A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

60.rész

- Biztos, hogy ne maradjunk inkább itthol? - aggodalmaskodtam.
- Nem! Nem lesz semmi bajom! - akadékoskodott Erik. - Különben is, a gyerekek már várnak. Ne hagyjuk őket cserben. - nyomott lágy csókot ajkaimra.
- De azonnal szólj, ha már nem bírod! - parancsoltam rá.
- Mindenképp kicsim! - bólintott. - Mehetünk? - bólintottam.
- Várj! A macit a nappaliban hagytam. - jutott eszembe már a bejáratnál.

A szokottnál is izgatottabb voltam, ahogy átléptük a gyermekotthon kapuit. Már ismerősként fogadtak, akárcsak Eriket. A legtöbben rögtön tudták ki ő és nagyon boldogak voltak, hogy ő is ellátogatott ide.

- Mrs. Morgen! - öleltem meg az idősödő hölgyet.
- Emma! Jaj, de jó, hogy újra látlak! - viszonozta. - Zoenak már nagyon hiányzol. - azonnal felcsillantak a szemeim a kislány neve hallatán.
- Ezt neki hoztam. - mutattam lelkesen a plüssmackót.
- Biztos nagyon fog neki örülni. - mosolygott kedvesen. - Épp a játszószobában vannak. Nagyon boldog lesz. Menjetek csak!

Erikre való tekintettel lassan sétáltunk az említett helyiségbe. A gyerekek semmivel sem foglalkozva boldogan játszadoztak. Hatalmas mosollyal az arcomon néztem vőlegényemre, aki csodálattal nézett végig a kis lurkókon. Ezt látva melegség járta át a szívemet.

- Emma! - szaladt felém Zoé boldog mosollyal arcocskáján. - Olyan jó, hogy itt vagy! - ölelt meg és el sem akart engedni.
- Zoe! - kuncogtam. - Hoztunk neked valamit. - fordultam Erik felé, aki a szabad kezében tartotta a plüsst.
- Te ki vagy? - nézett kíváncsian szerelmemre Zoe.
- Ő itt Erik, a barátom. - vettem ölembe a kislányt, hogy egy magasságba kerüljön a focistával.
- Akkor ti szerelmesek vagytok?
- Igen. Szeretem ezt a gyönyörű lányt! - puszilt meg Erik.
- Fúj! - csukta be a szemét azonnal az ölemben tartott kislány, mire mimdketten elnevettük magunkat.
- Jól néztek ki, így együtt! - sétált el mellettem Mrs. Morgen. Zavartan kaptam a fejem Erik felé, aki hasonló relációval fogadta az idősödő hölgy megjegyzését.
- Mi történt a lábaddal? - kíváncsiskodott tovább Zoe.
- Fociztam és eltört.
- Mint Thomasnak?
- Mint Thomasnak. - bólintottam.
- Jösztök velem játszani?
- Ha szeretnéd. - tettem le ölemből.

- Na és ez ki? - mutattam az egyik alakra Zoe rajzán.
- Az ott Erik!
- Ilyen nagy fejem lenne? - döntötte érdeklődve oldalra a fejét az említett.
- Az a hajaaaad! - kuncogott. - Az pedig ott te vagy, Emma! - nézett rám csillogó szemekkel.
- Még koronát is kaptam? - hevesen bólogatni kezdett. - Te vagy a hercegnő. - melegség járta át a szívemet.
- Miért nem te vagy az?
- Mert te sokkal szebb vagy!
- Alig várom, hogy nekünk is legyen egy ilyen kis hercegnőnk. - suttogta a fülembe Erik, miközben egyik karjával derekamat ölelte át. Nagyot levegőt kellett vennem, hogy vissza tudjam tartani kikívánkozó könnyeimet.
- Miért sírsz, Emma? - nézett rám kíváncsian Zoe.
- Nem sírok kicsikém, csak... - próbáltam eltüntetni az árulkodó nyomokat...sikertelenül...
- Mi a baj, drágám? - fordított magával szembe Erik.
- Ne haragudj! - toltam el magamtól, majd könnyeimmel küszködve szaladtam ki a helyiségből.

Csak a lábaim vittek előre és fogalmam sincs hol kötöttem ki végül, folyamatosan járt az agyam. Azt hittem sikerült túllépnem a történteken, de talán túl sok volt ez nekem. Könnyeim törölgetve néztem a körülöttem rohangáló gyerekeket. Mintha szíven szúrtak volna. Automatikusan simítottam végig hasamon.

