A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

67.rész

Sziasztok!

Újra visszatértem és meghoztam a következő részt. Tudom megint sokat késtem, de minden időmet és erőmet elvette a Kresz és az elsősegély tanulás, de szerencsére meglett az eredménye, úgyhogy mostmár újra itt vagyok ahogy az új rész is. Merem remélni mostmár több időm lesz az írásra ugyanis jó hír azok számára akik esetleg a novelláskötetemet is olvassák, hogy ezek a részek mellett készülőben van két új novella is, amelyekről még semmit sem szeretnék elárulni csak annyit hogy hamarosan azok is érkeznek. Addig viszont olvassátok sok szeretettel Erik és Emma történetének folytatását.

Puszi!

- Készen állsz? - szorította meg biztatóan a kezem Erik.
- Azt hiszem...
- Ne aggódj, kicsim! - fordított maga felé, majd kezei közé fogta arcomat. - Csodálatos anya leszel! - nyomott egy lágy csókot homlokomra. Erik összekulcsolta ujjainkat, majd a bejárat felé vettük az irányt. Annyiszor átléptük már az épület küszöbét most mégis minden más volt.

- Már csak egy aláírás itt és itt... - mutatott a középkorú hölgy két vonalra. - Gratulálok! Mától fogva Önök a kis Zoe szülei. - nyújtott kezet. Boldog mosollyal az arcomon fordultam Erikhez.
- Szülők lettünk. - egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon. Annyi mindenen mentünk már keresztül most mégis úgy érzem, hogy teljes az életünk. Van egy kislányunk, aki hatalmas felelősséggel fog járni, de megannyi boldog pillanatot ks fog nekünk okozni.
- Szeretlek! - Erik apró csókot nyomott ajkaimra, majd kezeinket összekulcsolva indultunk a kislány keresésére.

- Zoe! - térdeltem le a kislány mellé, aki teljes figyelmét a rajzára szegezte.
- Emma! Úgy hiányoztál! - ölelt meg azonnal.
- Te is nekem kicsikém. - puszilgattam agyon, amit szóvá is tett.
- Fúj! Összenyálaztál. - Erikkel egyszerre nevettünk fel.
- Mit szólnál hozzá, hogyha ma már nálunk aludnál?
- Csak egyet aludhatok? - szomorodott el.
- Mm...mit szólnál hozzá, hogyha mostmár minden este nálunk aludnál? - guggolt le mellénk Erik is.
- Te leszel az apukám? - döbbenten néztem a kislányra.
- Szeretnéd? - nézett meghatódva Erik Zoera.
- Igeeeen. - Zoe azonnal Erik nyakába vetette magát, aki szorosan magához ölelte a kislányt.
- Miért sírsz, Emma? - nézett rám kíváncsian Zoe.
- Mert boldog vagyok. - bújtam hozzájuk én is.
- Mostmár nekem is van apukám és anyukám. - kis kezeit amilyen szorosan csak tudta fonta nyakunk köré.

- Köszönünk Mindent! - hálálkodtam a gyermekotthon dolgozóinak.
- Legyetek nagyon boldogak és néha azért látogassatok meg minket! - húzott jó szorosan magához Matilde.
- Mindenképp!

- Megérkeztünk! - törte meg a csendet Erik, amikor leparkolt a házunk előtt.
- Kiskutyánk is lesz? - nézett ránk ártatlan szemekkel Zoe.
- Ha szeretnéd! - na tessék Eriket máris kenyérre lehet kenni.
- Erik! - háborodtam fel. - Nem gondolod, hogy ezt velem is meg kellene beszélni?
- Ne haragudj, de olyan boci szemekkel néz rám.
- Nehéz dolgom lesz veletek. - sóhajtottam nagyot.
- Előtte viszont van egy másik meglepetésünk számodra. - kapta ölébe Erik a kislányt. - Csukd be a szemed!
- Kinyithatod! - léptem melléjük miután Erik lerakta őt az öléből.
- Hercegnő szoba! - kiáltotta el magát, amit mind a ketten nevetve fogadtunk.
- Tetszik? - guggoltam mellé.
- Igen. - csillogtak a boldogságtól gyönyörű szemei. - Szeretlek! - sokan mondták már, hogy fnatazstikus érzés anyának lenni, de azt sohasem gondoltam volna, hogy ennyire. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába és a szívem csordultig telt szeretettel.
- Mi is szeretünk, Zoe!
- De azért néha veletek is aludhatok?
- Amikor csak akarsz.
- Most viszont...nem vagy éhes?
- De igen. - bólogatott serényen.
- És mit szeretnél enni?
- Mmm...spagettit.
- Értettem főnök! Akkor irány a konyha.

