A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

25.rész

A fiúk ma sem játszottak valami jól. Szerbia volt az ellenfél már hazai környezetben, akiket papír forma szerint simán le kellett volna győzniük, de úgy tűnik porszem került a gépezetbe, ugyanis csak egy döntetlenre sikerült kihozni a meccset. Se Joachim, sem a fiúk nem értik mi történik a csapattal én meg aztán végképp. Egy ilyen kaliberű csapatnak, akik 2014-ben, alig pár évvel ezelőtt világbajnokságot nyernek simán vezetni kellene a nemzetek ligája tabelláját ehelyett örülhetünk, ha tovább jutunk. Gondterhelt és csalódott arcok mindenhol. A fiúk teljesen magukba roskadtak. Próbáltam jobb kedvre deríteni őket hiszen nem szenvedtek vereséget és a helyzet sem menthetetlen, de lehetetlennek bizonyult ez a feladat.

- Beszélhetnénk? - szóltam a mellettem elhaladó Erik után
- ‎Most?
- ‎Nem lehetne négy szem közt?
- ‎Mit szólnál, ha beülnénk egy kávézóba?
- ‎Rendben! Itt megvárlak.
- ‎Sietek!
- ‎Mizu csajos? Azt hittem már elmentél. - állt meg hirtelen Marco - Haza vigyelek?
- ‎Nem, köszönöm. Még van egy kis dolgom.
- Miféle dolgaid vannak neked? Vagy inkább ki féle? - vigyorgott mindentudóan
- ‎Nem kell neked mindent tudni - nevettem
- ‎Itt is vagyok - jelent meg Erik táskájában kutatva
- ‎Á szóval ő a dolgod. Na jól van fiatalok nem akarok én zavarni. De védekezni ne felejtsetek! Na puszi, pá. - vigyorgott Marco mire mind a ketten elpirultunk
- ‎Öhm...azt hiszem mehetünk - vakargatta tarkóját zavartan Erik, mire csak bólintottam.

Az út csendben telt, de kicsit sem volt kínos. Mivel az említett kávézó alig 10 percre volt és az idő is kellemesnek bizonyult, így a séta mellett tettük le voksunkat.

A kávézóba belépve Erik határozott léptekkel indult meg a sarokban elhelyezett asztalhoz. Ekkor fogtam fel csak igazán miért is jöttünk ide. A gyomrom rögtön görcsbe rándult és ha tehettem volna kiszaladtam volna a világból is, de tudtam, hogy pontot kell tennünk a dolgok végére.

- Mit hozhatok? - jelent meg rögtön a pincér
- ‎Én egy forrócsokit szeretnék - gondolkodtam el
- ‎Én egy Lattet
- ‎Azonnal hozom

- Sajnálom! - kezdtem bele - Sajnálom, hogy olyan elutasító voltam, sajnálom, hogy bunkó voltam, hogy nem vettem észre, hogy végig mellettem voltál. Mostmár tudom, hogy te voltál velem abban a buliban is, te voltál aki haza vitt és azt az isteni rántottát csinálta és nem Marco. Erik én olyan hülye vagyok, én... - mondtam, mondtam és mondtam - Én saj... - folytattam volna, de ekkor hirtelen tapadtak ajkaimra Erik ajkai. Mi tagadás nem kicsit lepődtem meg. Először reagálni sem tudtam, amit valószínűleg elutasításként fogott fel a focista, azonban mielőtt elválhatott volna tőlem tarkójánál fogva húztam újra magamhoz és mélyítettem el csókunkat.

- Egy igazi idióta vagyok. Sajnálom, hogy bunkó voltam. - döntötte homlokát enyémnek miután elváltak ajkaink - Megpróbáltam nem gondolni rád, elfelejteni téged, azt hittem ezzel majd mindent megoldok, de rájöttem, hogy a saját érzéseim elől nem tudok és nem is akarok elmenekülni. - húzta halvány mosolyra ajkait
- ‎Most akkor mi lesz?
- ‎Szeretném elejéről kezdeni az egészet, ha már így elszúrtam. Szeretnélek elvinni egy igazi randira. - mosolyodott el kisfiúsan - Mit szólsz hozzá?
- ‎Azt, hogy örömmel elmegyek veled egy igazi randira - hajoltam közelebb hozzá - És hogy alig várom már - érintettem meg ajkaimmal ajkait mire rögtön reagált is. Hatalmas kezeivel húzott közelebb magához és mélyítette el csókunkat.
- ‎Mi lenne, ha sétálnánk egyet? - vált el ajkaimtól
- ‎Most?
- ‎Fiatal még az idő és hűvös sincs - zárta hatalmas kezeibe az én apró kézfejem
- ‎Menjünk! - nyomtam egy lágy csókot ajkaira, majd az asztaltól felállva, kabátomat magamhoz véve indultam meg a kijárat felé.

