk úgy, hogy még korántsem hibátlan és nem feltétlen járna vele biztos siker.

Viszont szerencsére nem kellett senkivel sem közelharcba kerülni, a szállásra vezető út gondtalanul telt. A sofőr nem nagyon beszélt angolul, inkább franciául próbált meg velünk kommunikálni – természetesen sikertelenül. Örülök, ha angolul tudok pár alap kifejezést, nemhogy még franciául, ami alapjáraton egy baromira nehéz és összetett nyelv. Szóval szerencsétlen sofőrrel nem beszélgettünk olyan sokat, pedig kifejezetten szimpatikus volt nekem már az első másodperctől kezdve. A Jungkook által lefoglalt szálláshoz úgy nagyjából kilenc körül értünk oda, így várnunk kellett még tízig, mert a szállást csak azután lehetett elfoglalni. Addig a hotel épülete előtti egyik padon ültünk néma csendben. Valahogy szerettem volna oldani a feszültséget, ami érezhető volt a levegőben, de nem jutott eszembe egyetlen jó ötlet sem, így végül csak csendben ücsörögtem Jungkook mellett és vártam, hogy végre tíz óra legyen.

A Jungkook által kiválasztott hotel egyébként egy kissé elhagyatott helyen volt. Mondjuk nem is vártam el, hogy egy öt csillagos szállodai szobát foglaljon le nekünk, mert az sokkal veszélyesebbnek számít, mint egy ilyen kis eldugott helyen lévő csillagokkal sem rendelkező szálláshely. Ahol még az adatainkat sem kell megadni, ha szobát akarunk foglalni. Mondjuk felmerült már bennem, hogy vajon milyenfajta szálláshely lehet ez. Reménykedek benne, hogy nem csupa bűnözők és illegális dolgokkal foglalkozók törzshelye, mert hiába tartozik Jungkook is a bűnözők közé, attól még egyáltalán nem rossz, vagy éppen szívtelen ember. És nem szeretnék például azzal is foglalkozni, hogy melyik este törik ránk az ajtót, és lopják el azon kevés dolgainkat, amiket még Szöulból hoztunk magunkkal.

Hálát adtam az égnek, amikor végre letelt a tíz óra, mert egy órát ücsörögni az utcán nem volt túl kényelmes. Főleg, mert paranoiám még most sem hagyott élni, így minden másodpercben körülnéztem, hátha esetleg találok valami oda nem illőt. Rettegtem attól, hogy valami olyan nyomot hagytunk magunk után, amit nem vettünk észre. Nem akartam, hogy Jungkook apja megtaláljon minket, csak is arra vágytam, hogy végre kettesben lehessek Jungkookkal, anélkül, hogy rettegnünk kellene.

Amíg Jungkook megszerezte a foglalt szobának kulcsát, addig én a hotel hallját tanulmányoztam. Igazából az egész hasonlított egy iskolai portához, annyi eltéréssel, hogy jóval nagyobb volt a pult, ami mögött a recepciós állt. Nos, nem így képzeltem el, de legalább lesz fedél a fejünk alatt, és nem kell majd az utcán aludjunk. A vörös szőnyeg és sötétbarna színű falak nyomasztóak voltak, sokkal jobban éreztem volna magam, ha világosabb színek domináltak volna. De hát mindegy, legalább nem fekete vagy sötétszürke volt az egész épület.