A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

15.rész

Vasárnap reggel semmihez és senkihez nem volt sem erőm, sem kedvem. Egy embert kivéve, a bátyámat. Ő volt az egyetlen akivel bármit, de tényleg bármit meg tudtam beszélni az évek során legyen az jó vagy rossz. Sosem ítélkezett felettem és akkor is segített, ha hatalmas baromságot csináltam. Bár szerencsére ebből nem volt sok.

- Na mizu hugi? Mi ez a gondterhelt arc?
- ‎Semmi különös - sóhajtottam
- ‎Ismerlek már, úgyhogy nekem nem tudsz hazudni. Szóval? - nézett rám kérdőn, majd mint akinek a fogát húzzák kezdtem el mesélni az előző este történteket
- ‎És mi van köztetek?
- ‎Miért kérdezi ezt mindenki? Semmi. Mi lenne? - háborodtam fel
- ‎Rád férne már a boldogság
- ‎Bence!
- ‎De komolyan Emma! Patrik óta senkid sem volt. Azt az idiótát meg ne is említsük
- ‎Apropó! Anya mondta múltkor, hogy találkozód volt valakivel. Mesélj csak! Csak nem lány van a dologban? - próbáltam elterelni a témát, amit úgy tűnik sikerült is ugyanis ahogy feltettem kérdésemet rögtön felcsillantak bátyám szemei
- ‎Lénának hívják. Az egyetemen ismertem meg még tavaly.
- ‎Tavaly? És én miért nem tudok róla?
- ‎Csak barátok voltunk - rántott vállat, de én természetesen nem hagytam ennyiben

Nagyon jól esett Bencével beszélgetni azt meg még jobb volt látni, hogy végre boldog. Rengeteget mesélt újdonsült barátnőjéről Lénáról, amit örömmel hallgattam. Legalább az én gondolataimat is elterelte. Alig várom, hogy megismerhessem. Az elmondottak alapján nagyon kedves lánynak tűnik.

Betti egész nap próbált elérni és minden áron megpróbált kirángatni itthonról, de semmi kedvem nem volt elhagyni a lakást, így valami írtó gyenge indokkal folyamatosan leráztam.
Majd hétfőn mindent elmesélek neki.

Oly annyira komolyan gondoltam, hogy én bizony ki nem teszem a lábam a lakásból, hogy még vásárolni sem mentem el pedig kongott az ürességtől a hűtő, így kénytelen voltam rendelni, de megérte. Életem legfinomabb pizzáját ettem.

Másnap tényleg kénytelen voltam beszélni Bettivel. Nem akartam, hogy megharagudjon rám.

A hétfő aránylag nyugisan telt. Ellenben a keddel. Utolsó hónapjába érkezett a félév. Azt sem tudtam hol áll a fejem és akkor még ott volt a gyakorlat. Kedd este képtelen voltam elaludni. Egész este csak forgolódtam és a szombati bulin járt az agyam. A saját gondolataimtól sem tudtam szabadulni, mi lesz ha össze futok a fiúkkal? De legfőképp az Erikkel való találkozástól tartottam.

Bár Marco nagyon is tudott a történtekről még ha részeg is volt mégsem firtatta a dolgot amiért elmondhatatlanul hálás voltam neki. Egész héten csak vele voltam hajlandó kommunikálni, de nagyon a fiúkat sem kellett lerázni magamról ugyanis egy idétlen mosolyt leszámítva ezúttal senki sem próbált velem szóba elegyedni. Erik pedig amilyen messziről csak tudott került engem.

Szerda van. A fiúk újra itthol játszanak a hétvégén. A múltheti csúfos vereség után mindenki a szokottnál is jobban oda rakta magát az edzéseken.

Már éppen a stadion parkolójából próbáltam kijutni, amikor meghallottam egy autót halkan felém gurulni.
Amikor hátra fordultam egy igencsak ismerős fehér Mercedessel találtam magam szembe.

- Szia Emma! - húzta le kocsija ablakát a jármű tulajdonosa
- ‎Szia Erik! - köszöntem zavartan hiszen a buli óta egy szót sem váltottunk és fogalmam nem volt hogy a történtek után hogyan viszonyuljak hozzá
- ‎Tudnánk beszélni?
- ‎Öhm...mikor? - a szürke kövek azt hiszem ezúttal sokkal érdekesebbnek bizonyultak, mintsem Erik egyébként káprázatos kék szemeibe nézzek
- ‎Mit szólnál, ha... - kezdett bele, de valaki félbe szakította nevem kiabálásával
- Emma! Emma! - loholt utánam Marco
- Baj van? - néztem rá ijedten
- ‎Azt mondtad elkísérsz
- ‎Ho...basszus teljesen kiment a fejemből - csaptam homlokon magam
- Sürgős? - sandítottam a védőre
- ‎Nem - sóhajtott csalódottan
- Biztos?
- ‎Biztos - számomra furcsa csalódottság és szomorúság jelent meg Erik arcán, amit nem tudtam hova rakni, de Marconak is elígérkeztem még múlt héten
- ‎Ne haragudj - mormoltam el kínomba, majd Marco után siettem

Kicsit rosszúl éreztem magam amiért csak úgy ott hagytam Eriket. Viszont jobbkor nem is jöhetett volna Marco. Valószínűleg életem egyik legkínosabb beszélgetésétől mentett meg.

- Na! Most miért vágsz ilyen fejet? - nézett rám a focista egy piros lámpánál várakozva
- Csak elgondolkodtam
- ‎Eriken?
- Hagyjuk - sóhajtottam
- ‎Nem! Ne hagyjuk! - fékezett le hirtelen az üzlet előtt - Már napok, sőt hetek óta csak kerülgetitek egymást ahelyett, hogy megbeszélnétek a dolgokat.
- ‎Nincsennek semmilyen dolgok! - rivaltam rá
- ‎Csak úgy izzik köztetek a levegő, de ti olyan szerencsétlenek vagytok, hogy... Á mindegy - csapta be kocsija ajtaját amire összerezzentem ijedtségemben. Még sosem láttam ilyennek Marcot.

Féltem kiszállni, de kénytelen voltam. Megígértem Marconak, hogy segítek neki ajándékot választani a húga szülinapjára. Több szó nem esett köztünk a kötelezőn kívül, ami kicsit feszélyezett. Nem gondolom, hogy összevesztünk volna Marcoval, mégis úgy éreztem ennek nincs így még vége. Igaza volt. Pontot kell tennem az ügy végére Erikkel.