Mosolyogva könyveltem el, amikor a kávézóból kilépve Erik enyémre kulcsolta hatalmas kezeit. A nap már lemenőben volt, ami még szebbé tette az amúgy is gyönyörű várost. Nem beszéltük meg hogy hova megyünk csak mentünk amerre a lábunk vitt. Boldog voltam...hosszú idő után először sétáltam gondtalanul és csak a mának élve, semmivel sem törődve.

- Min gondolkozol? - rántott vissza a valóságba a mellettem sétáló fiú
- ‎Ezen az egész helyzeten - mosolyodtam el - Az eszemet sem tudom mióta nem sétáltam ilyen gondtalanul és ez a város...ilyenkor még szebb
- ‎Akárcsak te! - fordított magával szemben egy tó mellett megállva. Egy kósza hajtincset tűrt a fülem mögé, majd derekamnál fogva húzott közelebb magához.

- Gyönyörű vagy! Sajnálom, hogy annyiszor megbántottalak. - nézett rám komolyan - Hülye voltam, de szeretném helyre hozni. - hajolt közelebb
- És ezt hogy szeretnéd véghez vinni? - incselkedtem magam is meglepve
- ‎Mondjuk kezdetnek így - hajolt még közelebb hozzám, míg újra össze nem értek ajkaink. Lágyan, puhatolózva csókolt. Forróság járta át egész testemet ahol hozzám ért. Lassan én is felvezettem karomat testén és nyaka köré csavarva húztam még közelebb magamhoz.

El sem hiszem, hogy mindez megtörténik és hogy velem, velünk.

Miután elváltunk egymástól alaposan végigmértem magunkat. Csókoktól vöröslő, felduzzadt ajkak, hevesen emelkedő melkasok és boldog tekintetek egybefonódva. Egy boldog mosoly kíséretében ugrottam Erik nyakába, aki nevetve ölelt vissza engem, s arcát nyakhajlatomba bújtatta csakúgy, mint én az enyémet.

Idilli pillanat volt ez és egyáltalán nem akartam, hogy véget érjen. Azt kívántam bárcsak így maradnánk, összeölelkezve, szavak és gondok nélkül, s ezt meg is kaptam pár pillanatra. Erik óvatosan belecsókolt a nyakamba mire jóleső borzongás futott végig a testemen és libabőrös is lettem.

- Kezd hideg lenni, gyere menjünk! - suttogta a fülembe mire felsóhajtottam, de nekem is be kellett látnom, hogy a levegő lehült mi pedig egy ideje már csak egy helyben ácsorogtunk.

Erik úriember módjára haza kísért.

- Mikor találkozunk? - állt meg lakásom előtt
- ‎Mm holnap? - gondolkodtam el
- ‎Van egy edzésem négytől, de mit szólnál utána egy vacsihoz?
- ‎Benne vagyok! - mosolyogtam, majd lábujjhegyre állva pipiskedtem fel hozzá, amit mosolyogva fogadott.
- Mit szeretnél? - simitotta kezeit arcomra
- ‎Mm nem is tudom... - incselkedtem közelebb és közelebb hajolva füléhez
- ‎Szóval így játszunk - suttogta ajkaival ajkaimat súrolva, de nem érintette össze azokat.
- Gonosz vagy Erik Durm!
- ‎De te így szeretsz! - vigyorgott
- ‎Jóéjszakát! - játszottam a sértődöttet
- ‎Csak így itt hagysz?
- ‎Itt bizony! - a fenébe is nem tudok rá haragudni. A csuklóm után nyúlva húzott vissza magához, majd derekam köré fonva karjait húzott újra ölelésébe.
- ‎Jóéjszakát gyönyörűm! - nyomott egy utolsó csókot ajkaimra miután engedett karjai szorításán.
- ‎Jóéjszakát! - pusziltam meg, majd mostmár ténylegesen búcsút intettem a focistának.

Levakarhatatlan mosollyal az arcomon sétáltam fel lakásomba. Elmondhatatlanul boldog voltam főleg mindazok után amik kettőnk között történt. El sem hiszem, hogy annyi minden után most végre itt tartunk. Boldogok vagyunk. Együtt!