A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

57.rész

- Kétféle leves, három főétel és négy fajta sütemény. Anya, biztos elég lesz? - ironizáltam.
- Ne szemtelenked, kislányom!
- Én? Sohaa... - tettem fel védekezően kezeimet, majd megpusziltam szeretett anyukámat.
- Megjöttem! - kiabálta el magát apa.
- Megjött a fa! - csillantak fel a szemeim.
- Szépen vagyunk. Jobban örül a fának, mint nekem. - nevetett.
- Bocsi! - pusziltam meg, majd a díszek keresésére indultam.
- A fiúk? Hol vannak?
- Valami ultra titkos pasis programon. - válaszolt Eliza.
- Piros-fehér vaaaagy arany-fehér? - gosnolodtam el a díszeket kezembe tartva.
- Arany-fehér. - hangzott az egyömtetű válasz.
- Akkor ez eldőlt. - nevettem.
- Nem várjátok meg a fiúkat? - kérdezte anya.
- Anyádnak igaza van. - bólintott apa.
- De... - kezdtem bele, amikor nyílt a bejárati ajtó.
- Megjöttünk! - kiabálta el magát Bence.
- Végre! - forgattam meg szemeimet.
- Csak nem hiányoztam? - lépett hozzám egy csókra Erik.
- Mm...nem is tudom. - karoltam át incselkedve nyakát.
- Áh, szóval nem? - ment ő is bele a játékba.
- A-a. - vigyorogtam.
- Szóval nem. - gondolkodott el, maj néhány másodperc csend után hirtelen elkezdett csikizni.
- Neee...Erik... - próbáltam elszaladni tőle, de a focista nyilván gyorsabb volt nálam.
- Mi a varázs szó? - suttogta fülembe.
- Szeretlek?! - néztem ra ártatlanul.
- Ez így már mindjárt más. - vigyorgott, majd egy csókra húzott magához.
- Gyerekek! - forgatta meg szemeit Bence.
- Az ebéd tálalva! - kiabált ki anya a konyhából.
- De anyaaa...a fa.
- Az ráér ebéd után is.
- Minden karácsonykor ilyen? - nevetett mellettem Erik.
- Rosszabb! - szólalt fel egyszerre mindenki.
- Hé!
- Én így is szeretlek! - suttogta a fülembe a focista, majd visszahajolt levesestányérjához.

- Azt hiszem egy hétig nem eszek ezután. Tele vagyok. - dőlt hátra elégedetten székében Bence.
- Lesz mit lemozogni drágám. - simitott végig hasán Eliza.
- Segítesz? - vigyorgott kajánul a bátyám, mire csak megforgattam szemeimet.
- Kiafiam! - szólt rá anya is.
- Csilla, mi is voltunk fiatalok! - szólt apa anyára, majd oda bújt hozzá. Jó volt látni, hogy újra meg van köztük az összhang.
- Milyen szép is a szerelem. - sóhajtottam drámaian. - Feldíszítjük a fát? - törtem meg az idillt.

A fa feldíszítése végül ránk és Elizáékra, maradt, miközben anyáék próbáltak minden egyes pillanatot megörökíteni. Nagyon jó hangulatban telt az egész. Úgy éreztem teljes a béke és a harmónia a családban. Mindenki boldog és ettől nincs is jobb érzés.

