A felszín alatt [Erik Durm] [BEFEJEZETT]

4.rész

Második nap az egyetemen. És ezúttal sikerült időben felkelnem, elkészülni és elindulni a campusra. Sőt hab a tortán, senkirese borítottam rá a kávémat. Hát nem fantasztikus? Bár ilyesfajta ütközéseket minden nap el tudnék viselni. Feltéve, ha mindig ilyen helyes srácba botlok. Szemei csak úgy csillogtak, amikor rám nézett, és az a mosoly... Te szent Isten...Jézusom, ki vagyok én? Eliza teljesen rám ragasztotta a mániáit.

Valamivel kevesebb ember mászkált a campus területén, mint tegnap. Jó érzéssel töltött el a tudat, hogy, ami egykor csak álom volt most megvalósulni látszik. Sosem mondtam ilyet, de büszke vagyok magamra. Sokan nem hittek bennem még néhány évvel ezelőtt, de sikerült bebizonyítaom nekik és magamnak is, hogy többre vagyok képes, mint azt bárki is gondolta volna.

Kellemes kora őszi szél fujdogált a parkban, amely körül ölelte az egyetem épületét. Imádom ezt az időt és bármennyire szeretem már most az egyetemet semmi kedvem nem volt bemenni a kellemes levegőről a fülledt és dugig zsúfolt terembe.

A tegnapi túrának köszönhetően valamivel könnyebben megtaláltam a keresett termet és helyet foglalva a leghátsó sorban kezdtem el magam elé bámulni. Egyenlőre nem voltunk túl sokan az előadóban. Csupán két srác és egy roppant gusztusos módon csókolózó pár volt jelen, aki észre sem vették, hogy megérkeztem. Azt hiszem kicsit korán érkeztem.

- Lám-lám...kit látnak szemeim? - érintette meg hosszú idő után valaki a vállamat, aminek hatására hirtelen fordultam hátra
- ‎Betti? - lepődtem meg a lány láttán - Te meg mit keresel itt? - nem jutottam szóhoz
- ‎Azt hiszem csoporttársak leszünk - vágódott le mellém vigyorogva
- ‎De...hogy? Vagy...mi...ez hogy a fenébe nem derült ki a tíz órás úton? - néztem rá még mindig meglepetten
- Fogalmam sincs! - nevetett - De örülök neked - mosolygott őszintén
- Én is - viszonoztam - Legalább lesz egy normális ember is körülöttem - mutattam nevetve a még mindig egymáson csüngő szerelmes párra
- ‎Ha már itt tartunk, mit keresel Dortmundba? - érdeklődött
- ‎Az anyám német tanár és már egészen kis koromban megtanított németül és szerettem is a nyelvet, a sport meg benne van a család vérében - nevettem - És mi a helyzet veled?
- 16 éves koromig igazolt kosárlabda játékos voltam, de sajnos egy csúnya sérülés közbe szólt - húzta el a száját - Viszont mindenképp a sport közelében szerettem volna maradni
- ‎És... - kezdtem volna bele, amikor egy magas őszes hajú férfi lépett be a terembe ezzel magára hívva mindenki figyelmét

- Szeretettel üdvözlök Mindenkit egyetemünkön! - kezdett bele kicsit szigorúan mégis kedvesen jövendőbeli patronáló tanárunk - Én Pattick Schneider vagyok, az Önök patronáló tanára leszek remélhetőleg az elkövetkező 3 évben. Bármi problémájuk vagy kérdésük lenne a jövőben hozzám bármikor fordulhatnak. - mosolygott mostmár valamivel lazábban
- ‎Jó fejnek tűnik - súgta halkan Betti
- ‎Remélem majd a vizsgákon is az lesz - kuncogtam
- ‎Na azt én is!

- Mielőtt azonban tovább engedném Magukat szeretném, ha megbeszélménk a gyakorlatot ugyanis Önök abban a szerencsés helyzetben vannak hogy minden félévben mehetnek egyetem mellett gyakorlatra egy-egy sportegyesülethez, azonban ezeket hosszas papírmunka előzi meg, így szeretném, ha ezeket már holnapra vissza hoznák kitöltve. A választható egyesületek értelemszerűen ott lesznek a lapon csak jelöljék be.

- Tudod már hova mész? - nézett rám kíváncsian Betti
- ‎Nem kérdés. - vigyorogtam
- ‎Gondolom neked se - mosolyogtam
- ‎Nem hát! - vigyorgott
- ‎Hölgyeim! Kérem majd óra után ismerkedjenek! - nézett ránk a professzor
- ‎Elnézést!

Szerencsére a tanárok többsége ma még nem akart tanítani, úgyhogy lényegében csak bemutatkozós, ismerkedős nap volt, így szerencsére hamar szabadultunk, azonban az órarendünk már nem lesz ilyen laza.

- Azt hiszem kemény félév vár ránk - sóhajtott Betti ahogy kiléptünk az egyetem kapuin
- ‎Nézzük a jó oldalát...legalább a péntek szabad lesz
- ‎Igaz
- ‎Jut eszembe...most hol laksz?
- ‎A koliban - nevetett - De fullos hely. Olyan, mint egy szálloda. Még tv is van a szobába.
- ‎Kár volt lakást venni - nevettem - Ha bármikor kedved tartja hozzám is átjöhetsz egyébként - mosolyogtam
- ‎Szavadon foglak! Elég magának való szobatársam van - nevetett kínjában
- ‎Bármikor szívesen látlak - öleltem meg
- ‎Akkor holnap tíz?
- ‎Itt találkozunk! Vigyázz magadra! Szia!
- ‎Te is! Szia Emma!

Alig hogy haza értem anya már csörgött is. Szerintem izgatottabb volt, mint én. Addig nem hagyott békén, míg el nem mondtam neki mindent, amivel nem is lett volna baj, mert imádok anyával beszélni, de farkas éhes voltam. Jóformán semmit sem ettem ma még. Viszont ha már itt tartunk azt hiszem legközelebb kérek anyától néhány receptet, mert mégsem ehetek három éven keresztül csak mirelit kaját vagy sajtos tésztát.

Mondanám, hogy az este további része másképp telt, mint eddig, de akkor hazudnék. Vagyis mégsem annyira. Kitöltöttem a professzortól kapott papírokat a gyakorlathoz. Alig várom, hogy végre egy igazán profi kézicsapatnál dolgozhassak és egy napon belőlem is az válhasson.

De miért érzem úgy, hogy nem lesz ez olyan egyszerű ahogy én azt elképzeltem?