stolen heart ~ jikook | ✔

56.

Miután tudatosult bennem, hogy kivel is beszélek, azonnal lecsaptam a telefont, majd a biztonság kedvéért még el is léptem az asztaltól. Jungkook értetlenül meredt rám, én pedig teljesen bepánikoltam, és azonnal a bejárati ajtóhoz rohantam, hogy leellenőrizzem, biztosan zárva van-e. Szerencsére igen, de ez sem nyugtatott meg különösebben, mert egy határozottan mozdulattal simán berúghatják azt, és már bent is vannak.

- Jimin, ki volt az? – kérdezte tőlem Jungkook, viszont én nem válaszoltam neki, csak az ablakokhoz mentem, és behúztam a sötétítőt, mert most figyeltem csak meg, hogy az utca fele néznek.

- Megtalált minket – motyogtam rémülten, mire Jungkooknak kellett pár másodperc, amíg rájött, kiről is beszélek.

- Ha? Apám? A rendőrség? Ki? – kérdezte, majd odalépett hozzám és az arcomat két tenyere közé vette. – Hé, kérlek, nyugodj le, és beszélj érthetően, mert így nem értek semmit sem.

- I... igen, apád talált ránk – motyogtam, miközben végig Jungkook szemeibe néztem. – Ő szólt bele a telefonba. Először nem ismertem fel a hangját, de aztán azt mondta, hogy végre sikerült megtalálnia. Meg, hogyha neki sikerült Dél-Koreából, akkor vigyáznunk kellene az itteni rendőrök miatt is. Tud a két bolti rablásodról? – kérdezte Jungkooktól még mindig teljesen kétségbeesetten.

- Nem tudom – sóhajtott fel. – Nekem kellett volna felvegyem a telefont, nem neked – motyogta, majd gyengéden cirógatni kezdte az arcomat. – Oké, innentől kezdve sehova sem megyünk egyedül, még a szálloda éttermébe is együtt megyünk le, így nem eshet bajunk. Rendben?

- Aha – biccentettem egyet. – De hogyan talált meg? Már egy hónapja itt vagyunk.

- Nem tudom, tényleg – motyogta Jungkook, és látszott rajta, hogy ő is ugyanolyan tanácstalan, akárcsak én. – Nem hagytuk magunk után semmilyen nyomot sem, mindenre figyeltünk, szóval nem tudom, hogy hogyan sikerült megtalálnia.

- Ezek szerint valamiben hibáztunk, mert már azt is tudja, hogy melyik szálláson vagyunk. Nem megyünk el innen? – kérdeztem Jungkooktól, aki beharapta alsó ajkát, majd látszólag elgondolkodott az általam mondottakon.

- Gyere, nézzük meg, hogy mennyi eurót sikerült lopjak a kisboltból, mert nem is néztük meg még – mondta, majd összekulcsolta az ujjainkat és a franciaágyhoz vezetett.

Odahozta a fekete táskáját, majd másodjára is kiborította belőle az összes lopott pénzt. Már így ránézésre is megállapítható volt, hogy sokkal több pénzt sikerült most elhozni, mint az első alkalomkor. Örültem neki, és próbáltam elnyomni magamban a keserű szájízt, és nem belegondolni abba, hogy ez olyasvalaki pénze, aki keményen megdolgozott minden egyes euróért.

- Háromszázötvenkettő euró – mondta Jungkook, miután többször is átszámoltuk a papírkötegeket.

- Az egyáltalán nem rossz – sóhajtottam fel, mert az előző száznegyvenkilenc eurónál jóval nagyobb összegről beszélünk most. – Akkor? Keresünk új szállást?

- Aha – mondta Jungkook, majd elkezdett visszapakolni a fekete táskájába, én pedig segítettem neki.

- Még mindig Limogesbe szeretnél maradni? – érdeklődtem, mire bólintott egyet. – Úgy gondolom, hogy vissza kellene menni arra a környékre, ahol először jártunk. A kisboltot már több mint két hete raboltam ki, szerintem már régen túltették magukat rajta.

- És a kocsi? Azt szerinted nem fogják felismerni?

- Igaz – hümmögött. – Akkor keressünk egy új városrészt?