Love For A Life {lwt} ✓

53.Tomlinson-Deakin család

A lehető leggyorsabban összeszedtem a dolgaimat ami kellhet, majd siettem is a reptérre. Noah nem tudott velem jönni, ugyanis a héten kezdi a forgatást a következő filmhez. De lehet jobb is így, hiszen ő nem igazán ismeri a Tomlinson famíliát személyesen, bár egy kis támogatás jól esne.

***

Több levegőben töltött óra után sikeresen megérkeztem Londonba. Tájékoztattam a szüleimet a hazatértemről, így felajánlották, hogy elvisznek Doncasterbe, ne pedig taxival menjek.
Az úton próbáltam aludni, de nem igazán sikerült, leginkább csak pihentettem a szemem közben pedig zenét hallgattam.

Mikor megérkeztünk a Tomlinson házhoz, anyáék is be szerettek volna jönni, így együtt szálltunk ki az autónkból. Eddig még bele se gondoltam abba, hogy mivan ha Louis is itt lesz-márpedig biztos, hogy itt lesz a családjának-, csak akkor amikor egy ismerős Range Rovert láttam meg a felhajtón. Csodás...Legalább a szüleim itt vannak nekem. Na meg a Tomlinson lányok.
Bekopogtam az ajtón, pár pillanat múlva szembe találtam magam a festett hajú barátnőmmel. Nem volt rajta smink, szemei pedig a kék írisze körül teljesen pirosak voltak. Biztos vagyok benne, hogy a többieknek, de még nekem is ilyen lehet a kinézetem. Bár Lottie még így is gyönyörűen nézett ki.
Nem mondtunk semmit egymásnak, csak rögtön egymás nyakába borultunk. Anyáék is jól megszorongatták a lányt, ezután pedig bementünk a házba. Szinte az egész Tomlinson-Deakin család ott volt. Fizzy kezében az egyik Deakin iker pihent, aki most lehet olyan két éves, míg a másik csöppség Jay anyukájának a karjaiban. Phoebe és Daisy egymásra dőlve bambultak maguk elé. Mikor beléptünk a látótérbe felkapták a fejüket, majd egy keserű mosolyt villantottak. Hát igen, én se így képzeltem a reuniont. Odamentem hozzájuk, egyesével megöleltem őket, majd leguggoltam eléjük. Kezeimben az övék pihent, míg ők újra egymás vállára dőltek. Nagy levegőt véve fordítottam oldalra a fejem, bár lehet nem kellett volna. A konyaszigetnek dőlve ott állt Louis és a legnagyobb nyugodtsággal bámult vissza a szemembe. Na már csak ez hiányzott. Hiába minden ami a szakítást eredményezte, nem tudom kiverni a fejemből. Nincs olyan nap, amikor ne gondolnék rá. Mindig van valami, ami elmékeztet rá. Vagy egy ruhadarab, egy ékszer, egy kép a neten-vagy kettőnkről vagy csak róla-vagy egyszerűen Noah viselkedése. Ne vegyétek le rosszul, imádom Noaht, de annyira különbözőek Louissal, erre időről időre egyre jobban rájövök. Louisnak mindigis egy különleges helye lesz a szívemben, bármi is történjen.

Igazából fogalmam sem volt, hogy mit fogunk csinálni, vagy miért gyűlt össze mindenki. Még nagyon fiatal voltam amikor meghalt valakim, így nem igazán tudom, hogy mi a szokás ilyenkor. A legtöbben csendben voltunk, a többiek is olyanról próbáltak beszélni aminek semmi köze nincsen a kialakult helyzethez. Én viszont már nem bírtam tovább, muszáj voltam kimenni a nyomott hangulatból. Az udvaron megtaláltam Cliffet, aki nagyon örült, hogy újra láthat engem. Egy párszor körbeugrált engem, utána pedig szaladt is a labdájáért.

-Emlékszik rád.-a hirtelen jött hangtól kicsit megugrottam, viszont azonnal tudtam, hogy ki a hang forrása.

-Biztos a szagom alapján.-válaszoltam a fel nem tett kérdésre, közben pedig elvettem a kutyától a labdát, majd mégegyszer elhajítottam.

-Hiányoztál a lányoknak.-mondta halkan, de valahogy éreztem, hogy itt még nem fejezte be.-És nekem is.--felé fordultam. Volt köztük vagy másfél métér, mégis éreztem a szokásos parfümének az illatát. Zavartan, karbatett kézzel álltam egy helyben. Nem tudtam, hogy erre mégis mit kellene válaszolnom. Azt, hogy ti is hiányoztatok nekem ? Nem, ezt azért mégse mondhatom ki hangosan. Inkább csak állok csendben. Legalábbis én így gondoltam, de Louis megindult felém. Szerencsére Cliff beállt elé és követelte, hogy játszon vele. Okos kutya vagy, Cliff. Imádlak. Viszont nem tudta sokáig feltartani, mihint eldobta neki a labdát, a kutya mágnesként ment utána. Tomlinson pedig egyre közelebb került hozzám. Kibogozta a karjaim egymásból, majd a kézfejem az övében hagyta, nem engedte el.

-Tudom, hogy megbocsájthatatlan amit tettem. Csak annyit szeretnék kérni, hogy ne haragudj rám.-a szemeitől még mindig elgyengülnek a lábaim. Egyszerűen annyira gyöngyörűek, hogy Panama, San Blas víze elbújhatna mellettük.

-Nem haragszok.-mondtam halkan. Összekulcsolt kezünkről felkapta a fejét és mosolyogva nézett rám.

-Tényleg nem ?-megráztam a fejem, mostmár én is mosolyogva. Az igazat megvallva szerintem soha nem is haragudtam rá, csak ezt mondtam magamnak. "Nem szabad hiányolnod!" Pedig egy kapcsolatban ketten vannak, ha kettőtől függ a kapcsolat jósága, akkor mind a kettőtől is romolhat el, nem igaz ? Lehet, hogy Louis végezte a mérő csapást, de én is rosszul csinálhattam valamit. Mindenki követ el hibákat, az már más, hogy ki hogy küzd meg vele.

Hosszas gondolatlefuttatásom közepedte észre se vettem, hogy mennyire közel került hozzám. Tudtam mit akar, talán még én is akartam volna, de nem tehettem ezt. Se Noahval, se magammal. Ha most megcsókolom, akkor már nincs visszaút. Az, hogy nem haragszok rá, nem jelenti azt, hogy megbocsájtottam neki. Nem szeretném ha azt hinné, hogy minden jó közöttünk, mert egyáltalán nem az. Koránt sem.

Kihúztam a tenyerem az övéből, majd mellette elsuhanva újra a Tomlinson házban voltam.
Túl sok volt ez nekem egy napra. Szerencsére anyáék is látták rajtam, hogy valami nem stimmel, így tájékoztatták a többséget, hogy mi most angolosan távozunk(ezt muszáj voltam elsütni 🤣-szerk.). Mindenkitől elbúcsúztunk-kivéve Louistól, aki szerintem a negyedik cigijét szívja kint az udvaron.

Fura, de jól esett újra az én ágyamban aludni, amiben kiskorom óta minden estémet töltöttem. De ugyanez vonatkozik a szobámra, sőt, a házra is. Bárcsak visszamehetnék az időben, hogy újra csak az a gondtalan kisgyerek lehessek...