Love For A Life {lwt} ✓

52. Leukémia

*1 év múlva*

-Kim, most hívott anya. Szeretne nekünk mutatni valamit, úgyhogy olyan egy óra múlva indulunk.-szólt nekem Noah, miután kiléptem a fürdőszobából.

-Azt nem mondta, hogy mit ?-ennyi információ elég is volt, hogy kíváncsi legyek. Azonnal elkezdtem ötletelgetni, hogy mégis mi lehet az, ami miatt Kellee ilyen sürgősen látni szeretne minket.

-Nem, de a hangja izgatottnak tűnt. Remélem valami jó híre van.-rövid beszélgetésünk után indultam is felöltözni, ugyanis még mindig csak egy szál törölköző volt körém tekerve. Felvettem egy pasztell rózsaszín színű felsőt, mellé pedig egy fehér szaggatott farmert. A hajamat kifésültem, majd mivel nem volt kedvem sminkelni, csak szempillaspirált raktam a szemeim hangsúlyozása miatt.

-Csini vagy.-nézett végig rajtam a barátom-De tudod, hogy hogy néznél ki jobban ?

-Na ?

-Ruha nélkül.-mondta komoly arccal, viszont belőlem kitört a nevetés.

-Noah ! Olyan disznó vagy.-mondtam neki még mindig nevetve. Ha nem mocskos pillantásokkal illet, vagy beszólásokkal, akkor általában felső nélkül sétálgat előttem. Nehogy félreértsétek, nincs ezzel bajom, sőt...De azért néha tényleg leállhatna, mert kikészülök ennek a fiúnak a fantáziájától.

-Most mi van ? Csak az igazat mondtam.-ekkor már ő is nevetett, de végül megmakacsoltuk magunkat, és elindultunk a szülei házához.

Miami utcáit róva meglepődtem, amikor senki nem állított meg minket egy képre vagy valamire. Pedig semmi különös nem volt rajtunk ami miatt ne ismertek volna fel, csak egy-egy napszemüveg.
Noah házától-vagyis már közös, mert együtt lakunk-nem volt túl messze a szüleié, sec-perc alatt meg is érkeztünk.

-Gyerekek ! Végre hogy itt vagytok ! Gyertek beljebb. Teát, kávét, sütit ?-Kellee igazán fiatalos és aktív nő. Már értem, hogy Noah honnan örökölte ezt.

-Nem, anya. Csak mondd, hogy mit akarsz mutatni.-Noah szívesebben maradt volna otthon velem, de szándékait keresztbe húzták. Igazából én nem bánom annyira, mert már úgyis régen találkoztunk a szüleivel.

-Jól van, nem kell gorombáskodni.-monta Kellee, közben pedig tovább folytatta az útját a hátsókert felé. Egy napágyban Greg ült nekünk háttal, majd miután felesége szólt neki, csak akkor fordult felénk. Meglepődve figyeltem Greg kezében lévő csöppnyi szőrgombócot. - Hadd mutassam be nektek a családunk új tagját, Leaht, a huskyt.

Azonnal megrohamoztam a barátom apját, és a kiskutyát kezdtem simogatni, közben pedig beszéltem hozzá. A kutyus azonnal csóválni kezdte a farkát, nekem pedig csak mégnagyobb lett a mosolyom.

-Istenem, Noah! Nekem kell egy kiskutya, veszünk egyet? Légysziiii.-immár a barátom kezében volt a nap sztárja, akiről folyt a csevej,én pedig felváltva néztem rájuk.

-Kim, egy kutya nagy felelősség. Nem vagyunk állandóan otthon, mindig hívni kéne valakit aki vigyáz rá. - sorolta az amúgy meggyőző érveit, de nem engedtem neki. Ha nem most, akkor később-mondjuk pár hónap múlva-de akkoris lesz kutyánk.

-Ezt még megbeszéljük. - mondtam végül, és újra kutyasimogatásba kezdtem. Egy idő után Noah letette Leaht a földre, aki felkapott egy labdát, majd teljesen véletlenül odahozta hozzám. Én pedig voltam olyan pofátlan, hogy elvettem tőle, aztán pedig eldobtam. Meg is jártam, ugyanis a szőrgombóc többet nem hozta vissza nekem, sőt, elszaladt előlem, így egy kis kergetőzőset is játszottunk. Noah persze megörökítette minden pillanatát, és a világ számára is elérhetővé tette az instagram sztorijában. Túlságosan belemerülhettem a játékba, ugyanis még azt se hallottam, hogy csörög a telefonom.

-Kim, vedd fel a telód !-szólt a kert egyik végéből Noah. Azonnal megálltam, és eszeveszett kutatásba kezdtem, hogy hol van a telefonom. Nem találtam se a zsebemben, se a mellatartómban(lol, ezt csak onnan vettem, hogy osztálytársam ott tartja 🤣-szerk.), így a földön kezdtem keresni. Meg is találtam az egyik virágágyás mellett. A képernyőre rá se nézve nyomtam meg a zöld ikont.

-Igen, itt Kim Green.-szóltam bele, közben pedig nagy levegőket vettem. Ez a kutya jól kifárasztott, edzőterembe se fogok járni, inkább csak lejövök majd hozzá játszani.

-Szia, Kim. Lottie vagyok.-szomorúnak hangzott a hangja és mintha még a sírástól be is lenne rekedve-Nem is tudom, hogy hogy kezdjem. Anya...meghalt ma.-itt elcsuklott a lány hangja. Hogy mi ? Jay...meghalt ? Mégis hogy, vagy miért ?-Tudom mennyire közel álltatok egymáshoz, így gondoltam nem mástól kéne megtudnod.

-K...köszönöm, hogy...szóltál, Lottie. De...hogyan ?-már én is a sírás szélén voltam. Nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen csodálatos, erős, okos nőnek, mint Johannahnak miért kellett itthagynia ezt a világot.

-Leukémia. Már nem bírta tovább. Túl sokáig harcolt ellene.-mondta a lány. Részvétet nyilvánítottam, váltottunk pár szót, majd letettem a telefont. Sírva.

-Hercegnő, minden rendben ? Ki volt az ?-aggodalmaskodott a barátom, amint meglátta a könyáztatta arcom. Elsőre meg sem tudtam szólalni, csak mégjobban sírtam, levegőt pedig nem kaptam. Szegény Noah teljesen tanácstalan volt, hogy mit csináljon, nem tudta mi bajom van, így mondani sem tudott semmit, ami esetleg lenyugtatna.
Jay tényleg olyan volt nekem, mintha a második anyukám lenne. Igaz, hogy mostanság nem igazán tartottuk a kapcsolatot, de rá mindig számíthattam. Míg középiskolában együtt voltam Louissal, amikor nálunk voltam Johannahval órákig tudtunk beszélgetni, Louisnak elege is volt ebből, mert elvileg azért mentem át, hogy "vele töltsek időt" nem pedig azért, hogy "anyával cseverésszek".

-An...Angliába kell mennem.

Amúgy nagyon erősen próbálok nem Noah fanfictiont alakítani ebből a sztoriból😂akit érdekel esetleg majd arra lesz külön könyv 🤫
Btw sajnálom, hogy megint nem tudtam hamar hozni a részt. Remélem mindenki jól van, és tartja magát az előírtakhoz, mert csak rajtunk áll vagy bukik ez az egész vírusosdi.
❤