stolen heart ~ jikook | ✔

24.

– Ugye most nem haragudtál meg rám? – kérdezte Jungkook, amikor már az ebédlőasztalnál ültünk és éppen az ívásra készítettük fel magunkat. 

– Nem – válaszoltam, majd odanyújtottam neki a pohár pezsgőt, mert időközben kiderült, hogy nem vörösborom van otthon. – Csak tényleg jó lenne, ha végre úgy érezném, hogy fontos vagyok neked és megbíznál bennem.

– Nem arról van szó, hogy nem bízok meg benned, csupán a munkám miatt sok mindent nem szabad senkinek sem elmondanom, mert akár meg is halhat valaki következményképp.

– Meghalni? – sóhajtottam fel, mire bólintott egy aprót és felém emelte a poharát, hogy koccinthassunk, mielőtt lehörpintjük az alkoholt. – Nem tudom, az emberek nem nagyon szoktak a halál szóval dobálózni.

– Én sem szívesen teszem, de ez az igazság. Ezért sem akartalak belekavarni ebbe az egészbe, de muszáj volt belássam, hogy nem tudok távol lenni tőled, akármennyire is szeretném.

– Mindegy, most hagyjuk ezt a témát és inkább mesélj a bácsikád galériájáról – erőltettem magamra egy apró mosolyt és már le is húztam a szénsavas alkoholt. 

Jungkook kérésemnek megfelelően az említett galériáról kezdett mesélni, miközben kiöntöttem a következő pohár pezsgőt kettőnknek. Olyan nagy beleéléssel és csodálattal mesélt, mint talán még soha, én pedig szótalon és csodálva hallgattam őt, mert egyrészt tényleg érdekelt a hely története és az ott lévő fényképek, másrészt pedig el akartam terelni a szót kettőnkről, mert akárhányszor felhozzuk ezt a nem bízik bennem dolgot, egyszerűen sosem jutunk sehova. Topogunk egy helyben és mindketten várjuk a változást, ami nyilván nem fog csak úgy az ölünkbe hullani.

Az az egy üveg pezsgő olyan gyorsan elfogyott, hogy szerintem egyikünknek sem tűnt fel, csak akkor, amikor éppen tölteni akartam a következő környi piát, viszont az üvegből két csöppnél több nem távozott. Lebiggyesztett ajkakkal fordultam Jungkook felé, akinek először le sem esett, hogy mi a bajom, viszont miután megráztam az üres pezsgős üveget, elhúzta ajkait. 

– Akkor ezek szerint alkohol nélkül kell folytatnunk a beszélgetést – mondta, mire bólintottam egy aprót. – Kijössz velem cigizni? – kérdezte, én pedig ahelyett, hogy válaszoltam volna neki, felpattantam a helyemről és már meg is indultam az udvarom felé. 

Nem volt nagy meleg, ugyanis holnap már december van, ezért egy idő után már fáztam egy szál pulcsiban. Kihasználva a pulcsim garbóját, húztam fel egészen az államig az anyagot, abban reménykedve, hogy így kevésbé fogok megfagyni. A családomról meséltem neki, mert eddig nem sokszor került szóba ez a téma, viszont a megivott alkoholnak köszönhetően megeredt a nyelvem és készen álltam mindenről is beszélni neki, mert az elmúlt órákban ő tette ezt. Látszott rajta, hogy érdekli, amit mondok neki és nem csak illemből kérdezett rá a családomra, ha már ő is erről beszélt órákat. 

Amikor visszamentünk az ebédlőbe, leült a helyére, ahol eddig is ült, viszont amikor én is ezt akartam tenni, kinyújtotta felém a jobb karját és arra kért, hogy menjek oda hozzá. Eszem ágában sem volt ellenkezni vele, ugyanis kíváncsi voltam mit is szeretne, mert most sokkal másabb volt, mint kint, illetve, amikor itt bent beszélgettünk. A derekamnál húzott még közelebb magához és szét is nyitotta a lábait, hogy közelebb legyek hozzá. Elmosolyodtam, amikor édesen a hasamnak döntötte a homlokát és nekem dörgölőzött, mintha egy cica volna, aki puncsolni akar. 

– Ugye tudod, hogy megbízom benned és nem akarlak elveszíteni? – szólalt meg, mire bólintottam egy aprót és ujjaimat a fekete hajába vezettem, majd azzal kezdtem szórakozni. – Nagyon örülök, hogy egymásnak mentünk aznap a könyvtárban, mert szerintem magamtól nem mertelek volna leszólítani.