stolen heart ~ jikook | ✔

33.

Rettenetesen mérges voltam, amikor nem találtam otthon Jungkookot. Pedig a hazafele úton elterveztem, hogy miként fogom letámadni és jól kiosztani, mint egy havibajos nő. Hagyott egy üzenetet az ebédlőasztalon, hogy elugrott gyorsan boltba, de siet, mert nem akar egyedül hagyni. Összegyűrtem a cetlit és a földre dobtam, majd a szobámba siettem. Bekapcsoltam a tévét és azonnal a híradóra kapcsoltam, ugyanis megérzéseim azt diktálták, hogy ma lesz szó a bankrablásokról. Nem tudom, hogy biztosan örültem-e volna neki, ha esetleg megerősítenek abban, hogy Jungkook egyike azoknak, akik több millió wont loptak már el az évek során. 

Majdnem leszédültem az ágyról, amikor megpillantottam azt a bizonyos pisztoly tetkót a tévém képernyőjén, amit én már három emberen is láttam a négyből. Hosung tetkója díszelgett a híradóban, ugyanis a legutolsó bankrablásukkor egy pillanatra kilátszódott a fekete ruhája alól, amit az egyik dolgozó sikeresen meglátott és a lehető legrészletesebben el is mesélt a rendőröknek, amit lerajzoltak. Szóval tényleg igaz. Nem hazudott Hosung. Jungkook tényleg bankrabló lenne. Méghozzá az egyike azoknak, akiktől én felnőtt létemre hónapokig rettegtem.

Mást nem derítettek ki még mindig a bankrablókról, szóval várják a hívásokat a tetkóval kapcsolatban, hátha valakinek ismerős. Természetesen eszembe sem jutott, hogy esetleg feladjam őket, mert hiába haragszom most Jungkookra mindenkinél jobban, ennyire mocsok nem lennék. Nem akarok neki rosszat, mert ha kiderül az ő kis titka, akkor élete végéig a börtönben fog rohadni, ha csak ki nem végzik súlyos tetteiért.

– Megjöttem, baba! – szakította félbe Jungkook hangja a tévé prédikálását, mire gyomrom görcsbe vágta magát. Tenyereim már most izzadtak, pedig még meg sem jelent a szobámban és már most kapkodnom kellett a levegőért. 

Nem szóltam semmit, csak lehajtott fejjel ültem az ágyon, miközben hallgattam, amint felsorolják, hogy Jungkook bandája eddig hány helyre tört be és honnan hány wont lopott el. Akkora számokról volt szó, hogy még csak álmodni sem mernék arról, hogy egy nap a fele értékét is a kezembe foghassam. 

– Haló, mi... – sétált be a szobámba Jungkook, viszont szinte azonnal meg is dermedt, amikor realizálta, hogy miről is van szó a híradóban. – Miért nézed ezt? – lépett oda hozzám, majd elvette tőlem a távirányítót, de én utánanyúltam és visszaszereztem, ezzel megakadályozva, hogy kikapcsolja a tévét. – Jimin... – sziszegte a nevemet, mire vettem egy hatalmas levegőt és tekintetem az övébe vezettem. 

– Miért nem mondtad el nekem eddig? – suttogtam erőtlenül és már semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy kiabáljak vele vagy éppen leszedjem a fejét.

– Mit? – kérdezte, de hangja elárulta, hogy izgul és fél. Jungkook félt attól, hogy esetleg megtudom a mocskos kis titkát. 

– Szerinted? – mutattam a tévére egy halk horkantás kíséretében. – Nem kell letagadnod, mert már mindent tudok. Vagyis nem, nem mindent. Azt például nem tudom, hogy miért hazudtál nekem, miért néztél hülyének, na meg azt sem, hogy miért használtál ki. 

– Nem, én nem használtalak ki, Jimin – rázta meg a fejét. Remek, sikerült a mondandóm lényegét megfognia. 

– Miért nem mondtad el, Jungkook, hogy a kis bandád miatt voltam hónapokig paranoiás? Miért nem bíztál meg bennem annyira, hogy ezeket még azelőtt közöld velem, hogy komolyabban megismertük volna egymást? – kérdeztem tőle, miközben egyre jobban emeltem a hangerőmön.

– Mert tudtam, hogyha elmondom neked, hogy közöm van a bankrabláshoz, akkor azonnal mész a rendőrségre és felnyomsz. 

– Aha, szóval ez szerinted nem kihasználás, igaz? – nevettem fel, mert kezdtem egyre szerencsétlenebbnek érezni magam. – Egyáltalán tetszem neked? Egyáltalán komoly szándékaid voltak velem, vagy csak arra voltam jó, hogy bebiztosítsd magad valahova?