A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

39.rész

Szombat reggel a szokottnál is rosszabbul ébredtem. Amióta Erik elment gyakran forgolódom éjjelente, de most...a szokottnál is rosszabb volt. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egész este kattogott az agyam. Két napja egy szót sem váltottunk Erikkel. Azt sem tudom mi van vele, pedig mielőtt elutazott megbeszéltük, hogy történjen bármi legalább egy üzenetet mindig küldünk egymásnak. Egyszerre vagyok mérges és elkeseredett, de türelmesnek kell lennem, ahogy azt Sarah is tanácsolta. Arra gondoltam, hogy ha ő nem hív, akkor majd én megteszem. Elővettem a telefonomat, majd tárcsázni kezdtem a már jól ismert számot. Kicseng. Nem veszi fel. Biztos még alszik, majd később újra próbálom.

Mivel a meccs csak délután kezdődik arra gondoltam főzök magamnak valamit. Napok óta csak mirelit kaját ettem, szóval épp itt az ideje, hogy ne mérgezzem tovább a szervezetem és valami házi koszttal lepjem meg magam. Mivel a hűtő kongott az ürességtől kénytelen voltam bevásárolni néhány alapanyagot, így gyorsan magamra kaptam néhány göncöt és útnak indultam.

A szupermarketben szerencsére alig voltak, így hamar vissza értem a lakásomra. Azonban mielőtt neki álltam volna a főzőcskézésnek tárcsázni kezdtem anyát egy kis technikai segítség reményében. Persze anya ennyivel nem tette csak ugy le a telefont ahogy én azt gondoltam. Több, mint félórát beszélgettünk még a recept pontosítása után is, amit persze én sem bántam, de ennek az lett az eredménye, hogy a mexikói csirkém épp hogy elkészült és a szokottnál is gyorsabban kellett elfogyasztanom az ebédemet, hogy még legyen időm elkészülni is a meccs kezdetéig.

Gyorsan elmosogattam, ugyanis nem szeretem magam után ott hagyni a mosatlant annak tudatában, hogy ki tudja mikor lesz időm ezt bepótolni, majd felkaptam egy farmerszoknya és egy top kombinációból álló szettet, felhúztam cipőmet, majd kocsikulcsomat magamhoz véve már el is indultam a Signal IDuna Parkba.

Mielőtt átléptem volna a stadion kapuit úgy döntöttem újra megpróbálom felhívni Eriket, de a telefon ismételten csak kisípolt.
Szomorúan csúsztattam vissza telefonomat nadrágom zsebébe.

A portán régi ismerősként üdvözöltek, majd belépve a stadionba döbbenten vettem észre, hogy már most teltház uralkodik, pedig még majdnem egy óra van kezdésig.
Mielőtt azonban csatlakoztam volna a valószínűleg már a lelátón ücsörgő lányokhoz úgy döntöttem beköszönök a fiúknak is és sok sikert kívánok nekik.

- Emma! Hát téged is látni? - pattant fel helyéről Marco alig, hogy átléptem az öltöző ajtaját.
- Sziasztok! - kuncogtam, miközben az összes fiú egyszerre próbált megölelni.
- Végre nyerni fogunk! - kiáltott fel valaki hátulról, mire furán néztem a többiekre.
- Mióta nem vagy a csapattal egyszer sem nyertünk. - húzta el a száját Julian.
- Ez komoly? - döbbentem meg.
- Nem kezdtük túl jól a szezont. - húzta el a száját Marco.
- Akkor itt az ideje! Gólt szeretnék látni! - boxoltam vállba a csatárt.
- Na és hogy vagy? - kérdezte Marco már négy szem közt.
- Megvagyok! - rántottam vállat, majd mielőtt folytathattam volna hatalmas lendülettel csapódott ki az ajtó.
- Fiúk! Az előbb láttam Emmát a folyosó végén. - robbant be Mario.
- Idióta! - vágta tarkón Axel.
- Mivan? - simogatta az érintett területet. Az előttem álló fiúk egyszerre léptek el előlem, ami világossá tette Mario számára is itlétem.
- Emma! - szorított magához.
- Megfolytassz! - nevettem.
- Na és hogy vagy kicsilány? Ezer meg egy éve nem láttalak. - karolta át vállamat Mario.
- Minden oké. Azt hiszem... - nevettem fel kínomban.
- Azt hiszem?

- Fiúk! Hamarosan kezdünk! Remélem kész vagytok! - tárult ki újból az ajtó, amelyen Lucien lépett be.
- Áh Emma! Szia! Örülök, hogy látlak! - ölelt meg az edző. - Mikor csatlakozol hozzám?
- Hivatalosan csak néhány hét múlva, egyébként bármikor rendelkezésedre állok.
- Remélem tudod, hogy ha lediplomáztál is számítok rád. Már ha még én is itt leszek. - nevetett.
- Hol van az még. - legyintettem.
- Hidd el, észre se veszed és elrepül feletted az idő.
- Ha már idő, azt hiszem jobb lesz, ha megyek. - néztem órámra. - Sok sikert srácok! - kiabáltam el magam, már amennyire lehetett ebben a hangzavarban, majd az ajtót magam után behúzva elindultam megkeresni a lányokat.

Alig hogy átléptem a VIP szektor kapuit Scarlett hevesen integetni kezdett.

