A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓

harminchatodik rész

were you lazy, did you forget or did you purposely leave me unfinished

Taehyung kissé feszülten rángatta ki a szekrénye leghátsó zugából a legnagyobb bőröndjét, majd az ágyára hajítva azt, szépen átgondolta, hogy mit kéne bele pakolnia. Végülis teljesen mindegy volt, mert szinte mindenre szüksége volt, mégis tudta, hogy majd Kínában azért gyakran el fog járni boltba, hogy bevásároljon magának. A fiú elsétált a ruhásszekrényéhez, majd amennyi ruhát talált ott, azt benyomta a bőröndjébe, ezt persze néhányszor még megismételte, Yoongi pedig mindezt csendben figyelte végig, miközben Taehyung ágya végén ült. Szomorú volt, a szíve majd meg szakadt, és nem csak azért, mert most elveszíti egy időre a legjobb barátját, hanem, mert látta, hogy magát Taehyungot is mennyire megviseli ez. A nyár utolsó napjaiban alig látták őt mosolyogni, teljesen bekebelezte a gondolat, miszerint pár nap és utaznia kell Kínába. A pár napból pedig pár éjszaka lett, és még az is rátett egy lapáttal a dologra, hogy néhány nappal korábban kell oda utaznia a beköltözés miatt. Ez hidegzuhanyként ért mindenkit, de nem tehettek ellene semmit sem.

- Segítsek valamiben? - kérdezett rá Yoongi halkan.

- Nem kell, köszönöm - sóhajtott Taehyung, amikor mégis úgy döntött, hogy inkább összehajtogatja a ruháit, hogy jobban elférjenek a bőröndben. - És örülök, hogy itt voltál egész délután, és, hogy ismét úgy hülyéskedtünk, mint régen, de azt hiszem, most már elleszek egyedül. Nyugodtan, hazamehetsz, már későre jár.

- Ne lökj el mindenkit magadtól csak azért, mert most egy évig távol leszel - Yoongi szomorúan ejtette ki a szavait, hiszen tény, hogy a legjobb barátja az utóbbi időben szokatlanul rideg volt mindenkivel.

- Én csak megpróbálom megkönnyíteni a helyzetünket - nézett Taehyung Yoongira. - Könnyebb lesz a búcsúzás.

- De a búcsúzás így is úgy is nehéz lesz, nem kell, hogy stimuláld az agyadat ilyen hülyeségekkel. Így is úgy is hiányozni fogunk egymásnak és nehéz lesz elválnunk egymástól.

- Úgy sem tudnék már felhőtlenül szórakozni vagy viccelődni, és nem akarom elrontani a kedvedet - Taehyung leszegte a fejét, hogy Yoongi ne lássa a könnyező íriszeit, amelyekből lassan könnyek kezdtek potyogni. - Csak annyira nehéz, tudod? Én szeretnék menni, mégis most minden vágyam az lenne, hogy itt maradjak veletek. Úgy érzem, hogy ketté szakad a szívem, az egyik fele itt marad, a másikat pedig magammal viszem, sőt. Talán itt nagyobb rész marad majd.

- Hé, Taehyung, ne sírj! - lágyult meg Yoongi hangja, majd szorosan átölelte a legjobb barátját, aki megérezve a kedves ölelést maga körül, keserves zokogásba kezdett. - Ez csak egy év, nemsokára már itthon is leszel. Új ország, új suli, új kezdet. Hidd el, nagyon jó lesz! Az elején mindig nehéz, ez természetes, de majd megszokod, és tudod jól, hogy mindig kapcsolatban leszünk. Utálok videochatelni, azonban érted majd megteszem.