stolen heart ~ jikook | ✔

53.

Hogy mennyi időre volt elegendő majdnem száznegyvenkilenc euró? Sokkal kevesebb ideig, mint amire mindketten számítottunk. Szerintem két hétbe sem telt, és már alig maradt valamink. Nem tudom, hogy mire ment el ennyi pénz, mert nem vettünk eget rengetően drága holmikat, próbáltunk spórolni. Csak kellett a szállásért is naponta fizetnünk, illetve azért az élelmiszert sem sajnáltuk magunktól, mert az alapszükségleteinket muszáj volt kielégíteni. Aztán Jungkooknak az a remek ötlete támadt, hogy kifoszt még egy kisboltot a közelben, majd ismét továbbállunk. Ez miatt volt több nagyobb vitánk is, mert én még mindig amellett voltam, hogy hívjuk fel a szüleimet, és kérjünk tőlük pénzt. Jungkook viszont hallani sem akart arról, hogy másoktól függjünk, mert ő akarta megoldani a helyzetet.

- Szerinted az a megoldás, ha megint lopsz? Ezt akarod csinálni életed végéig? – kérdeztem tőle felháborodottan, mert nem tetszett, hogy egyből ezt vetette fel tervnek.

- Nincs más megoldás, Jimin – tárta szét a karjait idegesen. – Ha van jobb ötleted, akkor mondd! De ha megint a szüleidet hozod fel, akkor fogom magam és kisétálok azon a rohadt ajtón!

- Te egyáltalán nem érzed a súlyát annak, amit csinálsz? Egy rablásra még azt mondom oké, de most egy újabbat akarsz. Aztán majd megint, és megint, és megint? Azért mert az első alkalomkor nem buktunk le, nem jelenti azt, hogy az összes gondtalanul fog lezajlani. – fontam össze karjaimat mellkasom előtt, miközben testsúlyomat áthelyeztem a jobb lábamról a balra.

- Ezerszer raboltam már bankot, és egyszer sem buktam le. Most pedig attól tartasz, hogy pár kisbolt kifosztása közben elkapnak? – horkantott fel.

- Azt azért ne felejtsd el, hogy eddig hárman melletted voltak, akik szintén olyan profik, mint te, apád pedig fedezett titeket. De most csak én vagyok itt, akinek annyi köze van a bűnözéshez, mint a koreai nyelvnek a franciához. Mi lesz, ha valami történik, én meg nem tudok neked segíteni? Hm? – emeltem fel a hangomat, mert kezdett idegesíteni, hogy az elmúlt napokban csak erről vagyunk képesek beszélni. A vége pedig mindig az lesz, hogy összeveszünk, kiabálunk egymással, majd egyikünk idegesen távozik a szobából, és órákig nem jön vissza.

- Ennyire nem bízol bennem?

- Benned bízok, csak a szerencsében nem – vontam meg a vállaimat. – Mióta eljöttünk Szöulból, csak rossz dolgok történnek velünk. Én csak nem akarom azt, hogy lebukjunk és mindketten rácsok mögé kerüljünk.

- Tudom, hogy mit csinálok, Jimin. Óvatos vagyok, viszont muszáj lesz megint raboljak, ha egyetértesz velem, ha nem. Ezt már eldöntöttem, de ha nem akarsz, akkor nem kell, mellém állj, megoldom egyedül is. – mondta, azzal fogta magát, levette a bőrdzsekijét a fogasról, majd kiviharzott a szobából maga után jó hangosan becsapva az ajtót.

- A kurva életbe – szorítottam ökölbe a kezeimet, majd kicsit sem törődve azzal, hogy mekkora kárt okozok a falban – meg saját magamban –, teljes erőmből belevertem a jobb kezem.

Még kétszer meglendítettem a kezemet, mert jelenleg annyira mérges voltam, hogyha otthon lettem volna, akkor szerintem még az ebédlőasztalról is lesöpörtem volna mindent. Nem hiszem el, hogy ennyire makacs Jungkook. Miért annyira biztosan abban, hogy sima lesz az újabb boltrablás? Értem én, hogy nem egy nagy bankról van szó, ahol rengeteg kamera és ember van, hanem kisebb üzletről, de az is lehet veszélyes. Mi van, ha valaki az útjába áll, megakadályozza, vagy esetleg lefotózza? Azt akarja elérni, hogy ne csak Dél-Koreában hanem Franciaországban is körözzék? Mert, ha ez a célja, akkor baromi jó úton halad.

Észre sem vettem, hogy időközben elkezdtem sírni, már csak arra eszméltem fel, hogy hangosan zokogok. Úgy sem hall most senki, nem kell magamba fojtanom az érzéseimet. Lecsúsztam a fal mentén a földre, és nekidöntöttem a fejem a szekrény szélének, ami pont mellettem volt. A kezemet, amit az előbb többször is belevágtam a falba nem bírtam megmozdítani, de jelenleg nem bírtam erre koncentrálni. Vagy ezernyi gondolat kavargott a fejemben, még sem volt ötletem, hogy mégis hogyan szerezhetnénk pénzt. Jungkook elvetette a dolgozás ötletét is, mert attól tart, hogy az apja, akkor nagyon hamar megtalálna minket. Szerintem már rég felhagyott a keresésünkkel, de mivel most Jungkook a főnök, így azt kell csinálnom, amit ő mondd. Neki több tapasztalata van ebben, ő jobban ismeri az apját, így muszáj rá hallgatnom. Plusz elég makacs ahhoz, hogy ne engedjen az általa tökéletesnek vélt dolgokból, így nekem kell hozzá igazodnom. Nem akarok vele veszekedni, mert így is van elég bajunk. Viszont nem fogok sosem egyetérteni azzal, hogy a rablást választotta ahelyett, hogy legális dolgokban gondolkozott volna. Simán elmehettünk volna hamis adatokkal dolgozni, viszont meg sem akart hallgatni, amikor ezt felvetettem neki. Csak is az lebegett a szemei előtt, hogy boltot kell rabolnia, mert az az egyetlen megoldás. Nem azt mondom, hogy innentől kezdve nem fogom támogatni Jungkookot, és nem állok ki mellette, de már egyáltalán nem élvezek itt Limogesbe lenni. Az első pár hét mondhatni aranyélet volt, de úgy érzem, elindultunk egy leejtőn, amit Jungkook nem érzékel.