- Scarlett! Szia! - ölelte meg a lányt.
- Emma! Örülök, hogy látlak! - viszonozta tettem.
- Én is örülök, hogy látlak! Jól vagy? Sarah mondta, hogy orvosnál voltál a minap.
- Igen, minden a legnagyobb rendben. - húzódtak fülig érő mosolyra ajkai. - Terhes vagyok! - nyögte ki hosszas várakozás után, mire a levegő is a tüdőmben rekedt. A könnyek erősen marni kezdték szememet.
- Mi a baj? Valami rosszat mondtam? - aggodalmaskodott. - Emma! Jól vagy? - húzott le maga mellé az egyik székre.
- Jól vagyok, csak... - szipogtam.
- Mondd már! A frászt hozod rám, az isten szerelmére!
- Ne haragudj! Nem akartalak megijjeszteni, csak nekem ez annyira nehéz. - töröltem meg szememet.
- De mi a baj? Nekem bármit elmomdhatsz! Remélem tudod! - bólintottam, majd egy nagy levegőt vettem és kimondtam.
- Nekem...nekem nem lehet gyerekem. Soha. Én...ne haragudj én tényleg teljes szívemből gratulálok nektek és elmondani nem tudom, hogy mennyire örülök, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok közted és Marco között, de ez a téma nekem... - eredtek el újra a könnyeim.
- Ezt hogy érted? - döbbent meg.
- Policisztás petefészek szindrómám van, ami annyit jelent, hogy bizonyos hormonok nem úgy termelődnek, mint kellene és ez fokozott meddőséget okoz. Tudom, hogy még csak 21 éves vagyok és talán még korai ezen gondolkodni, de én elképzelni sem tudom az életemet, saját gyerek nélkül. - eredtek el könnyeim.
- Jaj drágám! Dehát akkor ez nem azt jelenti, hogy soha nem is lehet.
- Ja, egy a százhoz. - törölgettem orromat. Marco tudja már? - tereltem el a témát.
- Még nem, úgyhogy pszt! - mosolygott.
- Tényleg nagyon örülök nektek és ne haragudj, hogy így kiborultam. - öleltem meg.
- Ugyan drágám! De ne add fel! Fiatal vagy még és lehet te leszel az az egy! - kacsintott.

Mielőtt elkezdődött volna a mérkőzés kiszaladtam a mosdóba, hogy megmossam az arcomat és helyrehozzam a sminkemet. Mire vissza értem a többi lány is megérkezett, így már teljes létszámmal vártuk a kezdést jelző sípszót.

A fiúk nagyon jól játszottak. Nem is értem eddig mi okozott gondot, hiszen most az eddig a tabellát vezető Lipcsét sikerült megverniük 2:0-ra Marco és Axel góljával.

A lányok teljes extázisba pakolták össze cuccaikat, majd meg sem várva, hogy a fiúk elhagyják a pályát rohantak is az öltözők irányába.

- Nem jössz? - nézett rám Sarah hatalmas mosollyal ajkain.
- Menjünk! - vettem magamhoz én is táskámat.

Míg a lányok a fiúkat letámadva ünnepelték a csapat győzelmét én úgy döntöttem kint megvárom őket és újra megpróbálom felhívni Eriket. Ha emlékezetem nem csal neki majd csak holnap lesz meccse, így szinte biztos vagyok benne, hogy ma már csak a pszichés felkészülésre kell koncentrálniúk. A telefon viszont újra csak kicsengett. Ma már harmadszor. Szomorúan bámultam telefonom képernyőjét annak reményében, hogy bármelyik percben visszahívhat. Mélyen legbelül tudtam, hogy ennek már kicsi a valószínűsége, de azért még reménykedtem benne.

- Hahó! Kicsilány! Föld hívja Emmát! - legyezett valaki a szemem előtt.
- Hm? - szakadtam ki gondolataimból. - Roman! - ugrottam a kapus nyakába.
- Örülök, hogy ekkora boldogsággal önt el csupán a látványom, de minden oké? - pillantott a kezemben szorongatott telefonomra.
- Nem veszi fel. - húztam el a számat.
- Lehet, hogy dolga van.
- Már két napja. Az elmúlt két hétben alig beszéltünk. Akkor is csak, ha én felhívtam. - gördült le egy könnycsepp az arcomon. - Hiányzik! - sóhajtottam.
- Gyere igyunk meg valamit! - karolta át vállamat.
- De a lányok...
- A lányok meg fogják érteni. Na gyere!
- Útközben írok nekik egy SMS-t.
- Helyes!

Nagyon jól esett kiönteni a lelkem Romannak, aki most is nagyon segítőkész és megnyugtató volt. Próbált lelket önteni belém, de sajnos nem járt túl nagy sikerrel. Úgy érzem ebben a helyzetben senki sem tud már nekem segíteni. Az elmúlt napok eseményei után úgy gondolom én mindent megtettem kapcsolatunk érdekében, de Erik meg sem próbált vissza hívni és bár Sarah és Roman is azt tanácsolta, hogy adjak időt neki úgy érzem el kell engednem. Bármennyire is fáj el kell őt engednem, mert ő már megtette.

Romannal egész este beszélgettünk. Bevallom semmi kedvem nem volt haza menni és újra a gondolataimba merülni, így egy-egy korsó sör mellett egymást támogatva beszélgettük végig az estét. Fel sem tűnt, hogy ránk sötétedett, így már tíz óra is elmúlt, amikor a kapus haza kísért és egy baráti ölelés kíséretében elköszöntünk egymástól. Azt hiszem Romanban egy újabb igaz barátra leltem.