második évad: hatodik rész

443 38 48
                                    

i have what i have and i am happy, i've lost what i've lost and i am still happy












Nem volt titok, hogy Taehyung egyáltalán nem így képzelte el a közel egy hónapos téli szünetét, amikor az ténylegesen megkezdődött. Ugyan, olyan dolgokat csinált, amelyeket szeretett volna - sorozatot nézett, telezabálta a gyomrát, az őrületbe kergette magát a saját gondolataival -, mégsem volt boldog, hát hogy is lehetett volna. Naponta többször is megpróbálta elérni Jungkookot, Chen-t pedig úgyszintén, azonban egyszer sem járt sikerrel, ez pedig kezdte teljesen felemészteni őt. Nem volt elég, hogy a szerelmét magára haragítsa, a kínai sráccal is ezt kellett tennie, ezek miatt pedig nem győzte magát elhordani minden rossznak. Utálta önmagát, és a gondolatot, miszerint nem tudja helyrehozni a dolgokat, hiszen egyikőjük sem veszi fel neki a telefont, sőt, még az üzeneteire sem válaszolnak.

Taehyung gondolkodott azon, hogy felkeresi Jint és Namjoont, hátha rajtuk keresztül kapcsolatba tudna lépni Jungkookkal, de nem kellett géniusznak lennie ahhoz, hogy tudja, Jin már úgy is tisztában van a helyzettel. Szóval számolhat plusz még egy emberrel, aki utálja őt. Talán Namjoont is beleszámolhatja, de ebben nem lehetett teljesen biztos.

Yoongival azonban sokat beszélt. A legjobb barátja nem haragudott rá, nem mondott neki semmit és nem hozta fel a Jungkookos témát, mégis érezni lehetett a hangján, hogy nem kicsit csalódott Taehyungban, azonban ezt a barátja lévén nem akarta mondani neki. Nem arról volt szó, hogy nem volt őszinte, csupán meg akarta óvni Taehyungot egy még nagyobb sérüléstől. Ha a Kínában tartózkodó fiú megtudná, hogy Yoongi sem büszke rá túlzottan, teljesen biztos, hogy összetörne. Beszélgetéseik során egyikük sem említette meg Jungkookot, bár mindketten gondolkoztak rajta. Yoongi számon akarta kérni Taehyungot a viselkedése miatt, Taehyung pedig érdeklődni akart a szerelme iránt, esetleg kapcsolatba lépni vele, ahogy azt annó a doki tette, de nem volt szíve ezt megtenni. Nem akarta, hogy Yoongi azt érezze, ki van használva, hiszen Taehyung nem ezért hívta őt, mégis jó lett volna beszélni Jungkookkal.

Az idő lassan a szünet vége felé közeledett, bár még öt napja biztosan volt a fiúnak, hogy lelkiekben felkészítse magát az iskolára. Gondolkodott azon, hogy esetleg megcsinálja a rengeteg kiadott házi feladatot, hogy kicsit elterelje a gondolatait, de aztán rájött arra, hogy olyan rosszul valószínűleg sosem lesz, hogy önszántából üljön neki a matek tételeknek.

Az ablakon kihajolva figyelte a nyüzsgő várost, hiszen itt mindig történt valami. A kollégium nem pontosan a város közepén helyezkedett el, bár nem volt messze a centrumtól, s itt is jócskán zajlott az élet, még éjszaka is. Szerette figyelni az embereket, mindenféle rossz szándék nélkül, érdekes volt látni, hogy mindenki igyekszik valahová, mindenkinek van saját élete, és, amikor néha napján boldog embereket is látott, összeszorult a szíve. Mostanában olyannyira kifordult önmagából, hogy vett magának egy doboz cigarettát, s onnan fogyasztotta a csikkeket, pedig ilyen eddig még sosem fordult elő. Saját cigarettát sosem vett, ha kellett neki mindig másoktól kért, és fenn állt az esélye annak, hogy esetleg nehéz dolga lesz abban, hogy leszokjon róla, azonban Taehyung nem érezte a veszélyt, mert az nem is volt. Tudta a határait, és ez alatt a pár hét alatt nem vált láncdohányossá, csupán jól esett neki elszívni néhány szálat a csendben, a magányban és a sötétben. Talán egy rossz megszokás volt tőle, hogy ha az ember szarul van, akkor szívnia vagy innia kell. Hülyeség volt, Taehyung utálta az ilyen dolgokat, a nagyzoló tinédzsereket, akik attól érzik magukat többnek, ha orrba-szájba isszák a piát, szívják a cigit és mindenkivel lefekszenek, akik az utukba kerül. Amikor összebarátkozott Jay-jel, azt hitte ő is ilyen emberré fog válni, azonban Taehyung mindig is tudta, hogy ez nem ő, ő nem szeretne ilyen dolgokat csinálni. Most mégis az ablakán kinézve figyeli az éjszakai fényeket, miközben az utolsó szál cigarettáját veszi ki a dobozból. Észre sem vette, hogy ilyen gyorsan elfogyott.

A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓Место, где живут истории. Откройте их для себя