stolen heart ~ jikook | ✔

22.

Semmi kedvem nem volt dolgozni menni, de mivel az előző hetet sikeresen megúsztam, így már nem lett volna pofám még egy hét szabit kivenni. Sokkal jobban adtam volna, ha egész nap az ágyamban fetrenghetek Jungkook társaságában. Szerencsére a mai napja még szabad volt, így úgy beszéltük meg, hogy nálam marad, munka után pedig sietek haza hozzá. Legszívesebben magammal vittem volna, mert az elmúlt két nap fordulatokkal teli és váratlan volt. Nem gondoltam volna, hogy őt ölelve fogok szombat és vasárnap este is álomba merülni, de nem panaszkodom, mert kijelenthetem; kurva régen aludtam már ilyen jól. Igaz, még nem beszéltük meg, hogy pontosan mi is van közöttünk, de szerintem egyértelmű, hogy a barátság zónát egy jó nagy lépéssel magunk mögött hagytuk.

– Úgy látom jót tett az egy hét pihenő – lépett oda mellém Junhee, amikor éppen a cuccaimat pakoltam a szekrényemben és halkan dúdoltam a fejemben ragadt dallamot a kocsi rádiójának köszönhetően.

– Igen, mondhatni kellőképpen feltöltődtem – mosolyodtam el, majd becsuktam a szekrényem ajtaját és a mellettem álló igazgatóhelyesre pillantottam. 

Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor csak a hétvégén lettem jobban, az is Jungkooknak köszönhető. De hát erről nem kell senkinek tudnia, kivéve a anyáéknak és a húgomnak. Muszáj volt reggel elmeséljem nekik gyorsan, hogy mi a helyzet munkába menet, mert Haeunult nem akartam korán reggel zaklatni, ugyanis lehet még fel sem kelt. Eunbi először is lebaszott, mert ilyen könnyen beadtam a derekam, de utána elmagyaráztam neki, hogy még akkor sem tudtam úgy igazán ellenállni neki, amikor nem is próbálkozott, szóval így már elfogadta a döntésem. Anyával és apával csak pár szót tudtam beszélni, de mindketten gratuláltak és sok szerencsét kívántak. Jól esett, hogy így támogatnak és szívesen magamhoz ölelgettem volna őket, mert azért az előző héten nekik is sokat köszönhettem.

– Akkor hajrá! – veregette meg a vállamat, majd amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan távozott is a kis helyiségből, ahol egyedül maradtam.

Vettem egy hatalmas levegőt, mielőtt még elfoglaltam volna becses helyem a hármas asztalnál. Jó volt végre megint emberek között lenni, mert az elmúlt napokban sajnos többet voltam egyedül, mint társaságban. Szerencsére megúsztam egészen normális emberekkel, bár hétfő révén nem voltak kígyózó sorok. Minden úgy ment, ahogyan az általában menni szokott, nem volt semmi említésre méltó és szokatlan. 

– Hogyhogy nem voltál előző héten? – kérdezte tőlem Minji a munkaidőnk lejárta után.

– Hazautaztam a szüleimhez és velük töltöttem egy hetet, mert a húgom is itthon volt szerencsére – mosolyodtam el és lényegében igazat is mondtam...

– Ó, de jó valakinek – csatlakozott be a beszélgetésbe Hayoung is. – Mi meg a lelkünket is kidolgoztuk. 

– El tudom képzelni, hogy mennyire leizzadhattatok – forgattam meg a szemeimet.

– Amúgy viccet félre téve, örülök neki, hogy pihentél egy kicsit, mert az utóbbi időben eléggé feszült voltál – mondta Minji, mire bólintottam egy aprót. Teljes mértékben igaza volt, mondjuk azért azt tegyük hozzá, hogy ez az egész a lassan két hónapja történt bankrablással kezdődött.

– Igen, nagyon vidámnak és felszabadultnak nézel ki – helyeselte Hayoung, mire nem válaszoltam semmit, csak elmosolyodtam. – Na, de sietek mert öt perc múlva random lesz – villantotta ki fogait a göndör hajú lány és már ki is sietett a helyiségből két légpuszi kíséretében.

– Én is megyek, mert beszélnem kell Jungsooval – lépett oda hozzám, hogy kezet foghassunk, majd Hayounghoz hasonlóan ő is kirohant az öltözőnkből, így ismét egyedül maradtam.