stolen heart ~ jikook | ✔

3.

Egy hatalmas sóhajtás kíséretében bújtam be a takaróm alá és nyakig betakarózva bámultam az ajtómat, amit kettőre zártam a biztonság kedvéért. Pislogni sem mertem és már saját magamat basztam fel a hülye paranoiámmal, ami igazából felesleges volt. De még sem tudtam csak úgy szemet hunyni a történtek mellett, ugyanis nem tudtam nem a tegnapi rabláson agyalni. Meg akartam tudni, hogy mégis ki volt az a négy maszkos, akik fegyvert fogtak ránk, a padlóra kényszerítettek és darabokra törték a telefonokat. De még is hogyan tudhatnám meg? A rendőrség még mindig nyomoz utánuk, de semmi bizonyítékot nem találtak, egyetlen kicsi ujjlenyomatot sem, mert profik. Profikról van szó, nem kezdőkről és nem is amatőrökről, talán ezért is parázok annyira, hogy rám törik az ajtót és kinyírnak.

Addig forgolódtam az ágyban, amíg meg nem elégeltem ezt, és úgy nem döntöttem, hogy laptopon utána nézek a szöuli bankrablásoknak, hátha találok valami biztatót. Egyetlen pozitívumot találtam, ami az volt, hogy egyetlen alkalommal sem halt meg senki sem, talán egy-két ember szenvedhetett könnyebb sérüléseket alkalmanként, ami egy kicsit biztató volt. Rengeteg oldalt kiadott, ami ezzel a témával foglalkozott, én pedig amúgy sem bírtam aludni, szóval nagyjából az összeset el is olvastam.

"Kapcsolat lehet a szöuli bankrablások között!" - írta az egyik oldal, én pedig azonnal rányomtam, mert az oldalt ma frissítették.

"A rendőrség még nem nyilatkozik a legújabb bankrablásról, de ki lehet jelenteni, hogy ebben az évben több pénzlopás történt, mint az elmúlt két évet egybevéve. Nem lehet tudni, hogy kik az elkövetők, viszont akárhány szemtanút megkérdeztünk, mindenki azt mondta, hogy négy fekete maszkos férfit látott, akik mindenkit a földre parancsoltak, a telefonjaikat pedig darabokra törték. Ez nem lehet véletlen, igaz?"

Kirázott a hideg, ahogy olvastam a rövid cikket és jobbnak láttam, ha megpróbálok aludni, mert már fél négy is elmúlt. Kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, mert rendesen kiszáradtam az új információk miatt és vettem be egy gyógyszert a fejemre, mert továbbra sem akart abbamaradni a fejfájásom. Tekintetem megakadt a konyhakéseken és hosszú percekig bámultam azokat. Be kellene egyet vigyek a szobámba? Úgy biztosan meg tudnám magamat védeni, ha valaki rám törné az ajtót, nem? Hosszú percekig mérlegeltem a helyzetet, majd kezembe vettem a legkisebb kést és a szobám felé vettem az irányt. Bezártam az ajtót, majd a párnám alá dugtam az éles tárgyat és felkapcsoltam a karácsonyi égőt a szobámban, ami már tegnap éjszaka is világított, mert sötétben sehogy sem mertem elaludni. Nem érdekel, hogy mennyi lesz a villanyszámlám, csak végre aludni szerettem volna. Aludni több, mint kettő órát.

A szerdai napomon ki sem tettem a lábam a lakásomból, jobbnak láttam, ha egész nap bezárkózva maradok, hátha egy kicsit megnyugszom, de ez sajnos nem így történt. Még rosszabb lett, már a csendet sem bírtam elviselni magam körül, ezért is ment egész nap a kedvenc együttesem albuma. Egy pillanatra sem állítottam le, még akkor sem, amikor a ház másik felében voltam és nem is hallottam. Anya felhívott, hogy minden rendben van-e velem, én pedig olyan jól megjátszottam magam, hogy nem csodáltam, hogy elhitte nekem, hogy persze, minden a legnagyobb rendben van. Utáltam hazudni, de muszáj volt. Azt hiszem ezt mondják kegyes hazugságnak, egyszerűen csak nem szerettem volna, hogy aggódjanak értem. Meglepődtem, amikor Jaemintől is kaptam egy üzenetet, hogy hallott a rövid szünetemről, de azért reméli, hogy összefutunk valamelyik nap. Írtam neki, hogy persze, valamelyik nap simán találkozhatunk. Azt már nem tettem hozzá, hogyha végre ki merek majd lépni a lakásomból, de ez már csak részletkérdés volt.

Csütörtökön és pénteken sem mentem sehova, egész nap filmeket néztem, próbáltam elterelni a figyelmem valamivel. Ez néha be is jött, de akárhányszor fegyvert vagy valami erőszakosabb dolgot láttam, azonnal a hétfőn történtek jutottak eszembe. Ezért is kezdtem bele valami animációs mesébe, amiben végre nem volt semmilyen erőszak és nem kellett attól félnem, hogy mikor lövik le az egyik főszereplőt. Este írt Haneul, hogy sajnos szombaton is dolgoznia kell, ezért nem lenne-e kedvem elmenni hozzá a könyvtárba? Először elutasítottam és azt hazudtam neki, hogy üzleti kajára megyek, de végül úgy döntöttem, hogy még is meglátogatom őt, mert nem akarok még két napot a házamban poshadni. Megbeszéltük, hogy ebéd után meglátogatom, addig pedig igyekeztem emberi formát ölteni, hiszen az elmúlt két napban még fogat mosni sem mostam. Mielőtt elhagytam volna a házamat, körbejártam párszor, hogy biztosan bezártam-e minden ajtót és csak utána mertem elindulni. Most rutinosabb voltam, mint múltkor, a bejárat elé parkoltam le, hogy ne kelljen majd métereket futnom, ha esetleg ismét zárásig maradnék.