stolen heart ~ jikook | ✔

8.

Valóban nagyon jól aludtam. A bankrablás óta ez volt az első éjszaka, amikor egyszer sem riadtam fel a párnám alatt lévő késért kutatva. Biztonságban éreztem magam Jungkooknak köszönhetően, szívemet pedig melegséggel töltötte el, hogy még egy biztató puszit is kaptam elalvás előtt a tarkómra. Ha baráti gesztus volt, ha nem, nekem akkor is rettentően jól esett, hiszen most erre van szükségem. Biztatásra, törődésre és legjobban biztonságra. Igaz, hogy őt alig két hete ismerem, még is sokkal jobban meg tud nyugtatni, mint bárki más. De miért? Van ennek valami oka, csak még én magam sem jöttem rá. Viszont, ha komolyan gondolta, hogy ezentúl több időt szeretne velem tölteni, akkor talán jobban megismerhetem őt és rájövök arra, hogy miért találtam már az első találkozásunk után különlegesnek.

Egy hatalmas ásítás kíséretében nyitottam fel szemeimet. Igazából már fent lehettem egy ideje, de nem volt erőm bármit is csinálni, így mozdulatlanul feküdtem és igazából agyaltam. Mostanában sokat agyalok Jungkookon, de ez nem baj, igaz? Viszont azonnal felültem, amikor a gondolataim tárgyát nem találtam magam mellett. Szívem hevesen kezdett verni és nyeltem egy hatalmasat, mert ismét szörnyű képek jelentek meg a fejemben. Azonnal kipattantam az ágyból, de ekkor zajt hallottam a konyhából, ezért teljesen ledermedtem. Éreztem, hogy testemen átfut a bizsergés - sajnos rossz értelemben -, és már most közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam.

- Ju... Jungkook? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon, mint terveztem. - Te... te vagy a... az? - dadogtam, majd a biztonság kedvéért kezembe vettem az egyik családi fényképet, ami bekeretezve a tévé mellett volt.

Szívem olyan hevesen dobogott, hogy azt hittem elvisz a szívbaj, mielőtt még találkoznék a zajok forrásával. Majdnem felvisítottam, amikor kinyílt az ajtó és valóban csak egy hajszál választott el attól, hogy az illetőhöz vágjam a képet a keretével együtt. El nem tudom mondani, hogy mennyire megkönnyebbültem, amikor Jungkook lépett be az ajtómon, nem tehetek róla, de sikerült elsírjam magam. Fel sem merült bennem az, hogy talán ő mókerolhat valamit a konyhában, pedig erre kellett volna először gondoljak. Ennyire megőrülhettem volna? A földre rogytam és arcomat a tenyereimbe temettem, a kezeim pedig annyira remegtek, hogy a családi kép is kiesett a kezemből.

- Jimin, mi történt? - simított végig Jungkook a hátamon, mire én még jobban rázendítettem a sírásra.

- Annyira sajnálom!

- De mit? Mi történt? Láttál valamit? - nyúlt a csuklóimért és egy határozottabb mozdulattal elhúzta arcomtól, így kénytelen voltam ránézni.

- Én... én csak megijedtem - motyogtam zavartan. - Azt hittem, hogy valaki más van itt és teljesen bepánikoltam és... - nem tudtam befejezni a mondatomat, hiszen Jungkook a számra tapasztotta az egyik tenyerét.

Rendesen meglepődtem, hatalmasakat pislogva figyeltem őt, miközben nyeltem egy aprót és igyekeztem abbahagyni a sírást, plusz lenyugtatni magamat. Elmosolyodott, majd közölte velem, hogy nyugodjak le és, hogy nincs itt rajtunk kívül az ég világon senki. Majd megragadta a kezemet és segített felkelni a földről, hogy az ebédlőbe mehessünk, ugyanis csinált reggelit. Nem nagyon mertem bármit is szólni, ezért csak csendben követtem őt és igazából nagyon szégyelltem az előbbi kirohanásomat, de agyamat ellepték a negatív információk és egyszerűen képtelen voltam racionálisan gondolkodni.

- Remélem nem baj, hogy kutakodtam egy picit - tett le két pohár forró kakaót az asztalra, majd két lapos tányért is elővett az egyik szekrényből.

- Nem baj - motyogtam, majd bele is kortyoltam a kapott italba, ami egyszerűen isteni volt. - Hmm - jeleztem tetszésemet, majd nagyjából a háromnegyedét el is fogyasztottam.