második évad: hetedik rész

430 37 29
                                    

can someone explain that how even when the love leaves, it doesn't leave. how even when i am so past you, i am so helplessly brought back to you.












- "Éspedig úgy hisszük, Te az a valami vagy, aminél semmi nagyobb nem gondolható - Namjoon lelkesen kezdett olvasni egy gondolatmenetet, s miközben a diákjai síri csendben hallgatták őt, Taehyung nem igazán járt fejben ott, ahol a többiek is. - Más ugyanis az, hogy egy dolog az értelemben létezik, és megint más megérteni, hogy ez a dolog létezik. Mert amikor a festő előre elgondolja, amit meg fog festeni, az már megvan az értelmében, de még nem fogja fel valóságos létezőként, mert még nem készítette el."

Eddig mindig villámgyorsasággal jegyzetelt, mindig azt akarta, hogy az agya mindent felszívjon, akárcsak egy szivacs, ezen az órán mégsem volt önmaga. Nem tudott odafigyelni, és őszintén szólva le se bagózta, hogy miről van szó, ez pedig eszméletlenül megérmisztette őt. Nem tudott rájönni arra, hogy miért érez így. Talán a bűntudat lenne? Vagy a szégyen? Hiszen Namjoon biztosan tud minden gerinctelen dolgáról, amit Jungkookkal tett, ez a gondolat pedig kényelmetlen helyzetbe hozta őt. Már nem volt olyan kellemes a légkör, mint azelőtt.

- "De bizonyosan nem lehetséges, hogy csak az értelemben legyen meg az, aminél nagyobb nem gondolható. Ha ugyanis legalább az értelemben létezik, akkor elgondolható róla, hogy a valóságban is létezik, ez pedig nagyobb - ebben a pillanatban valószínűleg már nem csak Taehyung nem tudott figyelni, hanem senki más sem, hiszen olyannyira belegabalyodtak a gondolatmenetbe, hogy félő volt, hogy nem fognak tudni kijutni a labirintusból. - Ha tehát az, aminél nagyobb nem gondolható, csak az értelemben létezik, akkor az, aminél nagyobb nem gondolható, egyszersmind az, aminél gondolható nagyobb."

- Mi van? - jött a kérdés az egyik fiútól, mire az egész osztály felnevetett. Még Namjoon is.

- Remek! Örülök, a kultúrált véleménynyilvánításnak - bólintott Namjoon mosolyogva. - Szóval mit értettetek meg ebből az idézetből? Egyébként Szent Anzelmtől származik.

- Kábé semmit - vont vállat egy lány.

- Tényleg nem értettél meg semmit vagy csak túl komplikált lenne megérteni? - kérdezett rá a tanár úr, mire a diákok elcsendesedtek. - Nem annyira nehéz, ne aggódjatok! Valaki más rájött, hogy miről szólt?

- Nyilván Istenről.

- Pontosan! - csettintett Namjoon. - Létezik-e nagyobb dolog Istennél? Isten-e az, akinél nagyobb nem gondolható?

- Nagyobb gondolható nála, de nem biztos, hogy létezik - válaszolt egy fiú, a tanár úr pedig egy hatalmas ajakgörbülettel tapsolt néhányat.

- Szuper, máris megtaláltuk az idézet lényegét! Tegyük fel azt, hogy egy dolog létezik az értelmünkben, ott van a fejünkben, de a valóságban nem létezik, nincs ilyen. Hogyan lehetséges, hogy a fejünkben létezik, azonban a valóságban nem? Példákat kérek ilyen dolgokra!

A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓Donde viven las historias. Descúbrelo ahora