stolen heart ~ jikook | ✔

41.

A következő napokat az alaksorban töltöttem. Hol Jungkookkal, hol pedig az apjával voltam kettesben, ami eleinte zavarba ejtő volt, viszont a napok elteltével sikerült valamennyire megszokjam. Nem tudtam, hogy miért volt velem kedves, miért főzött nekem minden nap kávét és miért rendelt nekem ebédet, illetve vacsorát is. A fiát leszarja, engem meg elkényeztet? Nem keveredtek meg a dolgok egy kicsit? Olyan, mintha egy teljesen más oldalát ismertem volna meg Jungkook apjának, amit a fia is csak fiatalabb korában tapasztalt. Akkor meg mi ez az egész? Ez csak egy csapda lenne, vagy valamilyen próbatétel? Hol a csavar, és miért nem jöttem még rá?

Éppen Jungkook apjának irodájában ültem, és a nekem készített kávét iszogattam, mert még mindig nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy esetleg nemet mondjak a „főnöknek". Számomra ez az egész még mindig a túlélésről szólt, na meg arról, hogy Jungkooknak se essen baja. A sebei egyébként szépen gyógyultak, de azért még látszott rajta, hogyha rosszat mozdul, akkor nagy fájdalmai vannak. Annyira rossz volt, hogy csak esténként lehettem vele, mert a nappalokat általában az apjával töltöttem. Komolyan, ez az egész olyan volt, mint valami elcseszett maffiafilm.

- Az elmúlt napokat figyelembe véve, azt kell, hogy mondjam, kellemeset csalódtam benned, Jimin. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kitartó leszel, és még ezek után is szerelmes tekintettel fogsz a fiamra nézni. – ült le velem szembe Jungkook apja, miután magának is elkészítette a szokásosat. – Viszont lenne itt még valami.

- Micsoda? – kérdeztem, viszont gyomrom azonnal görcsbe rándult, mert rossz előérzetem volt.

- Mivel ismered a bandám rejtekhelyét, ismered a tagokat, ismersz engem is, ezért nem mehetsz el innen – mondta, mire szemeim hatalmasra tágultak, és csak egy kicsi kellett ahhoz, hogy elejtsem a kávéscsészét. – Két lehetőséged van, vagy csatlakozol a csapathoz, vagy pedig meghalsz.

- Te... tessék? – nyeltem egy hatalmasat, ugyanis fejem sípolni kezdett, szívem dobogását a füleimben is éreztem, ezért abban reménykedtem, hogy talán rosszul hallottam, amit az előbb mondott.

- Jól hallottad, Jimin. Remekül lősz, sokat fejlődtél az elmúlt napokban, így nem látom semmi akadályát annak, hogy csatlakozz a csapatomhoz.

- Nincs más választásom, igaz?

- De, a halál – vonta meg a vállait a világ legtermészetesebb módján.

- Be... beszélhetek Jungkookkal? – kérdeztem, mire bólintott egy aprót, én pedig már fel is pattantam a székről és kirohantam Jungkook apjának irodájából.

Úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok, ugyanis még most sem jutott el teljesen a tudatomig az, amit Jungkook apja mondott az előbb. Én nem lehetek bűnöző, én nem lehetek bankrabló. Nem, nem, nem. Kell lennie valamilyen más megoldásnak, ami jelen esetben nem a halál, ugyanis még élni szeretnék. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy be akar venni a csapatába, én teljesen abban a hitben éltem, hogy csak tesztel engem, és ki akarja deríteni, mennyire szeretem a fiát. Ezek szerint viszont még sem erről van itt szó. Vajon csak ezért hozatott ide, hogy úgymond bandatagot csináljon belőlem? Ez lett volna a célja?

- Jungkook... – motyogtam a lehető leghalkabban barátom nevét, amikor odasétáltam hozzá. Éppen Hosunggal beszélgetett, de amint megpillantotta ijedt arcomat, azonnal felpattant és odalépett hozzám.

- Mi az, Jimin? Minden rendben?

- Beszélhetünk négy szem közt? – kérdeztem, mire azonnal bólintott egyet, majd megragadta a csuklómat és maga után húzva megindult az ajtókkal teli folyosó felé.

- Mi a baj? Miért vágsz ilyen fejet? – tért rá azonnal a lényegre, miután találtunk egy üres szobát, és magunkra zárta az ajtót, hogy zavartalanul beszélhessünk.