szösszenet

416 19 4
                                    

Sziasztok!❤️ Ne haragudjatok rám, de ezennel nem egy újabb részt hoztam nektek. A múltkori hétvégére is két részt ígértem, azonban sajnos az sem jött össze, s erről szeretnék egy kicsit beszélni, ha megengeditek. Hálás lennék, ha végigolvasnátok ezt a rövidebb szöveget.

Az utóbbi időben nem igazán érzem jól magamat. És mindezt nem azért közlöm veletek, hogy figyelmet vagy sajnálatot kapjak, csupán nem tudtam volna megtenni azt, hogy rész nélkül hagylak titeket, anélkül, hogy megmagyáraznám a dolgok miértjét. Szeretnék egy kis szünetet tartani, ami tényleg csak rövid ideig tartana. Pontosabban az őszi szünet kezdetéig, ugyanis ígérem, amint elkezdődik az őszi szünet, publikálni fogok.

Sajnálom, hogy most egy ideig nem leszek itt, de erre most tényleg szükségem van. Úgy érzem, hogy ki kell űrítenem a fejemet és adnom kell magamnak időt, hogy valahogy visszataláljak magamhoz. Tudom, hogy ez nem két hét alatt fog megtörténni, de mégis jó lesz arra, hogy kicsit összeszedjem magamat. Az utóbbi hetekben különösen letört és üres voltam legbelül, és valójában jól esik, hogy ezt elmondhatom nektek.

Kérlek vigyázzatok magatokra, nagyon szeretlek titeket ❤️ Az őszi szünet elején találkozunk

A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓Where stories live. Discover now