stolen heart ~ jikook | ✔

17.

- Hoztam neked valamit - fordult felém, amikor már az ebédlőben voltunk.

Muszáj volt leüljek, mert nagyon szédültem és csak ekkor éreztem úgy igazán, hogy megártott a pezsgő. Amúgy sem bírom túl jól a pezsgőt, mert másnap a buborék miatt rettenetesen szokott fájni a fejem. Most viszont nem volt más, én pedig inni akartam, így vállaltam a kockázatot, miszerint a szombati napomat ágyban fogom tölteni. Jungkook mellettem állt és átnyújtott nekem egy kis dobozt, ami fehér színű volt fekete dísszel.

Vettem egy mély levegőt, de átvettem tőle a dobozkát, amit kitartóan nyújtott felém. Ismét közölni akartam vele, hogy hiába vett nekem telefont és most valami apróságot is, attól még haragszom rá és rosszul esik, amikor csak gondol egyet és eltűnik.

Egy kulcstartóval találtam szembe magam, amire rá volt csicsás betűkkel írva a nevem. Aranyból volt, így ismét összeszorult a gyomrom, mert ezek szerint megint sokat költött rám. Sokat költ rám, kedveskedik nekem és bókol is, de mégsem őszinte hozzám és nem akarja, hogy barátságnál több legyen közöttünk. Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta és ez kezd az agyamra menni már.

- Jungkook... - motyogtam, miközben végigsimítottam a kulcstartóba vésett nevemre. - Mondtam már, hogy nem kell ilyen sokat költened rám. Nekem az is teljesen elég, hogy támogatsz, velem vagy és nem hazudozol.

- Nem tetszik? - húzta el a száját.

- De! Nagyon tetszik és nagyon szépen köszönöm, de sokkal jobban örülnék, ha inkább nem tárgyi ajándékokat adnál nekem.

- Hanem? Akkor miket? - nézett rám értetlenül, mire megvontam a vállaimat, mert nem akartam kimondani, hogy pontosan mire gondoltam.

- Nem tudom. Mondjuk magyarázatot, hogy merre voltál és őszinteséget.

- Dolgozni voltam - válaszolta azonnal. - A főnököm ilyenkor nem enged telefon közelbe, ezért sem tudtam neked írni és a hívásod sem fogadni. Sajnálom, de amíg ebből élek, addig nem tudok elszakadni tőle.

- Túl sokat ittam ahhoz, hogy ilyen komoly és bőbeszédű társalgást lefolytassunk, szóval szerintem térjünk erre majd vissza holnap. Csak le akarok feküdni az ágyamra, mer jelenleg belőled hármat látok és az egyik Jungkooknak még sebesebb az arca, mint amilyen hétfőn volt.

- Sajnos ezt nem csak beképzeled - húzta el a száját, mire azonnal felpattantam a székről, amin eddig ültem és odaléptem elé.

Állánál fogva húztam egészen közel magamhoz, mert a látásom sajnos tényleg nem volt annyira megbízható, mint szokott lenni. Most már nem csak zúzódások voltak az arcán, hanem lilás és kékes foltok, ezért muszáj volt a szám elé kapnom a kezemet. Baszki, az előző sérülései ezekhez képest semmik voltak.

- Mi a szar, Jungkook... - akadtam ki teljesen és azt kívántam, hogy bárcsak észre sem vettem volna a sebeit, mert tuti egész este ezen fog kattogni az agyam. - Ugye... ugye nem miattam?

- Nem egészen - motyogta, mire erősebben szorítottam meg Jungkook állát, mert tisztában voltam vele, hogy nem teljesen mond igazat. - Jó, lényegében miattad is, de visszaszóltam valamit, ami nem tetszett neki, ezért kaptam pár öklöst. Nem vészes, volt ez már durvább is. - próbálta beállítani az egészet úgy, mintha tényleg semmiségről beszélnénk.

- Hát, nem tudom, hogy a te szótáradban mit jelenet a nem veszés, de az enyémben ez a szöges ellentéte annak. Megvertek, a sérüléseid nem fognak egyhamar eltűnni, szóval simán elmehetnénk a rendőrségre és feljelenthetnénk a kibaszott főnöködet, amiért ilyen szadista állat! - keltem ki teljesen magamból, mérgemből még egyet dobbantottam is, mint valami öt éves a bolt közepén.