stolen heart ~ jikook | ✔

51.

Jungkookkal másnap elmentünk autót kölcsönözni. Muszáj volt szerezzünk valamilyen járművet, mert gyalog sajnos nem vagyunk elég gyorsak. Igaz, miután tegnap visszamentem a szobába nem hoztuk fel többet az általa javasolt tervet a pénzszerzésre, de szavak nélkül is tisztában voltunk azzal, hogy ezt kell tennünk. Egyikünk sem akarta, de nem volt más döntésünk. Kevesebb, mint harminc euróval lehetetlen egy hétnél tovább kibírni.

Elloptuk az autót, ami miatt rettenetesen éreztem magam. Úgy kaparintottuk meg a kocsit, hogy Jungkooknak sikerült lebeszélni a tulajjal, hogy elvisszük próbakörre, de végül meglepő módón, de nem vittük vissza. Nem a saját nevét adta meg, hanem kitalált egy random koreai nevet, így kevesebb volt az esélye annak, hogy megtalálnak. Nem tartottam ezt valami okos ötletnek, de Jungkook félrehúzódott egy kisutcába, majd leszerelte a rendszámtáblákat. Ideges voltam, féltem, izgultam, és még vagy ezerféle érzés kavargott bennem. Jungkook sem volt nyugodt, de az évek alatt már megtanulta kezelni az ilyesfajta helyzeteket, így rajta kevésbé látszódtak érzései.

- És most? – kérdeztem tőle, amikor a kukába hajította a két rendszámtáblát.

- Most leparkoljuk valahova a kocsit, aztán kellene fegyvert szerezzek estére.

- Már is este akarod rabolni a boltot? Egyáltalán melyiket? – kérdeztem tőle, mire beindította a kocsit, és kihajtott a kisutcából.

- Mindjárt megmutatom – mondta. Nem igazán tudtam mit reagálni rá, csak sóhajtott egy hatalmasat, mert végtagjaim még mindig remegtek, illetve a szívem még mindig a torkomban dobogott. – Mi lesz, ha lebukunk?

- Miért buknánk le? – vágta rá azonnal, szinte akkor, amikor még fel sem tettem neki a kérdést. – Kérlek, ne gondolj megint azonnal a rosszra, mert be fogod vonzani. Nem akarom elbízni magam, de jó pár bankot raboltam ki, így van egy kis tapasztalatom.

- De most egyedül vagy, fegyvered sincs, álruhád sincs, semmid sincs, amire szükséged lenne a rabláshoz – néztem rá értetlenül, mert tényleg eléggé felelőtlennek és elhamarkodottnak tűnt ez a terve.

- Elhoztam magammal a fekete símaszkomat, kesztyű is van nálam, már csak fegyvert kell szereznem. És nem vagyok egyedül, mert te itt vagy velem, és erőt adsz nekem. Plusz azt mondtad, hogy segítesz nekem, vagy meggondoltad magad? – pillantott rám egy másodpercre, mire azonnal megráztam a fejemet, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy meggondoltam volna magam.

- Nem gondoltam meg magam, csupán kicsit elhamarkodottnak érzem ezt a tervet. Honnan fogsz fegyvert szerezni? Besétálsz egy boltba és azt is ellopod? Ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint gondolod. – mondtam neki, mire eleresztett egy apró mosolyt, és közölte velem, hogy nagyon aranyos vagyok, amikor magyarázok.

- Akkor veszek egy játékfegyvert az egyik játékboltban, ami messziről igazinak tűnik – vonta meg a vállait. Hogyan tudja ennyire lazán venni ezt az egészet?

Nem szóltam semmit, csak megforgattam a szemeimet, majd összefontam mellkasom előtt a két karomat, hogy ezzel is nem tetszésemet fejezzem ki. Olyan, mintha a falnak beszélnék, de tényleg. Jungkook persze jól szórakozott rajtam, én viszont már koránt sem éreztem ilyen jól magam. Én nem tudtam ilyen lazán kezelni ezt az egészet, túlgondoltam mindent, és idegesített, hogy Jungkook csak úgy bele akar csapni a közepébe. Mint aki kicsit sem törődik a következményekkel. Most Franciaországban vagyunk, itt teljesen mások a szabályok, és a büntetések, mint Dél-Koreában. Én igen is gondolok arra, hogy mi lesz akkor, ha esetleg rosszul sülnek el a dolgok. Nem tudok csak a pozitív végkimenetelben reménykedni, miközben most már egyáltalán nem csak egy olyan ebédről van szó, amit nem fizettünk ki. Most már egy kocsit is elloptunk, illetve Jungkook pontosan arra készül, hogy egy kisboltot is kirabol. Én csak aggódom érte, és féltem, szóval nem kérheti azt tőlem, hogy legyek optimistább. Jelen helyzetben ez számomra lehetetlen, meg alapból is baromira pesszimista vagyok.