Dance Lesson!-YOONSEOK-SOPE |BEFEJEZETT|

35.rész

Yoongi szemszög:

Reggel az ébresztőm keltett. Pontosan kilenc óra. Tegnap sokat kellett agyalnom azon, hogy hány órára is állítsak ébresztőt, túl korán nem szeretek kelni de most túl későn sem kellene. Így maradt a kilenc.

Szokásos módon kikeltem az ágyból és a ruhás szekrényemhez mentem ahonnan kivettem egy fekete farmert és egy fekete-fehér csíkos pólót. Ezeket gyorsan felkapkodtam magamra és a tükörbe nézve elmosolyodtam magamon.

Mintha csak egy börtöntöltelék lennék.-mondtam magamnak jót mosolyogva saját hülyeségemen.

Miután kigyönyörködtem magam vagy mi, a fürdőbe mentem arcot mosni és egyéb dolgokat elvégezni. Amikor pedig már a konyhába mentem megéreztem a friss reggeli illatát.

-Jó reggelt, anya!-köszöntem neki miközben beléptem a konyhába és a kávéhoz sétáltam, hogy tölthessek magamnak.

-Jó reggelt, kincsem!-jött mellém, hogy puszit nyomhasson az arcomra de én gyorsan kitértem előle.-Na~, ez nem igazságos! Hoseoknak lehet, nekem pedig nem?-tette karba kezeit megjátszott sértődéssel.

-Szeretlek!-vigyorogtam rá.

-Én is téged!-mosolyodott el ő is.

-Egyébkén mondtam, hogy menjél nyugodtan dolgozni, boldogulok egyedül is amúgy sem leszek én sem itthon ma.-ültem le az asztalhoz.

-Tudom szívem, de reggel kaptam egy hívást.-ült le velem szemben.-És úgy gondoltam, hogy még ezt az egy napot kiveszem, hogy közöljem veled személyesen ezt az örömhírt.-lett egyre szélesebb a mosolya édesanyámnak.

-Figyelek!-mondtam türelmetlenül.

-A rendőrség hívott reggel, hogy az apádnak nevezett szörnyeteget elkapták és nemsokára vagyis pár nap múlva a bíróság elé állítják, de a rendőrtiszt aki felhívott azt mondta, hogy biztosan börtönbe kerül.-mondta végig szemében megcsillanó könnyekkel.

-Ahj anya ez...ez annyira hihetetlen.-könnyesedtek be az én szemeim is. Végre vége lesz, nem kellesz aggódnom, hogy még egyszer megeshet ez velem vagy, hogy valaki mással.

Megkerülve az asztalt oda mentem szerető édesanyámhoz és szorosan átöleltem. Ölelésemet viszonozta és szorosan nyakamba fúrta arcát így észre tudtam venni, hogy már sír is.

-Ahj, anya ne sírj...Ha te sírsz én is fogok.-mondtam miközben remeget a hangom.

Fejét felemelte és arcomat simogatva mosolygott miközben még mindig le csordult arcára egy-egy könnycsepp.

-Mostmár biztonságban tudhatom az én kicsike fiamat.-mosolyodott el.

-Hozok neked zsebkendőt.-mentem gyorsan és el is vettem egy pár darabot az asztalról és vittem is neki vissza gyorsan.

-Köszönöm!-fújta ki orrát.-Inkább együnk, csináltam palacsintát bőven.-mosolygott majd ő is felpattant, hogy az asztalra rakja az ételt.

Miután befejeztük a reggelinket, még gyorsan fogat mostam és pénztárcámat elrakva indultam meg a földszintre.

-Anya, én akkor elmentem vásárolni.-kiáltottam be mivel szülőm a szobájában pihent.

-Várj!-kiáltott vissza mire még a cipőm húzásában is megálltam.

Anya kirohant a szobájából és egyből felém rohant.

-Ezt vidd magaddal, ha esetleg kevés lenne a pénzed, a kódot pedig tudod.-nyújtotta felém a kártyáját.

-Anya, erre semmi szükség.

-De!-nyomta a kezembe majd gyorsan megpuszilt.-Vigyázz magadra!-mondta majd már vissza is sétált a szobájába. Hihetetlen ez a nő.

Fejem rázva indultam ki a házból. Sajnos jelenleg egy busz sem óhajt erre járni szóval gyalog kell eljutnom a plázához. És még fülhallgatót sem hoztam magammal.

Amikor végre a plázához értem egy nagyobb hangos sóhaj hagyta el számat. Az első üzlet ami megtetszett be is mentem, találtam is magamnak egy szuper szürke pulcsit. Télen egyszerűen tökéletes lesz fázós énemnek. Viszont mást nem igazán találtam itt.

A következő hely ahova be mentem az egy nem annyira híres üzlet így nem is drágák ott az árak, szerintem megér egy próbát. Nézelődtem bent egy darabig mire kezembe akadt egy fekete és egy kék póló, a fekete póló néhány részén kisebb gémkapcsok voltak a kéken pedig csak egy marveles ábra volt. Miután itt is végeztem inkább szomjasnak éreztem magam, így az alsó szintre mentem, hogy a plázában lévő boltban vegyek valamit inni.

Nem sokáig jutottam el ugyanis megláttam azt a nőt. Nem hiszem el, hogy ilyenkor kell vele is össze futnom.
Pont a kozmetikából jött ki és ahogy észre vettem ő is észre vett engem. Gyanús volt, hogy nem elfordult tőlem, amikor meglátott hanem  inkább ravasz mosolyra húzta ajkait és felém lépkedett. Általában az emberek ha utálnak valakit inkább a közelébe sem mennek ha nem muszáj. Gyorsan észbe kaptam és kezembe vettem a telefonom. Nem, nem segítséget akarok hívni hiszen az most semmit sem ér. Gyors mozdulatokkal kikerestem telefonon a hangrögzítőt és elindítottam majd első zsebembe dugtam úgy, hogy a mikrofon része kifelé legyen a zsebemből.

-Nocsak kivel futok össze egy átlagos napon.-mosolyodott el.

-Neked is szia.-szóllatam meg magabiztosan.

-Csodálkozom, hogy még életben vagy.-nevetett fel. Hát ezzel meg mivan?

-Te meg mégis miről beszélsz Esmeralda?-néztem rá össze zavarodottan.

-Én meg mondtam neked Min Yoongi, hogy nem hagyom annyiban azt a dolgot, hogy nem az enyém Hoseok!-ragata meg pólóm nyakát és közelebb húzott magához.

-Eszednél vagy? Ne rángass már!-próbáltam eltolni magamtól, de nő léttétre igen csak erőben van.

-Ennél jobban nem is lehetnék vagyis de!-mondta miközben körmeit erősen bele vájta bőrömbe.-Ha mondjuk a drága édesapád kinyírt volna.-nevetett fel.

-Te...te mégis honnan tudod, hogy...-akadtam el szavaimban. Kétségbe voltam esve, nagyon is, honnan tud ez a nő ennyi mindent?

-Szerinted az az ember honnan tudta, hogy te hol vagy abban a szent pillanatban?-nézett rám egy őrül vigyorral.-Még szép, hogy tőlem. Olyan könnyen lehetett téged követni, hogy még rendesen unalmas volt.-kuncogta el magát.-Az eredeti terv szerint te már nem is élnél. Nem tudom mi ütött abba az elmebetegbe, pedig még fizettem is neki előlegett.-amiközben mondta nekem egyre több könny gyűlt a szemembe, de most nem sírhatok! Előtte nem. Az egész meg volt tervezve, fizettek neki azért, hogy megöljön....

-Hagyd már abba!-kiáltottam rá.

-Nem hagyom annyiban nyugodj meg, amíg Hosoek veled van és nem velem addig nem lesz nyugodt életed, ezt jegyezd meg. Most pedig megyek, mert elkések a munkából.-mondta majd elengedve karmai közül lökött még egyet rajtam majd hátat fordított nekem és távozott.

Amint megfelelő távolságban volt, vagyis már nem láttam kivettem remegő kezeimmel a telefont a zsebemből és leállítottam a felvételt. Az első gondolatom Hobi volt, neki mindenképp meg kell mutatom.

Én: Hobi, kérlek siess amint tudsz hozzám! Fontos!

Írtam neki majd gyors léptekkel haladtam haza felé, nem bírtam tovább itt lenni. Próbáltam egész utón csak arra koncentrálni, hogy minél előbb biztonságban haza érjek. Otthon majd csak akkor szeretném anyának  megmutatni ha mellettem lesz Hoseok. Talán hárman össze tudunk hozni egy normális megoldást.

____________________________
Sziasztok!❤️ Remélem tetszett a rész. Kinek volt MI?! érzése??