A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓

harmincegyedik rész

i notice everything i do not have and decide it is beautiful

- Taehyung, utoljára mondom el neked, ha nem eszed meg a vacsorádat, nem állok jót magamért!

Jungkook idegesen csapott az asztalra vacsora közben, ezzel egy összerezzenést kiváltva Taehyungból, aki csak lehajtott fejjel próbálta visszanyelni könnyeit. Ismét vele volt a gond, ismét ő hozta ki Jungkookot a sodrából, és mindez azért, mert nem meri megenni az elérakott, egyébként istenien kinéző vacsorát. Hatalmas önkontrollra volt szüksége ahhoz, hogy megvonja magától az ételt, ennek azonban az volt az ára, hogy a doki a kelleténél jobban is kiakadt rá.

- Én csak nem vagyok éhes, Jungkook.

- Mikor fogod abbahagyni a hazudozást, hm? - próbálta felvenni a szemkontaktust a fiúval Jungkook, miközben még mindig kiabált vele. - Nem vetted még észre, hogy már régen kiszúrtam a trükkjeidet?

- Jó, akkor úgy mondom, hogy nem szeretnék vacsorázni. Így most már jó? - emelte fel a hangját ezennel Taehyung is. - Tökmindegy, hogy mit mondok, mert a végeredmény úgy is ugyanaz lesz.

- Hát most kibaszottul nem lesz ugyanaz, mert addig nem fogsz felállni az asztaltól, amíg meg nem eszed a vacsorádat.

- Mit gondolsz, ki vagyok én neked? A szaros ötéves gyereked? - tárta szét a karjait Taehyung, ekkor pedig már végleg eltűnt az összes félénksége, a helyét pedig a düh vette át.

Nem értette Jungkook viselkedését, hiszen sosem beszélt még így vele, ez pedig egyszerre volt dühítő és megalázó is egyben. Úgy érezte szavai süket fülekre találnak, akárhányszor megpróbálja elmagyarázni Jungkooknak, hogy mit miért tesz, és csakúgy mint a többi alkalommal, a doki ma is hajthatatlan volt.

- Annyiszor eljátszodtuk már ezt, Taehyung, és kezdek belefáradni ebbe.

- Te kezdesz elfáradni?! - tátotta el az ajkait a fiú. - Te? Komolyan mondom, elegem van abból, hogy mindig te vagy az áldozat kettőnk közül.

- Én nem vagyok áldozat, csak azt mondom, hogy mindig megpróbálok segíteni, de úgy érzem, hogy egyfolytában falakba ütközöm. Már nem tudom mit kéne mondanom és tennem.

- Inkább ne mondj és ne tegyél semmit, mert csak rontasz a helyzeten - dünnyögte Taehyung karbatett kezekkel. - És kurvára nem szoktál segíteni, csak mindig jössz a kioktató orvosi szövegeiddel, amelyekkel csak még nagyobb lelkiismeretfurdalást ébresztesz bennem.

- Vigyázz a szádra...!

- Fogd már be! - rivallt rá Taehyung Jungkookra hirtelen, mire a doki megszeppenve dőlt hátra a székében. - Mondok neked valamit, Jungkook, amit nagyon jól jegyezz meg! Szart sem ér az orvosi diplomád és a hatalmas tudásod, ha gyakorlatban nem tudod hasznosítani ezeket. Szart sem tudsz!