A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

44.rész

Iszonyú hátfájással és elmacskásodott végtagokkal ébredtem a felkelő nap sugaraira. Épp fordultam volna a másik oldalamra, hogy nyújtózzak egyet hatalmas ágyamon, de azzal a lendülettel estem is le a földre.
Mi a fene? Hol vagyok? Fejem dörzsölgetve próbáltam felidézni a tegnapi napot, hogy mégis mi a fenét keresek én az irodámban.
Villámcsapásként ért a felismerés, amikor egy pohár vizet kortyolgatva próbáltam kicsit magamhoz térni. Őrült nagy marhaságot csináltam. Vagyis csináltunk. Megint a fránya szívemre hallgattam és nem az eszemre, aminek megint az lesz a vége, hogy a szívem darabokra törik. Kibuggyant könnyeim letörölve gyorsan magamra kaptam a szétdobált ruháimat, mielőtt bárki rám nyitna. Alig, hogy begomboltam ingem utolsó gombjait kopogás zaja törte meg az őrjítő csendet.

- Gyere! - simitottam végig hajamon.
- Emma! Ilyen korán? - lépett be az ajtón Marco.
- Jóreggel Marco! Igen, ilyen korán. - zártam le ennyivel.
- Jól vagy? Olyan nyúzottnak tűnsz.
- Aha. Ja. Minden oké.
- Miért vannak a földön a papírjaid? - nézett körbe.
- Levitte a huzat. - vágtam rá. - Na mondd!
- Mit?
- Hogy miért jöttél? - kezdtem ideges lenni.
- Nem találkoztál Erikkel? - kíváncsiskodott.
- Nem.
- Pedig itt járt tegnap.
- Nem, nem találkoztam Erikkel.
- Nem ebben a ruhában voltál tegnap is?
- Marco! Szeretnél valamit vagy azért jöttél, hogy felidegesits?
- Már el is felejtettem mit akartam. - kapott fejéhez. Valami nagyon bűzlik nekem. Valamiben sántikál.
- Marco Reus! Te komolyan nem vagy normális. - ingattam a fejem nevetve.

Egész nap az előző estén kattogott az agyam. Semmit sem haladtam a munkámmal. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből a történteket. Ennek az egésznek nem lett volna szabad megtörténnie. Szeretem, ehhez kétség sem fér, de ennek akkor sem lett volna szabad megtörténnie, hisz ő már nem szeret engem. Különben miért lépett volna le a történtek után? Se eleje, se vége ennek a történetnek, de attól tartok lesznek még következményei.

A fiúk az utolsó meccsükre készültek. Lucien szerette volna, ha a kispadról követem végig az utolsó meccset, én viszont a lányokat választottam, akik már most vacogva álltak és vártak valószínűleg már csak rám a stadion bejáratánál.

- Végre már!
- Ide fagytam! - panaszkodtak sorba.
- Csak nem fáztok? - vigyorogtam.
- Neked meg mitől van ilyen jó kedved? - nézett rám gyanakodva Sarah.
- Csak nem kibékültetek Erikkel? - vigyorgott mindentudóan Scarlett.
- Mi? Erik itt van Dortmundban? - döbbent meg a másik lány.
- Csak volt. De ahogy látom...
- Nem megyünk? Az előbb még meg akartatok fagyni. - morogtam.

- Szerintetek idén meg lesz a "salátás tál"? - gondolkodott el Sarah már a lelátón ácsorogva.
- Én nagyon bízom benne! - bólogatott Scarlett.
- Emma? - fordultak felém. - Emma, jól vagy? - kezdtek el méregetni. Mintha egy hullámvasútba ülnék. Szédülök és borzasztóan émelygek.
- Egy kicsit szédülök, de minden rendben... - kapaszkodtam meg az egyik asztalban, amely a VIP szektor részét képezte. - A minap bevertem a fejem az asztalba, biztos attól.
- Jobb lenne, ha... - kezdett bele Scarlett, de befejezni már nem tudta, ugyanis szám elé kapva kezemet rohantam egy mosdót keresve.
- Hagyd, majd én utána megyek.... - hallottam még fél füllel.

- Biztos csak elrontottam a gyomrom a tegnapi sushival. Már reggel is émelygett a gyomrom. - mostam meg a számat.
- Abból mi is ettünk és semmi bajunk. - húzta fel kérdőn a szemöldökét Scarlett, mire csak vállat rántva kiléptem a mosdó ajtaján.
- Minden oké? - támadt le rögtön Sarah, ahogy vissza értünk.
- Persze! Csak elrontottam a gyomrom. - rántottam vállat. - Kezdődik a meccs. - foglaltam helyet az egyik széken.

A fiúk végül Marco és Mario góljaival megnyerték a meccset, így tavalyhoz hasonlóan idén is a tabella élén fejezzük be az őszi szezont. Remélem ezúttal végre a tavaszt is sikerül behúzni nekik.