- Aranyom! Mi a baj? - ijedten kaptam a fejem Mrs. Morgen felé. Úgy éreztem ki kell adjam a bennem gyülemlő érzéseket valakinek, különben megbolondulok és az idősödő hölgy készségesen végig hallgatott, így hát mindent elmeséltem neki.

- Mondj el Eriknek mindent, amit most érzel, biztos vagyok benne, hogy meg fogjátok tudni beszélni és együtt mindent meg fogtok tudni oldani. - mosolygott rám biztatóan.
- Köszönöm, hogy meghallgatott. - öleltem meg Mrs. Morgent.
- Ugye tudod kicsikém, hogy hozzám bármikor jöhetsz? - aprót bólintottam.

- Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek! - bicegett hozzánk Erik.
- Beszélj vele! - nézett rám biztatóan Mrs. Morgen.
- Édesem! Mi a baj? - foglalt helyet mellettem.
- Erik én... - törtek fel újra a könnyek szemeimből. - Valamit nem mondtam el neked.
- Kérlek ne sírj! Bármi legyen az megoldjuk! Együtt! - fogta meg kezemet.
- Márciusban, amikor...nyeltem nagyot. - ...amikor elveszítettük a kisfiúnkat. - a könnyek egyre jobban mardosták szememet. - A doki azt mondta... - nem bírtam tovább, a könnyeim újra utat törtek maguknak. Zokogtam. Erik próbált megnyugtatni, ezúttal esélytelenül.
- Kicsim! Kérlek! Nyugodj meg! - simogatta arcomat. Nagy levegőt véve próbáltam megnyugodni. - Mit mondott a doki?
- Azt mondta, hogy...nem lehet többé gyerekem. - tört ki belőlem minden fájdalom. Féltem Erik reakciójától, de ő sokkal jobban reagált, mint én.
- Megértem, ha ezek után elhagysz, hiszen...
- Emma! Ezt most azonnal fejed be! - pirított rám. - Ne ostorozd magad, kérlek! Nincs olyan ok, amiért elhagynálak! - fogta kezei közé arcomat. - Megértetted? - bólintottam. - Szeretlek, az életemnél is jobban és igen nagyon szeretnék tőled egy egy gyönyörűséges kis hercegnőt vagy egy akár egy kisfiút, de ha ez nem lehetséges, akkor nem. Én így is szeretlek és ezen semmi sem fog változtatni.
- Szeretlek! - zokogva borultam nyakába.
- Mindent meg fogunk oldani, de kérlek nyugodj meg! - húzott ölelésébe.
- Köszönöm! - bújtam hozzá jó szorosan.

- Emma! Emma! - ijedten kaptam a fejem a hang irányába.
- Mi a baj Zoe? - próbáltam eltümtetni a sírás nyomait a kislány elől, de úgy tűnik nem sikerült.
- Miért sírsz Emma? Szomorú vagy? - biggyesztette le ajkait.
- Gyere csak ide! - ültettem ölembe a kíváncsi kislányt. - Tudod Kicsikém Erik és én néhány hónappal ezelőtt babát vártunk, de sajnos elveszítettük őt.
- Nekem sincsennek szüleim, de téged úgy szeretlek, mintha az anyukám lennél. - bújt hozzám boldogan, amitől hatalmasat dobbant a szívem. Újra könnyeimmel küszködve néztem Erikre, aki ezúttal hozzám hasonlóan elérzékenyült. - Rajzolhatok a gipszedre? - törte meg Zoe a kis családias idillt.
- Persze! - csillantak fel a focista szemei. - De kizárólag rózsaszín mentesen. - szabta meg a feltételeket.
- De miééért? Az olyan szép szín.

Erik végül beadta a derekát a kislánynak, aminek az lett az eredménye, hogy csupa rózsaszín virág és masni díszítette gipszét, amit persze én csak nevetve fogadtam.

Hatalmas kő esett le a szívemről, miután mindent elmondtam Eriknek, pláne azután, hogy kiderült, nem haragszik rám és ilyen jól fogadta ezt az egészet.

Boldog vagyok, hogy egy ilyen férfi van mellettem és bár köztünk sem mindig rózsás a helyzet azt gondolom nincs okom a panaszra, hiszen csodálatos életem van mellette.