stolen heart ~ jikook | ✔

44.

- Jungkook, mindjárt megérkezünk, kelj fel – simítottam végig barátom arcán, amikor is már közel jártunk a kínai kikötőhöz.

- Hmm – motyogta, de sajnos nem sikerült egyből rávegyem arra, hogy kinyissa szemeit.

Ezért is döntöttem el, hogy akkor majd apró puszikkal kergetem ki mély álmából. Rengetegszer keltett fel így, amikor nálam aludt, nekem pedig dolgozni kellett mennem. Bevallom őszintén, hogy imádtam apró puszijaira kelni, mert azokkal szebbé tette az egész napomat. Szerettem a határozott énjét is, de semmi bajom nem volt a kedveskedő, gyengéd és törődő énjével sem.

- Jungkook, azt szeretnéd, hogy egy csúnya bajszos bácsi keltsen fel téged? – nyomtam apró puszikat az arca különböző pontjaira, és természetesen nem bírtam ajkait sem kihagyni, mert egyszerűen csak úgy vonzottak. – Szólhatok egynek, de nem tudom, hogy mit szólnál, ha szőrős puszikat kapnál.

- Fúj – szólalt meg mély, rekedtes hangon, mire muszáj volt elnevessem magam. – Eddig nem éreztem hányingert, de most késztetést érzek, hogy tengeribeteg legyek.

- Csak vicceltem. Nem hagynám, hogy bárki is hozzád érjen akárcsak egy újjal is. – csókoltam meg ismét, mire végre sikerült elérjem, hogy legalább szemeit kinyissa.

- Én sem hagynám, hogy szőrös faszik fogdossanak – motyogta, majd ásított egy hatalmasat, és feltápászkodott ülő helyzetbe. – Hány óra van?

- Most lesz fél nyolc – mondtam.

- Az jó – túrt a hajába, majd kinyújtóztatta elgémberedett izmait. – Nem akartam ennyit aludni, de rendesen kimerültem az elmúlt napokban, és az alvásból sem jutott ki mostanság.

- Nem baj, én nagyon örülök neki, hogy aludtál végre egy keveset.

- Mi volt a főnököddel? – kérdezte, mire nyeltem egy hatalmasat, mert azonnal eszembe jutott, hogy sikeresen elszóltam magam arról, hogy a tengeren vagyok.

- Igazából minden rendben ment. Mondtam neki, hogy nem tudok visszamenni egy ideig, de semmi konkrétat nem árultam el. Ő pedig azt mondta, hogy várnak vissza, mert a kis csapatukhoz tartozom.

- De kedves – mosolyodott el. – Ebből is látszik, hogy a te főnököd egy érző lény, nem úgy, mint az apám, aki szerintem jelenleg minden fűt és fát is megmozgat azért, hogy megtaláljon minket.

- Kár, hogy nem fog neki sikerülni – vontam meg a vállaimat.

- Ennyire biztos vagy benne?

- Igen, és legyél te is az – nyomtam egy újabb puszit a szájára, mire elmosolyodott és a derekamnál fogva húzott bele ölébe.

- Akkor én is biztos vagyok benne, hogy nem fog ránk találni – válaszolta, miközben apró köröket kezdett rajzolgatni a csípőm két oldalára.

- Ez a beszéd – kulcsoltam össze ujjaimat a tarkójánál.

- Mi ez a csóktenger így korán reggel?

- Nem szabad megpusziljam a saját barátomat, amikor csak kedvem tartja? – ráncoltam össze a szemöldökeimet, de azért képtelen voltam elrejteni a kitörni készülő nevetésem.

- De, csak mostanában nem igen volt időnk egymásra.

- Hát, ha elérjük az úti célunk, akkor lesz – mondtam, és azon voltam, hogy valahogyan szavak nélkül is tudtára adjam, hogy hiányoznak apró gesztusai, mint például csókok, puszik, ölelések és a többi.

- Úgy érzem, hogy valaki nagyon kívánós kedvében van – jegyezte meg, mire zavartan elpillantottam róla, de nem ellenkeztem, mert hát valóban erről volt szó.