- Na ki kezdi? - ült le mellém Bence. Kora este, vacsora után mind leültünk a fa köré, hogy átadjuk egymásnak az ajándékjainkat.
- Akkor kezdem én. - vettem elő az Erikkel közösen vásárolt ajándékokat. - Vagyis mi. Anya, apa, ez a tiétek! - nyújtottam át nekik a piros borítékot, amiben egy borhétvége volt mégpedig a Villányi borvidék festői tájékán.
- Köszönjük, gyerekek! - öleltek meg mind a ketten.
- Ez pedig a tiétek! - nyújtottuk át Erikkel a becsomagolt dobozt.
- Köszönjük! - lelkesedett Eliza az ajándék láttán. Utánunk apa és anya, Eliza következtek végül Bence kérte magához a szót. Meglepetten fordultam bátyám felé.
- Sokat gondolkodtam. Sokat gondolkodtam, hogy tudnám még kifejezni mennyire szeretlek. - fordult a bátyám Eliza felé. - Te vagy a legszebb dolog az életemben, ami eddig történt. Nem is értem miért nem vettelek észre hamarabb. - fogta kezei közé kezeit. Mosolyra húzódtak ajkaim. Kezdem kapizsgálni miben sántikál Bence. - Szeretlek és nem tudom mással elképzelni a jövőmet, csak veled,szóval drága Eliza! - vett nagy levegőt. Könnyeimmel küszködve figyeltem és vártam a nagy pillanatot. - Hozzám jönnél feleségül?
- Igen! - bólogatott könnyeivel küszködve legjobb barátnőm. Egyszerre kezdtünk tapsolni és éljenezni. Visítva ugrottam Eliza nyakába.
- Gratulálok!
- Rokonok leszünk! - visított.
- Sógornő. - böktem oldalba.
- Hát bátyus...nem gondoltam volna, hogy egyszer be nő a fejed lágya. - karoltam át vállát.
- Kössz, húgi! - nevetett.
- Szeretlek! - öleltem meg jó szorosan.
- Én is! És remélem tudod, hogy bármikor bármiben számíthatsz rám?! - bólintottam.
- Gratulálok, haver! - lépett hozzánk Erik.
- Kössz! És a segítséget is!
- Na várjunk csak! - esett le a tantusz. - Te segítettél neki a tudtom nélkül? - mutogattam a két fiú között. Bólintottak. - Nekem miért nem mondtátok el? - háborodtam fel.
- Mert pletykás vagy! - vágta rá azonnal Bence.
- Hé! Ez nem igaz! Erik! Mondd meg neki, hogy nem igaz! - válasz helyett csak fel tette kezeit védekezés képp.
- Hát kössz! - durcáztam.
- Valakinek csörög a telefonja! - kiabált ki anya a konyhából.
- Ez az enyém lesz. - szaladtam ki érte. - Scarlett! - integettem a kamera túlvégén lévő barátnőmnek. - Hogy vagytok? Kis keresztlányom?
- Mindenki jól van! - mosolygott. - Nagyon aktív a kisasszony.
- Az anyjára ütött. - nevettem.
- Ez igaz. Na és veletek miujság? Hogy telnek az ünnepek?
- Minden a legnagyobb rendben. - vigyorogtam. - Igaz csajszi? - húztam a kamerához Elizát, aki vigyorogva mitatta fel gyűrűjét.
- Csak nem? - lelkesedett a német lány is.
- De bizony!
- Gratulálok!
- Köszönjük!

Több, mint egy órát beszélgettünk Scarlettel, aztán kezdetét vette a már hagyománnyá vált családi társas. Szegény Erik nem tudta mibe csöppent, így csak hatalmas szemekkel pislogott, mikor Bencével mindenkit földbe döngöltünk. Kár tagadni, évek óta mi vagyunk a játék egyetlen és legyőzhetrtlen mesterei.

- Imádom a családodat! - mondta Erik már a hálóban.
- Azt hiszem ők is eléggé megkedveltek téged. - kuncogtam, majd nyakhajlatához bújtam. - Nem nézünk meg egy filmet? - támaszkodtam meg fedetlen mellkasán.
- Mit szeretnél nézni? - húzta magához laptopját.
- Mm...téged?!
- Ez egy igazán remek ötlet! - húzta perverz mosolyra ajkait, majd ajkaimon végig simítva húzott magához egy csókra.
- Mit szólnál a... - gondolkodtam el. - A szerelmünk lapjaihoz?
- Eh, valami kevésbé nyálast?
- Öhm...Négy karácsony? - bólintott.

Még a felénél sem járhattunk a filmnek, amikor úrrá lett rajtam az álmosság. Egyre nagyobbakat pislogva próbáltam követni a film eseményeit, mígnem teljesen úrrá lett rajtam a sötétség.

Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy borzasztóan fázom és remegek még a vastag takaró takarásában is, míg Erik csupán egy szál pólóban kitakarózva fekszik mellettem.

- Emma! Minden rendben? - fordult felém szemeit dörzsölgetve a focista.
- Fáj a fejem és borzasztóan fázom. - húztam még feljebb magamon a takarót.
- Emma te tűzforró vagy! - simított végig arcomon.
- Biztos csak a fáradtság. - nyöszörögtem.
- Nem, te lázas vagy. Keresek neked valami gyógyszert. - pattant ki azonnal mellőlem.
- A fürdőben...a tükör melletti szekrényben vannak a...gyógyszerek. - nyögtem ki.
- Ne hívjak inkább orvost?
- Ne! Reggelre kutya bajom.
- De a gyógyszert akkor is be kell venned! - parancsolt rám, mire csak bólintottam.

Egy fájdalomcsillapítóval és egy lázcsillapítóval később már újra el is nyomott az álom.