stolen heart ~ jikook | ✔

57.

Nem gondoltam volna, hogy ismét csak egy éjszakát leszünk a szálláshelyünkön. Reménykedtem benne, hogy lesz végre pár nyugis napunk, de hamar bele kellett törődnöm abba, hogy egy bűnöző mellett ilyen nem lehetséges. Jungkook apja túl hamar ránk talált, szóval egyértelművé vált, hogy bármelyik pillanatban ránk törheti az ajtót. Pedig nem hagytuk el a szállást, ahogyan a szobánkat sem, csakis az étkezésekkor. Viszont úgy tűnt, hogy minden igyekezetünk felesleges volt. Reggel, mikor reggeliből visszatértünk a szobánkba, csörgött a vezetékes telefon, ami a sarokban lévő asztalon volt. Nem kellett felvegyem ahhoz, hogy tudjam, ki van a vonal túloldalán. Jungkook viszont azért is felvette, pedig mondtam neki, hogy inkább hagyjuk figyelmen kívül.

- Igen? – szólt bele kicsit sem udvariasan a telefonba. – Kivel beszélek? Hagyjál minket békén! – förmedt rá minden bizonnyal az apjára, miután gondolom elárulta, hogy kivel beszél. – Nem érdekel az idióta bandád, már kiléptem az egészből. Menj vissza Szöulba és fogadd végre el, hogy én nem fogom úgy elbaszni az életem, mint ahogyan te tetted. – mondta egyfajta végszóként, és már bontotta is a vonalat.

- Ju... – kezdtem volna kérdezősködni, hogy miket mondott neki az apja, de ő csak leintett, majd a kanapéhoz sétált és idegesen a bőröndjébe dobálta a ruháit.

- Pakolj, mert elmegyünk innen – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, mire csak bólintottam egyet, és én is pakolni kezdtem. – Elhagyjuk Limogest. Igazad volt, nem kellett volna ennyit várnunk. Apám nem fog rólunk leszállni egészen addig, amíg meg nem talál minket. Valami új tervről hadovált nekem, de bevallom őszintén, hogy nem igazán figyeltem rá.

- És akkor hova megyünk? – kérdeztem tőle, miközben már a bőröndömet cipzáraztam be. Nem volt időm sok holmit kivenni onnan, így csak pár ruhadarabot kellett visszapakoljak.

- Nem tudom, azt majd út közben eldöntjük – ment oda szekrényhez, levette a fekete táskáját a legfelső polcról, amiben ez ellopott eurók voltak. Kivett belőle egy jó nagy adag pénzköteget, majd átnyújtotta nekem a fekete táskát, miután visszacipzárazta. – Lemegyek, elintézem a fizetést, addig te kipakolsz a kocsiba?

- Aha – bólintottam egyet. - Kérdezd meg tőlük, hogy esetleg van-e testvér szállásuk más városokban is, amik nem ezer kilóméterre vannak innen.

Bólintott egyet, majd egy gyors csók után, kiviharzott a szobából. Én még egyszer átjártam a helyiségeket és megnéztem, hogy biztosan nem hagyunk-e itt valamit. Szerencsére nem találtam semmit, így megindultam a liftek felé, amik szerencsére pont a szobánk mellett voltak, így nem kellett áthúzzam a bőröndöket az egész emeleti folyosón. Szerencsére csak a két bőrönd és Jungkook fekete táskáját kellett a kocsihoz vinnem, mert más cuccunk nincsen nagyon. Hálát adtam az égnek, amiért Jungkook közvetlen a hátsó bejárat mellé parkolt, így nem kellett a főbejáraton távoznunk, ahol esetlegesen figyelhetnek minket. Egyébként tényleg úgy éreztem, hogy valaki figyel engem, de igyekeztem elhessegetni paranoiámat. Az ég adta világon nem követ és figyel engem senki sem! Jungkook amúgy is bármelyik pillanatban megérkezhet, szóval nem lesz itt semmi baj.

- Van szállodájuk Poitiersben is, szóval oda megyünk – szállt be mellém a kocsiba Jungkook pár perc múlva.

- Az merre van?

- Északra, de csak két óra az út oda – mondta, majd kezébe vette a GPS-t hogy beüthesse oda az úti célunkat.

- Szerinted ott majd nem talál ránk az apád? – kérdeztem tőle, mire azonnal rám pillantott és eleresztett egy szomorú mosolyt.

- Nem tudom – válaszolta. – Nem akarok hazudni, nem akarlak hitegetni, ezért csak annyit mondok, hogy fogalmam sincs, Jimin. Remélem, hogy végre leakad rólunk, bár ennek nem sok esélyét látom. Komolyan ennyire elszánt, hogy képes volt minket egészen Szöultól Limogesig követni? Inkább törődne a bankrablásaival, mert ez az egy, amiben jó. Sőt még ebben sem, mert ő csak parancsolni tud, a piszkos munkát a csicskái végzik el.