A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

71.rész

- Nem lesz semmi bajom! - nyugtattam Eriket már az ajtóban állva.
- Biztos? - aggodalmaskodott.
- Biztos!
- De ha bármi van, hívj!
- Úgy lesz! - csókoltam meg. - Szeretlek!
- Én is szeretlek titeket! - simított végig pocakomon, majd egy utolsó csók kíséretében búcsút intett a focista.

Már csak néhány hét van hátra a szülésig. Nem tudom eldönteni, hogy Erik vagy én izgultam jobban. Egy percre sem hagyott magamra a focista és elkényeztetett ahogy csak tudott. Igyekezett mindenben a segítségemre lenni, amiért elmondhatatlanul hálás voltam neki.

Erik most néhány napra Hollandiába utazik. Nem akart elmenni, mert állítása szerint nem akar minket magunkra hagyni, de nem hagyhattam, hogy miattunk lemondjon egy ilyen lehetőségről. Végtére is terhes vagyok nem beteg.

- Mit szeretnél csinálni, angyalom? - ültem a serényen rajzolgató Zoe mellé.
- Sütünk olyan sütit, mint a múltkor?
- Szeretnéd? - határozottan bólogatni kezdett. - Akkor irány a konyha!

- Nézd csak drágám! Ezt öntsd oda bele. - adtam egy pohár lisztet Zoe kezébe.
- Anya! Ez nagyon lisztes. - kuncogott, miután a fehér hozzávaló egy része felhőt keletkezve az arcát is beterítette.
- A liszt már csak ilyen. - nevettem.

- Nem sokára kész is lesz. - kukkantottunk be a sütő ajtaján. - Mit szólnál hozzá, ha athívnánk estére Scarlettet és Marcot?
- Matilde is jön? - csillantak fel Zoe szemei. Az én drágám első perctől kezdve, ahogy meglátta Scarlett és Marco kislányát, Matildet úgy szereti és gondoskodik róla, minthacsak a kishuga lenne. Elképesztően édesek tudnak lenni. Mi pedig Scarlettel minden egyes alkalommal elolvadunk tőlük.

- Uh! - már majdnem teljesen megsült a süti, amikor hirtelen éles fájdalom hasított a hasamba.
- Mi a baj anya? - nézett rám ártatlan szemekkel Zoe.
- Nincs baj, kicsikém! Csak a kistesód elég aktív ma. - próbáltam megnyugtatni kislányomat, de jelen helyzetben még magamat sem tudtam. - Zoe drágám! Megtennéd nekem, hogy lekapcsolod azt a nagy fehér gombot? - mutattam a sütőre. Úgy éreztem minden erőm elhagy. - Köszönöm, kicsikém! Anya most leül egy kicsit a kanapéra utána folytatjuk megígérem! - a hasam egyre jobban fájt és kezdtem úgy érezni, hogy a valóság érzetem is elhagy. Minden egyre homályosabb lett és már csak azt érzékeltem, hogy megszólal a csengő és Zoe az ajtó felé kezd szaladni.

- Emma! Hahó! Jól vagy? - nézett rám aggódó tekintettel Scarlett és Marco.
- A hasam... - nyögtem ki. - Nagyon fáj.
- Marco, hívd a mentőket!
- Ne! Mindjárt elmúlik. Csak...auh... - újabb éles fájdalom hasított a hasamba.
- Nem, Emma! Ez így nincs rendjén. Látnia kell egy orvosnak.
- Már úton is vannak. - tért vissza a focista.
- Anya... - jött oda hozzám Zoe könnyes szemekkel.
- Minden rendben lesz kicsikém. - öleltem magamhoz.

A mentősök hamar megérkeztek és bár a fájdalomtól már nem sokat érzékeltem a külvilágból, csak arra tudtam koncentrálni, hogy minden rendben legyen a mi kis angyalunkkal.

- Scarlett! - nyögtem ki barátnőm nevét már a hordágyon fekve. - Kérlek... - nem hagyta, hogy befejezzem.
- Vigyázni fogok Zoera. - simította meg nyugtatólag kezemet.
- Köszönöm! - pillantottam rá hálásan.

Az események teljesen összefolytak miután befektettek a mentőbe. Azt még érzékeltem, hogy infúziót kötnek rám, de aztán teljes képszakadás.

