A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

28.rész

Péntek lévén sietősen hagytam el az egyetem kapuit, hogy minél hamarabb hazajuthassak és egyedül legyek. Erikkel két napja nem beszéltünk. Nagyon rosszúl esett a viselkedése. Próbált utolérni, folyamatosan hívogat vagy sms-t küldözget, de nekem időre van szükségem.

Annyira sietős vettem a tempót, hogy még Bettit és Sonjat sem vártam meg és nagyon remélem, hogy nem tűnt fel nekik, hogy ilyen hamar kisurrantam a teremből. Vagyis tulajdonképpen biztos felhívnak vagy írnak majd, hogy mégis hova tűntem, mert általában meg szoktuk várni egymást. Ők még semmit sem tudtak az egészről és egyenlőre nem is akartam, hogy tudjanak.

Mivel a hazafelé vezető út kábé 20 perc volt gyalog, nyugodtan csatlakoztattam a fülhallgatómat a telefonomhoz, s a zene hangerejét maximumra felkapcsolva, teljesen kizártam a külvilágot. Jólesően felsóhajtottam a felszabadító érzés miatt, s mostmár egy kicsit boldogabban, egy apró mosoly kíséretében sétáltam hazafelé.

Kicsit aggódtam amiatt, hogy nem hallok semmit a körülöttem lévő dolgokból, a hangos zene miatt, de  aztán elöntöttem, hogy inkább nem foglalkozok vele. Legalább a hazafelé vezető utam teljesen nyugodtságban és gondatlanságban.

Alig, hogy haza értem, még lepakolni sem volt időm, amikor a laptopom pittyegni kezdett. A fenébe is, miért nem kapcsoltam ki? Semmi kedvem nem volt beszélni ezúttal a csajokkal, de bunkó sem akartam lenni, így amikor megláttam Betti képét villogni a képernyőn rányomtam a fogadás gombra.

- Miért surrantál haza? - Támadott le rögtön. Már éppen megkérdeztem volna, hogy honnan tudja, amikor feltartotta a kezét, ezzel belém folytva a szót. - Láttalak ám!
- Nem éreztem jól magam és ezért siettem el a suliból - dünnyögtem a laptopom képernyőjének, időközben Sonja is csatlakozott.
- De akkor miért nem szóltál nekünk? Nagyon fura volt, hogy csak úgy elsiettél - nézett rám gyanakodva.
- Ahj hagyd már! - mondta nevetve Sonja - Hazament és kész. - folytatta mire hálásan néztem rá.
- Mindegy, igaz, hagyjuk a témát - legyintett Betti - Van egy nagyon jó ötletem - jelentette ki magabiztosan, mire mindketten csendben füleltünk, hogy vajon mi is lesz az a nagyon jó ötlet - Pizsiparty!
- Mi van? - hökkentem meg
- Pizsiparty - ismételte meg önmagát
- És mégis kinél? Mert tudtommal nálatok a koliban nemm díjazzák - kerdezte Sonja
- Nem tudom, akinél lehet. - rántott vállat.
- Jó, legyen, én bevállalom - sóhajtott megadóan Sonja.
- Szuper! - tapsikolt Betti - Lehet ma? - kérdezte, miközben én rápillantottam a faliórára, ami hat órát mutatott. Még simán van időnk oda érni Sonjahoz.
- Nekem jó - vontam meg a vállam, mire mindketten Sonjara pillantottunk a kamerán keresztül.
- Okés - bólintott egyet Sonja. Miután mindhárman megbeszéltük, hogy egy óra múlva Sonjanál találkozunk felpakolva sok-sok nasival és persze az alvós cuccunkkal, konyomtuk a videóhívást.

Idejét sem tudom már, hogy mikor kapcsolódtunk ki utoljára így együtt és igazából most sem volt túl sok kedvem hozzá, de abban reménykedtem, hogy ez a kis party, majd eltereli a gondolataimat Erikről.

Sonja háza előtt várakoztam Bettire, aki természetesen ide sem tud időben érkezni, mint úgy általában sehova. Szerencsére ezúttal nem kellett sokat várnom, ugyanis pillanatokon belül feltüntek Betti körvonalai, aztán pedig kiszúrtam egy hatalmas hátizsákot is, amit a hátán cipelt.

- Szia! - köszöntünk egymásnak szinte egyszerre és összeölelkeutünk - Hova készülsz ilyen nagy táskával? - néztem rá nevetve
- Csak egy kis nasi
- ‎Kis? - nevettem
- Hosszú az este - elnevettük magunkat, majd mind a ketten a bejárat felé vettük az irányt. Amint odaértünk, megnyomtam a csengőt és Sonja szinte másodpercek töredéke alatt nyitotta ki az ajtót nekünk egy hatalmas vigyor kíséretében.
- Sziasztok! - kiáltott fel és mindkettőnket egy szoros ölelésbe vont. Majdnem megfolytott minket, de mi csak röhögve öleltük vissza őt, s miután elváltunk egymástól. Hát akkor kezdődjön a pizsamaparty!

