hatodik rész

905 78 82
                                    

you took the sun with you when you left












Taehyung komótosan sétált a szobája felé, miközben azon gondolkodott, hogy most milyen jó is lesz befeküdni az ágyába és nyomkodni a telefonját. Éppen Jeongguk kezeléséről jött el, és ez az alkalom sokkal jobban lefáraszotta őt, mint bármelyik másik, bár ezt csak betudta annyinak, hogy többet beszélt mint az szokása volt.

Levágódva az ágyára azonnal elővette a telefonját, és az Instagramra rákattintva, eszébe jutott a ma délután kitervelt ötlete. Az ujjai azonnal mozdultak, így a keresőbe a pszichológusa nevét gépelte be, s szinte azonnal elé tárultak a lehetőségek. A profilképek segítségével hamar megtalálta Jeonggukot, így a profiljára kattintva a képeit kezdte nézegetni, s áldta az eget, hogy nem privát fiókja volt.

Nem volt fent sok képe, csak néhány szelfi saját magáról és néhány a barátaival, de Taehyung azonnal belevetette magát a kutatásba, és végül ott kötött ki, hogy végignézte Jeongguk barátait, akiket megjelölt a képeken, majd a kommentekbe is beleolvasott. Nyugodt szívvel vette észre, hogy Jeongguk egyik képén sem látható egy lány sem, de amikor jobban belegondolt ebbe, megijedt magától. Egyáltalán miért gondolkodik ilyeneken?

Amikor ki akart lépni Jeongguk profiljából véletlenül beszívezte az egyik legrégebbi képét, mire kétségbeesetten nyomott rá ismét a szív ikonra, mintha azzal bármit is tudott volna segíteni a helyzetén. Hevesen dobogó szívvel próbálta lenyugtatni magát, amikor is egy hirtelen mozdulat miatt rányomott a kék ikonra, ezzel bekövetve az orvosát. Taehyung felmordult, és megpróbált nem ordítani, de egyszerűen nem bírta felfogni, hogy hogy lehet ilyen szerencsétlen. Már másodszorra kattintott rossz helyre, ezen pedig már végképp nem tudott segíteni.

Yoongi nevére kattintva, azonnal gépelni kezdett, ugyanis most szüksége volt valakire, aki le tudja nyugtatni őt. Azt akarta hallani, ebben az esetben látni, hogy nem történt tragédia, végülis csak bekövette a pszichológusát, akinek nemmelesleg lájkolta az egyik legrégebbi képét, ezzel felfedve azt, hogy végignézte a profilját. Egyáltalán nem volt kínos a helyzet.

kim_taetae

Yoongi, sürgősen kell a segítséged!

min.swag.yoongi

Mi van már?

kim_taetae

Véletlenül bekövettem Jeonggukot, és egy régebbi képét is lájkoltam. Jézusom, most biztos egy őrültnek gondol!

min.swag.yoongi

Az orvosodat, Jeonggukot?

kim_taetae

A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓Où les histoires vivent. Découvrez maintenant