A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

55.rész

- Egy tízes skálán mennyire vagy izgatott? - kérdezi az oldalam megbökve. Felnevetek.
- Százezer! - kacagva bököm vissza. Mögém lép, s én azonnal megérzem a parfümje illatát, ami állandóan kikészít, annyira izgató hatással van rám. A szememhez helyezi, hátul pedig érzéki lassúsággal köti meg a kendőt.
- Most pedig bízd rám magad! - puha csókokat nyom az ajkamra. Aprót bólintok. Pezseg a vérem, hogy hova vezet majd.

Erik segít beülni az autójába, aztán helyet foglal a másik oldalon. Beindítja a motort, majd nagy lendülettel kihajt a házunk felhajtójáról. Erik csendben van, viszont a jobb kezével a combomat simogatja, amitől libabőrös leszek és hevesen kezd dobogni a szívem. Erik jobbra fordul, majd leállítja a motort.

- Megjöttünk! - szorítja meg a combom finoman.
- Szuper! - mondom vigyorogva.

Miután kikászálódok az autóból, magához ölel. Érzem a lehelete melegét a fülemben, tudja mennyire izgató ez számomra. Elindulunk, botladozva haladok mellette. Ajtónyikorgás, lépések visszhangja. Kattanás, amiket a liftek adnak ki, ha nyílik az ajtó. Váó. Valami hotelbe hozott? Ahhoz túlontúl csend van és senki nem köszöntött minket a recepción. Gyanús nekem. A sokadik emeleten lehetünk, mire kinyílik az ajtó.

- Erik, hova hoztál? - kérdezem remegő hangon. Be kell valljam, félek a magasban.
- Mindjárt ott vagyunk, bízz bennem! - mondja gyengéd hangon.
- Bízok én, csak türelmetlen vagyok. - motyogom.
- Ne legyél az! - röhög fel. Ismét ajtónyikorgás, majd megcsapja az arcomat a hideg szellő. Oké, kezdem kapizsgálni, hogy mit tervez. Gyanúsan egy épület tetejére hozhatott fel, eddig tiszta.
- Nos akkor még pár lépés és leveheted a kendőt.

Erik átkarolta derekamat, majd néhány lépés után meg is álltunk. Próbáltam felmérni a helyzetet, a körülményeket, de csak annyiban voltam biztos, hogy a szabadban vagyunk ugyanis a nyár esti hűvös szellője kellemes simogatta fedetlen karomat.

- Most le fogom venni rólad a kendőt. - simult teljes testtel hátamnak, majd férfias kezeivel a csomót kezdte el kioldozni. A piros anyag azonnal lehullott, de idő kellett, míg a szemem kitisztult és felfogtam hol is vagyunk valójában.
- Erik, ez... - meseszép volt a látvány. Az érzekeim nem csaltak. Valóban egy épület tetején voltunk. Mégpedig egy hotelén. A hatalmas terasz, amely egyébként jelenleg csak a miénk volt hangulatosan volt kivilágítva. Középen egy asztal helyezkedett el, amelyen egy gyönyörű terítő és két gyertya díszeleg. - Nem tudom mit mondjak. - érzékenyültem el.
- Semmit! - fordított magával szembe. - Szeretném felejthetetlenné tenni neked ezt az estét. - nyomott lágy csókot ajkaimra.
- Nem gondoltam volna, hogy a tegnap délután után még meg tudsz lepni.

- Erik, ez a ház gyönyörű! - ámultam el a kerthelyiségbe lépve.
- És még nem láttál mindent.
- Mindent? Nekem már a medence kimerítette a minden fogalmát. - kuncogtam.
- Remélem azért ez is tetszeni fog. - vigyorgott mindettudóan.
- Miben mesterkedsz, Erik? - fordultam meg karjaiban.
- Gyere! - húzott maga után. Egészen az emeleten lévő szobáig húzott a focista.
- Biztos vagyok benne, hogy ez a szoba is szép, de nem hiszem, hogy felül múlja a medencét, na meg a hálónkat. - vigyorogtam kacéran. Nem szólt semmit csak kinyitotta az ajtót és kíváncsian fürkészni kezdte arcomat. - Ez... - elakadt a szavam.
- Ez egy külön szoba neked, hogy el tudj vonulni és az egyetemre koncentrálni. Ja és persze egy erkély is tartozik hozzá, de az mellékes.
- Mellékes? Erik! Ez...ez gyönyörű és... - eredtek el könnyeim. Tényleg elképesztő volt. Nem volt túl zsúfolva a szoba. Épp csak annyi bútor volt benne, amennyire szükség van. - De ugye tudod, hogy csak fél évre jöttem? - töröltem le könnyeimet kuncogva. Bólintott.
- Halihó! Fiatalok! - hallottam meg egy ismerős hangot. Rögtön az íróasztal irányába kaptam a fejem. Ott volt az egész családom. Vagyis csak virtuálisan, de nem ez a lényeg. Anya és apa, Eliza és Bence mind a képernyő másik végén voltak és...
- Ez hihetetlen. - kaptam számhoz. - Ez is a te műved? - fordultam Erikhez, mire ujra csak mosolyogva bólintott. - Annyira, de annyira szeretlek! - csókoltam meg.
- Khm... - köszörülte meg a torkát a bátyám.
- Magatokra hagylak titeket, beszélgessetek! - nyomott egy gyors puszit a fejem búbjára és kilépett a szoba ajtaján.