**

Éppen Sonja franciaágyán fetrengtünk és rendelt pizzát zabáltunk, amikor a gondolataimat már nem tudtam többé kontrollálni és rohamosan kezdték ellepni az elmém. Félre értés ne essék jól éreztem magam a csajokkal, de Eriket és a történteket sehogysem tudtam kiverni a fejemből és az még jobban feszélyezett, hogy a lányok még mit sem sejtettek az egészről. Kezdtem pánikba esni és nagyon megijjedtem hisz itt volt a pillanat, amikor nem kellett volna a problémáimmal foglakozni, de a gondolataim ismét utat törtek maguknak.

El akartam Bettinek és Sonjanak mondani az igazságot, hogy miért siettem el a suliból, hogy mi van köztem és Erik között, hogy most éppen mi történik, mert nagyon rosszul éreztem magamat, amiatt, hogy pont a barátnőimnek nem mondom el ezeket. Hisz ők azok, akiknek bármit elmondhatok, anélkül, hogy megvetnének, hisz ők elfogadnak és megpróbálnak segíteni.

- Figyeljetek... - fújtam ki az eddig bent tartott levegőt - El kell valamit mondanom - kezdtem bele, mire mind a ketten felém fordultak. - Csak részben siettem el a suliból, azért mert rosszul éreztem magam. Mert igen rosszul éreztem magam, de nem olyan formában. Sajnálom lányok, hogy nem szóltam, tudom, hogy nagyon bunkó voltam.

- Emma, mi nem haragszunk rád - mosolygott biztatóan Sonja.
- Ja, nem értem miért kérsz bocsánatot. Hisz ez bárkivel megesik - rantott vállat Betti mosolyogva
- Én nem is tudom, hogy mondjam el.  - ingattam a fejem lemondóan
- Nem muszáj elmondanod, ha nem szeretnéd - ölelt meg Betti, mire szomorú mosollyal öleltem vissza őt és a fejemet kezdtem ingatni.
- Nem, én el akarom mondani, sőt már rég el kellett volna csak nem tudom, hogy hogyan - hajtottam le a fejem - Nem tudom, hogy mennyit vettetek észre belőle és mennyit nem, de Erik és én az utóbbi időben elég közel kerültünk egymáshoz - kezdtem bele a mesélésbe
- Tudtam! - kiáltott fel Betti örömében - Jártok igaz? - húzogatta szemöldökét, mire akaratlanul is felnevettem
- Igen, Erik és én együtt vagyunk - kezdtem mesélni apró mosollyal ajkaimon. Mindent elmondtam a lányoknak az elejétől kezdve, akik türelmesen hallgattak végig.
- Annyira érezhető volt, hogy valami megváltozott benned az elmúlt hetekben, de nem bírtam rájönni, hogy mi - reagált először Sonja
- Annyira örülök nektek! - ugrott az ölembe Betti - Akkor mostmár bármikor mehetünk hármas randira és... - mondta, mondta és mondta. Nem tudtam nem nevetni a lelkesedésén.

- Jó lányok, de most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy most nem vagyunk túl jóban, két napja nem beszéltünk. - szomorodtam el
- Miért? - kérdezett rá Sonja
- Összevesztünk - sóhajtottam - Pár napja át mentem hozzá, hogy elhozzam a papírokat, amit nála hagytam. És elmeséltem neki, hogy mik a terveim a jövőt illetően, mire ő rehurrogott, hogy zavarom, mert neki valami fontos e-mailje érkezett.

A lányok pár másodpercig némán figyeltek engem, gondolom még emésztették a dolgokat.

- Nos...khm...- tért észhez Sonja -  Nem hibáztatlak azért, hogy kiborultál.
- Na jó, azt hiszem mostmár itt az ideje, hogy jól érezzük magunkat - hálás voltam Bettinek, hogy nem firtatta tovább, viszont meglepett, hogy pont ő terelte el a témát hisz jól tudjuk ő a kíváncsibb természet, ezúttal azonban tudta hol a határ. Egész este ettünk, nassoltunk és filmeztünk, ami akkor jól esett nagyon is, de később igencsak megittuk a levét ugyanis alig bírtuk elaludni tele hassal.

Másnap reggel, amikor felébredtem sűrű bocsánat kérések közepette hagytam el Sonja lakását, ugyanis tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy nekem bizony ma edzésre kell mennem. Lucien szerencsére egy halom papírmunkával látott el ezúttal, amiért borzalmasan hálás voltam neki, mert így nem kellett összefutnom, sem Erikkel, sem a többiekkel.

Alig, hogy haza estem a kora délelőtti edzésről alig vártam, hogy egy kicsit eldőljek és pihenjek, amikor megszólalt a csengő. Ilyen nincs. Ki az és mit akar?

- Megyek! - dünnyögtem. - Nem tudom, hogy ki vagy és mit akarsz, de nyomós indokod legyen, ha már zavarsz! - nyitottam ajtót - Ti meg mit kerestek itt? - döbbentem meg