- Ne! Kérem, ne! Ne vigyék el a kisbabám!
- Emma! - hallottam meg egy ismerős aggódó hangot, de úgy éreztem magam, mintha ólom súlyok nehezednének a testemre. Megmozdulni sem volt erőm. Megpróbáltam a fejem a hang irányba fordítani, de képtelen voltam rá.
- Ne! Kérlek ne erőltesd meg magad! Kicsim! Hát végre ébren vagy! - Erik guggolt mellém, majd kezei közé fogta bal kezem. - Annyira aggódtunk! - láttam, hogy egy apró könnycsepp gördül le az arcán.
- Mi történt? - próbáltam visszaemlékezni a történtekre, de csak halvány emlékképek rémlenek.
- Semmire sem emlékszel?
- Arra emlékszem, hogy sütit sütöttünk Zoeval, amikor erős fájdalmat kezdtem el érezni a hasamban. - és akkor bevillant valami. - Erik! Hol van? - kaptam a hasamhoz. - Hol van a mi kis angyalunk? - lábadtak azonnal könnybe a szemeim. - Ugye nem... - zokogtam. Nem tudnám mégegyszer elviselni, ha őt is elveszítettük. Nem! Az nem lehet.
- Emma! Kérlek, nyugodj meg! - szorította meg a kezemet.
- Mondj már valamit! Ugye nincs semmi baja? Mondd, hogy jól van! Én nem bírom elviselni, ha...
- Emma! Kicsim! - simította kezeit arcomra. - Egy egészséges kisfiút hoztál világra. - a szívem hatalmasat dobbant a focista szavai hallatán. - Büszke vagyok rád, szerelmem! - nyomott lágy csókot ajkaimra. - Te vagy a legerősebb nő, akit ismerek.
- Hol van?
- Még megfigyelés alatt tartják, de az orvos azt mondta, hogy ha felébredsz este már a kezünkben tarthatjuk.
- Istenem! - érzékenyültem el. - Én nem is tudom mit mondjak...
- Semmit! Most pihenj egy kicsit. Szükséged van rá!
- Zoe?
- Vele minden a legnagyobb rendben. Anyával van. És a szüleid is felhívtam. Holnap ide utaznak.
- Köszönöm, Erik! Nagyon szeretlek!
- Én is! Mindennél jobban! - csókolt meg, majd az álmosság újra hatalmába kerített.

Halk nyöszörgésre ébredtem újra valamikor kora este. Sokkal jobban éreztem magam, mint korábban és ezt csak fokozni tudta a látvány, amit Erik és a kezében tartott kisfiúnk nyújtotta. A szívem azonnal megtelt forrósággal és leírhatatlan boldogsággal. A könnyeim azonnal utat törtek maguknak. Ez az az érzés, ami semmihez sem fogható.

- Erik!
- Emma! Hogy aludtál? Hogy vagy?
- Mostmár sokkal jobban. - csillogó szemekkel néztem a kezében tartott kis csomagra.
- Az orvos most hozta be Őt, de azonnal el is aludt. - kuncogott halkan. - Nézd csak milyen gyönyörű! - adta ölembe.
- Üdv a nagyvilágban kisfiam! - simitottam végig arcocskáján. - Olyan csodálatos vagy!
- Az orra és a szája olyan, mint a tiéd. - ült mellém Erik.
- Remélem a szemei meg olyan gyönyörűek, mint a tieid.
- Szeretlek titeket! - ölelt át mindkettőnket.

- Khm... - köszörűlte meg a torkát valaki. - Elnézést, hogy megzavarom a családi idillt, de meg kellene még néhány dolgot beszélnünk az újszülöttel kapcsolatban. - jött be a nővér. - Első és legfontosabb...van-e már neve a kisfiúnak? - ijedten néztem Erikre.
- Ez eddig eszünkbe se jutott. - néztünk a nővérre. - Annyi minden történt, hogy...
- Megértem! - mosolyodott el kedvesen. - Hagyok egy kis időt maguknak.
- Köszönjük!

- Mmm...és mit szólnál a Patrickhez? - villant be hosszas gondolkodás után egy számomra kedves név.
- Patrick Durm. - gondolkodott el. - Ez nem is hangzik rosszul. - Neked hogy tetszik kisfiam? - fogta meg Erik kisfiúnk apró kezeit, aki fülig érő mosollyal fejezte ki, hogy neki igenis tetszik ez a név.
- Azt hiszem akkor ez el is dőlt. - nevettem.

- Sikerült dönteni? - lépett be kedves mosollyal az arcán a nővér.
- Igen. - bólogattunk egyöntetűen. - Patrick. Patrick Durm.
- Gyönyörű név. Gratulálok!
- Köszönjük! Mindent köszönünk! - néztünk hálásan a középkorú nőre.
- Ez a dolgom. Azt hiszem egy páran szeretnék látni a család legifjabb tagját. Beengedhetem őket?
- Persze.
- Anya! - Zoe robbant be elsőként, őt Erik anyukája, majd Scarlették követték.
- Kicsikém! Úgy hiányoztál! - szorítottam magamhoz.
- Te is nekem! - nyomott puszit az arcomra. - Gyere! Bemutatok neked valakit. - leszálltam az ágyról, majd Erikhez és Patrickhoz sétáltunk.
- Zoe! Ő itt a kisöcséd Patrick. - hajolt közelebb Erik Zoehoz. Patrick hatalmas kék szemeit Zoera vezette, majd elmosolyodott. Azt hiszem szerelem volt első látásra.
- Megszabad simogatni? - nézett rám ártatlan szemekkel Zoe.
- Nézd csak! - megfogtam a kislány kezeit, majd Patrick apró kezéhez vezettem. - Nyújtsd oda neki az ujjad! - Zoe egyik ujját kisöccse kezéhez nyújtotta, aki azonnal megszorította azt.
- Megszorította az ujjam. - nézett rám csodálkozva.

Annyira idilli volt a pillanat, hogy szívem szerint megállítottam volna az időt és örökre a szívembe és az elmémbe véstem volna, hogy sose felejtsem el.

U.i.: Sajnálom, hogy ennyit késtem 😩