Meccs után a csajok ragaszkodtak egy utolsó kis összeröffenéshez, így a szezon végeztével. Mielőtt azonban csatlakoztam volna kis csapatunkhoz még felugrottam az irodámba néhány papírért.

- Már azt hittük el sem jössz. - csúszott arrébb a fából készült padon Sarah.
- Ilyen könnyen nem szabadultok tőlem. - vigyorogtam.
- Rendeltem neked is egy limonádét. - tolta elém az említett italt Scarlett.
- Limonádé? Nincs valami erősebb? - furcsán néztek rám. - Ünneplünk, nem? - rántottam vállat.

Szerencsére a délutáni rosszullétemnek már nyoma sem volt. Sőt. Mintha teljesen kicseréltek volna. Mióta Erikkel szétmentünk most először éreztem magam igazán felszabadultnak és kiegyensúlyozottnak. Persze Scarlett és Sarah egész este furcsán néztek rám, de még ez sem tudott érdekelni. Jól akartam érezni magam és ennyi.

- Erik tényleg itt volt Dortmundban? - szólalt meg a semmiből Sarah. Egy percig azt hittem, hogy a torkomon akad a vodka narancsom. Ez most mégis honnan jött neki?
- Marco mondta, hogy haza utazott a hétvégére. - reagált Scarlett, miközben én már a következő poharamat ürítettem ki. Nem szerettem volna bele folyni ebbe a témába. Főleg most nem.
- Nem úgy volt, hogy majd csak az ünnepekre jön haza?
- Fogalmam sincs, de Marco még az edzésre is magával rángatta.
- Akkor, hogy lehet, hogy ti nem találkoztatok? - nézett rám sandán Sarah, mire csak vállat rántottam.
- Nem hiányzik? Nem lenne jó újra találkozni vele? - néztek rám egyszerre, mire csak felhorkantottam.
- Ja, a multkor is tök jól sült el, amikor talalkoztunk... - mogyogtam. Fel sem tűnt, mit mondtam. Mire észbe kaptam már késő volt.
- Hogy mi? - akkorát kiáltott a két lány, hogy nem csak az asztalnál ülő fiúk, de az egész helyiség felénk kapta a fejét.
- Nem azt mondtad, hogy nem találkoztatok?
- Ha jobban bele gondolok...megvan...mostmár össze állt a kép. - csapott az asztalra Scarlett.
- Mivan? Mostmár tényleg semmit sem értek. - értetlenkedett Sarah.
- Ti lefeküdtetek! - inkább volt kijelentés, mint kérdés. - Marco mondta, hogy reggel ugyanabba a ruhában voltál, mint tegnap és leráztad, amikor kérdezősködni kezdett.
- Pszt már! - intettem csendre.
- Szóval igaz! - vigyorgott, mint a vadalma.
- Mindent tudni akarok...vagyis nem mindent...vagyis...mondd már... - türelmetlenkedett Sarah. Tudtam, hogy ezt most nem fogják annyiban hagyni és addig fognak zaklatni, míg mindent el nem mondok nekik.
- Jó-jó...csak ne itt. - sóhajtottam megadóan. Megbízom a lányokban, a fiúkban viszont már kevésbé. Nem akartam, hogy bármit is meghalljanak belőle.

- Óriási hülyeséget csináltam. - sóhajtottam az épületből kilépve.
- Miért? Szereted, nem? - hitetlenkedett Scarlett. Bólintottam.
- Akkor?
- Ő már nem szeret és különben is... - buggyant ki egy csepp könny szemeimből.
- Nektek egyetlen problémátok van. - kíváncsian néztem a szőke lányra. - Borzasztó makacsok vagytok, akár a gyerekek.
- Ezel egyetértek. - helyeselt Sarah is.
- Ha nem szeretne nem feküdt volna le veled. Egyébként meg elég vad lehetett az a...khm... - kuncogott Scarlett nyakamat vizslatva.
- Mi? Ezt hogy érted? - estem kétségbe.
- Tessék! - vett ki a táskájából egy kis smink tükröt és nyomta a kezembe. A nyakam bal oldalán egy hatalmas lila folt éktelenkedett. Kínos.
- Jézusom. - a mínuszok ellenére is levert a víz, a lányok persze ezen jót derültek. - Ezt nem hiszem el.
- Legalább jó volt? - kuncogtak, amin kínomban már én is csak mosolyogni tudtam.

- Nem akarom elhinni, hogy ott hagyott, miután neked esett az iroda kellős közepén. - reagálta le Sarah a hallottakat miután mindent vagyis majdnem mindent elmeséltem nekik.
- Most komolyan ezen vagy fennakadva?
- Most miért? - értetlenkedett Sarah.
- Te túl romantikus vagy ehhez, sajnálom Sarah, de te a tündérmesék világában élsz. - nevette ki barátnőjét.
- Menj a fenébe!

Imádom a csajokat. Mindig tudják, hogy tereljék el a gondolataimat és derítsenek jobb kedvre. Alig várom, hogy együtt töltsük a szilvesztert és az otthoniak is megismerjék őket.