stolen heart ~ jikook | ✔

36.

A hetek csak úgy repültek eseménytelenül. Jungkook az összes szabadidejét velem töltette és igyekeztünk izgalmasabbnál izgalmasabb programokat kitalálni. Nem nagyon beszéltünk a zsarukról, ahogyan azt sem árulta el, hogy még anno miért rohant tőlük olyan eszeveszettül. De akárhányszor elment mellettem egy rendőrautó, görcsbe rándult a gyomrom és tetőtől-talpig leizzadtam. Nem akartam, hogy Jungkookot behívják a rendőrségre, ahogyan azt sem, hogy lecsukják. Viszont esze ágában sem volt felhagyni a bűnözői élettel, mondván; ez az élete és az apja amúgy is kinyírná, ugyanis nem lehet kilépni ebből a melóból. Egyetlen egyszer beszéltünk erről, én pedig úgy voltam vele, hogyha saját magától nem hozza fel témának, akkor nem fogok erőszakoskodni. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire nehéz ez neki, illetve amúgy sem szeret beszélni az érzéseiről, szóval ez a téma tabu volt közöttünk. Többször is elmentünk Jungkook kedvenc fotózási helyére, ahol több tucat képet készített rólam, rólunk, illetve a csodálatos tájról is. Az egyik közös képünket előhívattam és bekereteztem, szóval úgy nagyjából két hete díszíti a szobámat.

- Tudod milyen nap van ma? – lépett mögém Jungkook, majd hasamnál összekulcsolta az ujjait, állát pedig a nyakhajlatomba fúrta.

- Ő, nem igazán. Péntek?! – ráncoltam össze a szemöldökeimet, miközben az előttünk lévő tükörből próbáltam szemkontaktust kialakítani barátommal.

- Tényleg nem?

- Tudod, hogy nagyon rossz vagyok dátumokban és a memóriám is olyan, mint egy halé... – motyogtam, mire sikerült elérjem azt, hogy Jungkook elnevesse magát, majd nyomjon egy apró puszit a nyakamra.

- Ma vagyunk három hónapja együtt.

- Mi? – tágultak hatalmasra a szemeim. – Máris eltelt három holnap?

- Bizony ám! Tudom-tudom, velem egyszerűen csak úgy rohan az idő. – villantotta ki elégedetten fogait.

- Hát, persze – forgattam meg a szemeimet.

- El szeretnélek vinni vacsorázni a hónapfordulónk alkalmával.

- Étterembe? – pislogtam nagyokat, mire bólintott egy aprót.

Három hónap alatt egyszer sem mentünk étterembe vagy olyan nyilvános helyre kettesben, ahol esetleg megláthatnának minket, de ezek szerint megelégelte a bujkálást, aminek részben örülök, részben viszont nem. Mármint nagyon kedves tőle, hogy el akar vinni egy igazi randira, de én teljesen meg voltam és vagyok is elégedve azzal, ha elmegyünk a kedvenc kis eldugott helyére és kettesben piknikezünk. Örülök, hogy fel mer vállalni a nyilvánosság előtt is, de ugyanakkor ezzel fennáll annak is a veszélye, hogy valaki olyan lát meg minket, akinek nem kellene. Lehet az Jungkook apja, Jungkook munkatársai, esetleg egy olyan banki dolgozó, aki valamilyen csoda folytán felismeri Jungkookot, esetleg egy rendőr, akinek gyanús lesz a barátom...

- Biztos jó ötletnek tartod ezt? – kérdeztem félve, ugyanis nálam jelenleg inkább a nem tartom jó ötletnek felé billent a mérleg.

- Jimin, én nem akarok bujkálni veled. Nem akarlak bújtatni sem, én csak egy átlagos életet szeretnék élni veled. Vacsorázni szeretnélek vinni, esetleg moziba, vagy akár órákat sétálgatni a városban, anélkül hogy rendőrök elől menekülünk. Az a baj, hogy látom rajtad, mennyire stresszelsz te is miattam, ez pedig rendesen bassza a csőrömet. – sóhajtott egy hatalmasat.

- Persze, hogy stresszelek, Jungkook! Az életedről van szó, ami jelen esetben nekem az egyik legfontosabb!

- Én is idegeskedek, de nem akarom, hogy erről szóljon a kapcsolatunk. Azt akarom, hogy kellemes és pozitív élményeid legyenek velem, amikre akár életed végéig emlékezhetsz. – mondta, ezzel rendesen meglepve engem.