harmincötödik rész

576 49 3
                                    

falling into you means falling out of him and i had not prepared for that












A nap égetően sütött be a szerelmesek szobájának az ablakán, mire mindketten nyűgösen próbáltak úgy fordulni az ágyban, hogy az égitest ne égesse ki a retinájukat. Halkan nyöszörögtek, és egyelőre még nem realizálták, hogy egymásba gabalyodva és teljesen meztelenül szuszognak egymás mellett. Kettejük közül Jungkook volt az, aki először nyitogatni kezdte íriszeit, az első dolog pedig, amit meglátott, Taehyung napbarnított karja volt, a derekán átvetve. A fehér takaró csak épp, hogy eltakarta a nemességét, s amikor egy kisebb fehér foltot is észrevett a hasfalán, teljesen elvörösödött. Tegnap este valahogy nem érezte ennyire kínosnak a dolgot, de most már egyre jobban kezdett izgulni azon, hogy mi lesz majd, amikor Taehyunggal kell szembenéznie. Most már végleg felcserélődnek majd a szerepeik vagy csak erre az egy alkalomra történt így? Jungkooknak teljes káosz uralkodott a fejében, mert amellett, hogy azt próbálta kitalálni, hogy ő mit szeretne, azt is figyelembe kellett vennie, hogy Taehyungnak mi lenne a legjobb.

Ezeken gondolkodva lassan felvezette a tekintetét az őt ölelő fiúcskára, aki kissé elnyílt ajkakkal és nyugodt vonásokkal szuszogott. Már nem aludt annyira mélyen, hiszen az itt-ott megrebbenő szempillái és a kicsivel gyorsabb lélgezetvételei azt tanúsították, hogy már csak szunyókál. Jungkook elmosolyodott a látványra, a szíve pedig hatalmasat dobbant, s hirtelen késztetést érzett arra, hogy végigcsókolgassa Taehyung makulátlan arcbőrét, de nem akarta felébreszteni őt, így csak ujjbegyeivel simított fel a sima felületre a lehető legnagyobb óvatossággal. A fiatalabb összezárta az ajkait, és érzékelni kezdte, hogy valaki hozzáért, de még mindig félálomban volt, így a szemeit nem tudta kinyitni. Jungkook egy apró mosollyal az ajkain cirógatta végig a fiúcska arcát, majd az ajkaira simítva, csodálni kezdte a formás, csókolnivaló testrészeket. Meg akarta csókolni Taehyungot, és egyébként is tisztában volt azzal, hogy lassan ébredniük kéne, így kicsit feljebb hajolva, egy apró csókot hintett a szerelme puha ajkaira.

Nem csukta be a szemeit, mert látni akarta Taehyung reakcióját a tettére, a szívét pedig melegség töltötte el, amikor a fiúcska még ki sem nyitotta íriszeit, azonban karjait azonban Jungkook nyaka köré tekerte, s türelmetlenül kezdte mozgatni az ajkait. Jungkook halkan felkuncogott, majd tovább csókolta a fiút, aki miután elváltak egymástól, elködösült, kissé fáradt szemekkel tekintett Jungkookra. A doki elmosolyodott és szeretetteljesen a fiúcska arcára simított, aki készségesen bújt bele a tenyerébe.

- Jó reggelt, édes! - suttogta Jungkook kedvesen, Taehyung pedig mosolyogva nyammogott párat.

- Neked is - amikor ismét felnyitotta a szemeit, és Jungkookra pillantott, minden emlékkép beugrott neki a tegnap éjszakáról, emiatt pedig egy enyhén pirosas árnyalatba változott az arca. - Jól vagy? Minden rendben van?

- Uhum - bólogatott Jungkook szégyenlősen, majd az arcát Taehyung nyakhajlatába temette, ugyanis eszméletlenül zavarba jött attól, hogy a fiúcska ennyire figyel rá. A fiatalabb csak halkan felnevetett a másik tettén, s óvatosan morzsolgatni kezdte a fekete tincseit, Jungkook azonban hirtelen felkapta a fejét, és komoly tekintettel nézett a párjára.

A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora