A fiú, aki egy csillagra ült (Taekook) ✓

második évad: kilencedik rész - Namjoon

rivers fall from my mouth, tears my eyes can't carry

Namjoon egy apró mosollyal hagyta el az egyik tantermet, amelyben pont Taehyung osztályának tartott egy filozófia órába avanzsálódott hittan órát. Az ilyen alkalmak mindig mérhetetlenül felvidították őt, hiszen ilyenkor úgy érezte, hogy még sincs hiába az a rengeteg év, melyeket a hivatásának szentelt. Sokszor elgondolkodott már azon, hogy vajon tényleg diákokkal szeretne-e foglalkozni vagy inkább maradna a pszichológia és filozófia terén, azonban az ilyen tanórák után mindig megerősíti azt a gondolatot, miszerint a diákjainak szükségük van rá, és természetesen neki is rájuk.

Valójában nagyon nem így tervezte az életét, tulajdonképpen sosem gondolta volna, hogy egy ilyen munkaterületen fog majd egyszer dolgozni, bár az álommunkájáról sosem volt elképzelése. Az iskolában mindig osztályelső volt, szinte csak jó jegyeket kapott, maximalista volt, és hosszú éveken keresztül azt hitte, hogy előtte már minden ajtó kitárult a jövőjére nézve, tekintve, hogy minden tantárgyból jeleskedett. Aztán eljött a pillanat, amikor el kellett döntenie, hogy milyen egyetemre szeretne jelentkezni és mit szeretne dolgozni, ő pedig rájött, hogy lövése sincs arról, hogy mit is akar. Így kötött ki Kínában, s Pekingben végezte az egyetemi éveit is, ahová igazából csak kétségbeesésében ment, és nem mondaná, hogy megbánta a döntéseit, azonban nem pontosan így szerette volna a dolgok történését. Igazából nem is volt igazi hittan tanár, csak filozófiai és vallási tudásának köszönhetően felvették ebbe az iskolába, ő pedig nem tehetett mást, minthogy elfogadta a munkaajánlatot, hiszen nem dőzsölt a pénzben. Egy darabig ateistának vallotta magát, nem igazán hitt bármiben is, csak úgy ment az árral, élte az életét, és megpróbált jó ember lenni, s talán ez volt a legfontosabb. Nem kell hinned Istenben ahhoz, hogy jó ember légy.

- Namjoon, beszélhetnénk egy pillanatra? - jelent meg előtte az iskola igazgatója, mire azonnal meghajolt előtte, és illedelmesen köszönt is. Miután bólintott néhányat a másik kérdésére, az igazgatói iroda felé vették az irányt, Namjoon pedig önkéntelenül is izgulni kezdett, hiszen nem sokszor fordult meg abban a szobában. - Ülj le, kérlek!

- Valami baj van? - tette fel a kérdést Namjoon nem túl magabiztosan, és miután az igazgató úr csak egy mély sóhajtással válaszolt, azonnal tudta, hogy bizony baj van.

- Figyelj, Namjoon, mielőtt belekezdenék, szeretném, ha tudnád, hogy nagyon örülök, hogy a diákok egy ilyen lelkes és jólelkű tanárt tudhatnak magukénak, rengeteg jó visszajelzést kaptam rólad. A gyerekeknek be nem áll a szájuk - az igazgató úr elmosolyodott, ezért Namjoon is így tett egy enyhe ajakgörbülettel. - Nehéz helyzetben van most az iskola, és egyelőre erről nem esett még szó a tanáriban, de néhányotokkal személyesen szeretnék beszélni, mint ahogy most veled is.

- Mi történt? Miért van nehéz helyzetben az iskola?

- Az állam megvonta a támogatásunkat, emiatt pedig nem tudok annyi munkavállalót alkalmazni, mint ahogyan az eddig megszokott volt - Namjoon kezdte lassan kapizsgálni, hogy mire mehet ki a játék, a szíve pedig elszorult azokra a gondolatokra, amelyek a fejében fogalmazódtak meg.