Zoe egy igazi kis kukta volt. Mindenben segíteni akart és én persze hagytam is neki. Remek kis csapatot alkottunk mi hárman.

- Finom. - nyammogott a tésztáján Zoe.
- Persze, hogy az hisz te csináltad.
- Meg Emma. Holnap sütünk Muffint?
- De csak, ha leszel a kuktám.
- Jó! - tapsikolt boldogan. Zoe néma csendben fogyasztotta el ebédjét, amit pozitívumként könyveltem el. - Elég volt, köszönöm! - tette illedelmesen tányérjára szélére villáját.

Késő délután Eriknek edzése volt, így Zoeval ketten maradtunk, de ez sem okozott gondot. Játszottunk, majd miután már megunta az összes játékot leültünk mesét nézni, aminek a végére sikerült is elszenderednie. Csodálattal néztem az ölemben fekvő kislányra. Hosszú szempillák ölelték körbe mindig mosolygós szemeit, hosszú szőke haja, mint minskg most is be volt fonva és bőréből áradt az a csodálatos baba illat, amit sosem tudnék megunni.

Pont elkészültem a vacsorával, amikor Erik betoppant. Csendben, meghitten telt a vacsora, majd egy kis közös játék után elvittem Zoet fürdeni. Persze Erik sem akart kimaradni a mókából, így az egyébként sem óriás fürdőszoba hamar szűkössé vált. Zoe kijelentette, hogy ő már nem kislány és egyedül is meg tud fürdeni, de nem volt szívem magára hagyni, ahogy Eriknek sem. Mindennek az lett a vége, hogy mire kiázott a mi kis hercegnőnk úszott az egész fürdőszoba.

- Még jóhogy nincsennek alsó szomszédaink. Azt hiszem néhány perc alatt eláztak volna. - dőltem el kuncogva a hatalmas franciaágyon. Miután Zoe úgy érezte eléggé kiáztak az ujjai pizsamában bujtattam, majd egy rövid mese után lefektettem aludni. Szerencsére nem kellett sokat várni, néhány perc múlva már aludt is, mint a bunda.
- Azt hiszem sose tudnék rá haragudni. - nevetett Erik.
- Rögtön levett a lábadról. - kuncogtam.
- Nem lesz könnyű dolgom vele. - Erik olyan csodálattal beszélt a kislányról, amilyennek talán még sohasem láttam. Meghitt csend ölelt körül minket, miközben Erik mellkasán fekve össze-vissza cikáztak a gondolataim.

- Lezuhanyzom. - törte meg a csendet Erik. Laposakat pislogva bólintottam, hogy tudomásul vettem, amit mondott és arrébb csúsztam, hogy ki tudjon mászni az ágyból.

Míg Erik elvégezte a nap rutint benéztem Zoehoz, aki ugyanolyan békésen aludt az új szobájában, mint amikor magára hagytam. Napestig tudtam volna nézni, ahogy az igazak álmát alussza, de amikor már nem hallottam a víz csobogását úgy döntöttem visszamegyek a hálóba. Épp, hogy eldőltem az ágyon, amikor Erik is kilépett a fürdőszobából.

- Békésen alszik. - néztem apró mosollyal az ajkaimon Erikre.
- Remélem hamar meg fogja szeretni az új életét. - húzta magára pizsamaként szolgáló szürke pólóját, majd eldőlt mellettem.
- Erik! Mi ez a szag? - ültem fel azonnal az ágyban, ahogy Erik eldőlt mellettem.
- A tusfürdőm? - nézett rám értetlenül.
- Ne haragudj, de ez... borzasztó büdös. - hirtelen kapott el az émelygés. - Új?
- Nem. Évek óta ezt használom. Minden rendben?
- Az kizárt. Fürödj le kérlek... és... - kezdtem volna bele, de újabb émelygés hullám tört rám, ami ezúttal már nem akart csillapodni. Szám elé kaptam a kezem és gondolkodás nélkül rohantam a mosdó irányába.

Elég rosszul éreztem magam és volt egy olyan érzésem, hogy ennek még korántsincs vége. Hosszú éjszakánk lesz.