A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓

tizenötödik rész

no one warned me about the heartbreak we experience with friends

A kanapén eddig teljesen békésen alvó Taehyung arra ébredt, hogy a háta eszméletlenül fáj, és az egyik karja is el van zsibbadva. Hunyorogva próbálta nyitogatni a szemeit, hiszen a nap pont az arcára sütött az ablakon keresztül.

Miután sikerült valamilyen szinten felébrednie, megdörzsölte a szemeit, majd körül nézve a szobában, azonnal észrevette, hogy Jungkook sehol sincs. Különösen frissen érezte magát, nem is emlékezett, hogy mikor volt olyan alkalom, hogy egy végigbulizott este után, ilyen jókedvűen ébredjen fel.

A karját megmozgatva életet lehelt az elgémberedett végtagba, majd lassan a hátát is kunyújtóztatta. El sem tudta képzelni, hogy vajon milyen kényelmetlen pózban feküdhetett a kanapén, amiért olyan testi fájásokkal ébredt fel, mint egy hetvenéves.

Óvatosan a kanapé szélére húzódva próbálta mozgósítani magát, és átgondolni, hogy vajon most hogy lesz továb. Semmit sem felejtett el, minden egyes szóra és mozdulatra emlékezett a tegnap estéről, mégsem tudta, hogy mit kezdjen ezzel a rengeteg információval. Inkább felejtette volna el őket mind, és bár az ébredése elején tekintete Jungkookot kutatta, mostanra rájött, hogy talán jobb is, hogy még nem találkoztak. Nem tudja, hogy nézzen a másik szemébe, mindezek után.

- Jó reggelt! - hallott meg egy kedves, rekedtes hangot, mire a hang irányába kapta a fejét, és egy kissé kócos hajú, mackónadrágba bújtatott Jungkookkal találta szembe magát.

Az orvos két bögrét szorongatott a kezében, azonban megmozdulni nem volt hajlandó. A konyhából érkezett, ugyanis kávét készített kettejüknek, csakhogy ne legyen annyira kínos a reggelük. Bár ezt elég nehéz lesz elkerülni, tekintve a tegnap este történt dolgokat.

- Jó reggelt - motyogta Taehyung lehajtott fejjel, s csak akkor emelte Jungkookra a szemeit, amikor a másik egy bögrét nyújtott felé.

- Készítettem neked kávét - mosolyodott el. - Nem tudom, hogyan szereted, de remélem ez így jó lesz.

- Persze, nekem mindegy, bárhogy megiszom - mondta Taehyung, majd kortyolt egy aprót a bögréje tartalmából.

Jungkook sóhajtott egyet, majd kissé vonakodva, de elhelyezkedett Taehyung mellett, egy kisebb rést hagyva maguk között. Nem tudta, hogy megszólaljon-e vagy sem, és ha igen, mit mondjon. Hozza egyáltalán szóba az egészet? Hiszen azt mondták tegnap, hogy ezt majd megbeszélik, de mégis mikor lenne a legjobb ezt megbeszélni? Így is úgy is kínos lesz.

Nem akarta, hogy Taehyung rosszul érezze magát, vagy, hogy azt higyje, ez az ő hibája. Mindketten nyakig benne vannak a dologban, ami igazából nem is nevezhető hibának, hisz semmi baj nincs azzal, hogy kissé intimebb helyzetbe kerültek. És ez egy különleges esemény volt.

Mert ők nem testileg kerültek intimebb helyzetbe, hanem lelkileg, és ez sokkal többet számított.

Taehyung a bögréje fülét birizgálta, hogy valamilyen szinten elterelje a gondolatait Jungkookról. Érezte, hogy a másik mondani szeretne valamit, mégsem teszi, de átérezte a helyzetet, hiszen ő sem tudta, hogy mit mondjon.