stolen heart ~ jikook | ✔

6.

Jungkook volt olyan kedves és elkísért az autómig, amit még a bank parkolójában hagytam, ugyanis rendesen el is beszélgettük az időt, így már sötét volt, amikor úgy döntöttünk, hogy most már lehet menni kellene. Kicsit bűntudatom volt, amiért végül nem ment el a haverjához, de azt mondta, hogy nem volt sürgős, holnap is el tud hozzá menni.

- Holnap látjuk egymást? - kérdezte, mikor a parkolóba értünk.

- Munka után szerintem jót tenne egy beszélgetés, főleg, ha kirúgnak - sóhajtottam fel, mire a velem szemben álló megforgatta a szemeimet.

- Nem fognak kirúgni, mert bemész holnap és megmutatod, hogy milyen tökös csávó vagy! Nem fog még egyszer betörni ebbe a bankba senki sem, ezt ne feledd.

- Nem értem, hogy miért vagy ilyen biztos ebben - haraptam be alsó ajkamat.

- Ne is akard érteni, csak higgy nekem - kacsintott egyet, én pedig ténylegesen hittem neki.

Már így is sokkal többet segített nekem, mint kellett volna, sőt igazából nem is gondoltam volna, hogy segíteni fog nekem. Akkor is meglepődtem, amikor a könyvtárban felajánlotta, hogy segít elpakolni a könyveket, utána pedig egy kisebb pánikrohamomon is képes volt segíteni, a mai napról pedig ne is beszéljünk inkább. Kezdem megkedvelni Jungkookot, úgy érzem, hogy ő valóban egy remek srác, akiben megbízhatok.

- Rendben. Köszönöm, hogy elkísértél idáig. Ne dobjalak el sehova? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Majd holnap találkozunk - válaszolt, én pedig kicsit meglepődtem, hogy nem mondott konkrét helyszínt.

- Hol?

- Majd alakul - vonta meg vállait egy titokzatos mosoly kíséretében.

- Túlságosan titokzatos vagy - motyogtam, majd kinyitottam a kocsim ajtaját és mielőtt beszálltam volna, hátrapillantottam rá.

- Baj? - villantotta ki a fogait, ezzel teljesen zavarba hozva engem.

- Nem tudom, talán nem.

- Talán, ha jobban megismersz, akkor nem fogod ezt gondolni - támaszkodott meg egyik könyökével a kocsim tetején, a másikkal meg a nyitott ajtón.

- Még csak tegnap előtt találkoztunk először - döntöttem a fejemet az ülésnek, majd felpillantottam rá.

- Tudom, ott voltam - nevetett fel, ezzel sikerült belőlem is kicsalnia egy apró mosolyt.

- Még jó - forgattam meg szemeimet. - Most viszont ideje tényleg mennem, mert hamar le akarok feküdni, hogy holnapra kipihent legyek és lehetőleg ne rúgjanak ki.

- Nem fognak kirúgni, ne legyél már ilyen pesszimista - sóhajtott fel, majd hátrált pár lépést, hogy be tudjam csukni a kocsim ajtaját.

- Nem vagyok az, csak ismerem magam és a főnökömet is és tudom, hogy valamit el fogok cseszni holnap.

- Reménytelen vagy - nevetett fel. - Tudod mit? Ha holnap nem rúgnak ki, akkor hétvégén elmegyünk valahova.

- Hova? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Nem tudom, majd még eldöntöm.

- Már, ha nem rúgnak ki - vontam meg a vállaimat, mire ismét csodás pillantásokkal díjazott engem.

- Akkor legyen úgy, hogy ha kirúgnak elmegyünk valaha és akkor is, ha nem, mit szólsz?

- Benne vagyok - eresztettem el egy apró mosolyt és kedvesnek találtam, hogy ennyire pozitívan próbál hozzáállni ehhez az egészhez. - Mehetek?