stolen heart ~ jikook | ✔

10.

El nem tudom mondani, hogy milyen szintű nyugalmat és biztonságot érzek Jungkook mellett. Nem tudom, hogy ez normális-e, vagy sem, de mindenesetre nagyon hálás voltam, amiért a mai estét is velem tölti. Tudom, hogy haragudnom kellene rá, amiért csak úgy felszívódott és egy hétig semmi jelet nem mutatott magáról, de egyszerűen nem tudok rá neheztelni. Rajta kívül egyetlen ember sincs, akit őszintén érdekel, hogy mi van velem. Még a saját szüleim is azt mondták, ne hisztizzek és tegyem már végre túl magam a történteken. Haneul igaz, hogy aggódik értem, de a munkája miatt ő sem tud olyan sok időt velem lenni, én pedig nem szeretnék folyton a terhére lenni, ezért inkább magamban őrlődök csendben. A munkatársaimnak meg egy szót sem mondhatok arról, hogy még mindig mennyire kivagyok a bankrablás miatt, mert akkor tuti eljutna az igazgatóhoz és már mehetnék is új munka után keresni. Szóval Jungkookon kívül tényleg nincsen egyetlen ember sem, aki tudná, hogy milyen szintű lelki terrorban élek nap, mint nap.

- Ugye tudod, hogy senki sem fog betörni ide? - kérdezte, amikor már harmadjára ellenőriztem le, tényleg bezártam-e minden ajtót.

- Nem tudhatjuk, hogy mikor dönt úgy valaki, hogy be szeretne ide jönni - pillantottam rá, mire vett egy mély levegőt és látszott rajta, hogy mennyire idiótának tart a beteges paranoiám miatt. - Meg amúgy is fő a biztonság, szóval nem értem mi a probléma azzal, hogy rendesen bezárkózom esténként.

- Azzal nincsen semmi probléma, de még a pince ajtaját is bezárod. Talán rejtegetsz valakit odalent, vagy mizu? - nevette el magát, de nekem egyáltalán nem tetszett, hogy így beszélt velem, ezért fogtam magam és szó nélkül indultam meg a szobám felé. - Ugye tudod, hogy csak szívatlak, Jimin? - jött utánam, én pedig jeleztem neki, hogy menjen beljebb, hogy a szobám ajtaját is bezárhassam, viszont nem állt arrébb és még a karjait is összefonta a mellkasa előtt. - Ne zárd be a szobád ajtaját!

- De én be szeretném, mert úgy nagyobb biztonságban érzem magam - toltam arrébb az egyik kezemmel, mire ő kikapta a kezemből a szobám kulcsát és az ebédlőbe rohant. - Jungkook! - csattantam fel és kicsit sem tetszett, hogy ennyire szórakozni van kedve.

- Ha be szeretnéd zárni a szobád ajtaját, akkor el kell venned tőlem a kulcsot - vonta meg a vállait, mire vettem egy mély levegőt, elszámoltam magamban tízig és igyekeztem nyugodt maradni, bár legszívesebben lecsaptam volna, amiért szórakozik velem.

- Hány éves vagy, tíz? - forgattam meg a szemeit, majd megindultam az ebédlő felé.

- Na, ne legyél bunkó, én csak próbálok izgalmat vinni az életedbe - villantotta ki a fogait, mire ismét sóhajtottam egyet, mert az asztal másik oldalára állt, így elég kicsi volt az esélye annak, hogy megkaparintsam a szobám ajtajának kulcsát és kizárjam onnan. Komolyan ez volt a tervem, de ahhoz meg kellett volna szerezzem a kulcsot, amit szándékosan lóbált a levegőben, hogy még jobban idegesítsen vele.

Csípőre tettem a kezeimet és azon kezdtem agyalni, hogy mégis hogyan tudnám elvenni tőle a szobám ajtajának kulcsát anélkül, hogy bármi baja esne a bútoroknak és egyéb tárgyaknak. Azt az ötletet már az elején elvetettem, hogy rohangálni fogok utána, mert ahhoz aztán így félkómásan nem olyan sok kedvem volt, de más igazából nem jutott eszembe. Az asztalon azért még sem akartam átfutni, mert magamat ismerve vagy leestem volna onnan, vagy nagyjából mindent összetörtem volna, ami csak rajta volt.

- Jungkook, én csak aludni szeretnék, nem értem, hogy miért ilyenkor jut eszedbe fogócskázni - nyafogtam és inkább leültem, mert már beletörődtem abba, hogyha ilyen távol van tőlem, akkor esélyem sincs megszerezni, amit akarok, ezért el kellett valahogy érjem, hogy közelebb jöjjön hozzám.

- Az alvás unalmas. Holnap úgy sem kell dolgoznod menni, szóval ne legyél már ennyire unalmas. - sétált közelebb hozzám, de a tisztes távot még most is megtartotta, nehogy véletlen kikapjam a kezéből a kulcsot és a szobámba rohanjak.