A párom, Tom Hiddleston | BEFEJEZETT

𝓬𝓱𝓪𝓹𝓽𝓮𝓻 𝓽𝓱𝓲𝓻𝓽𝔂𝓽𝓱𝓻𝓮𝓮

✨18 órával később✨

❤️Tom szemszöge❤️

Reggel tíz óra volt, mikor megállítottam a kocsit édesanyám háza előtt. Boldogan, mosolyogva szálltam ki a vezetői ülésről és elindultam a bejárati ajtó felé. A felhajtón ott volt a nővérem, Sarah és a férje kocsija, a háztól nem messze pedig Emma húgomék parkoltak le. Ma egy kis családi találkozó van anyánál. A munka miatt nehezen tudtunk találkozni, és még mindig van kérdésük a barátnőm felől, amit meg tudok érteni. Amint kirobbant a Hiddleston és Szalai botrány Sarah felhívott és próbált lenyugtatni, aztán meglátta a fotókat és csak annyit mondott: "Hú basszus, de gyönyörű!". Ahogy eszembe jutott ez az emlék, csak magamban elkezdtem vigyorogni. Igen, az, és az én barátnőm. 
Az unokahúgom vett észre először anya nappalijából és már az előkertben hallottam, hogy visíti a kitalált nevemet. 
– Szörny Jay bácsi! – visította a testvéremnek. Mindenki nevetett, majd a nővérem kinyitotta előttem az ajtót. 
– Tom – üdvözölt mosolyogva, majd körbenézett. 
– Nincs itt, hiába keresed – nevettem szomorúan. Sarah elhúzta a száját és hiába láttam rajta, hogy nagyon kérdezne valamit, de a kis unokahúgom kivágtatott a házból és megölelt. 
– Szia! – üdvözöltem egy széles mosollyal. 
– Végre itthon vagy és eljöttél mamához! – ugrándozott örömében. – Anyu nézd, itt van Jay bácsi – még kiskorában adta nekem ezt a becenevet és sosem tudom megunni. Most hét éves, nem sokára nyolc és ő a mi szemünk fénye. Együtt bementünk anya házába, ahol mindenki mosolyogva kereste a barátnőmet.
– Nincs itt? – kérdezte anya elszomorodva. 
– Nincs – mondtam. 
– Egyszer majd bemutathatnád – mondta Emma húgom mosolyogva. 
– Be fogom mutatni, csak most sűrű napjai vannak – vakartam meg a fejemet. 
– Miféle sűrű napok? – kérdezte a sógorom. Vettem egy mély levegőt. Talán nem kéne elmondanom, hisz ez nem rám tartozik teljesen, de látom rajtuk, hogy nem fognak békén hagyni, vagy rosszat fognak gondolni Emmáról, és már a bemutatása előtt el lesz ásva a családom egyes tagjai által. Hiába ők a legszuperebbek, azért nagyon védelmezőek tudnak lenni. 
– Nehéz ezt elmondanom – tördeltem a kezem. – De most már valakikkel meg kell beszélnem, mert nem megy.
– Micsoda? – kérdezte riadtan Sarah és az ölébe vette a lányát. 
– Emma, a barátnőm, nos a bíróságra járkál meg ügyvédekhez mostanság. 
– Tessék? – döbbent le a húgom. 
– Durva ügy – mondtam, majd megkapartam a torkomat. Yakov, a sógorom elvitte az unokahúgomat, majd leültem a többiekkel szemben. – Amikor ott voltam Budapesten, egyik reggel Emmát a földön találtam és sírt. A féltestvér húga hívta, aki tizenhárom éves, hogy gondjai akadtak. Kiderült, hogy az anyja elvitte Emma és Szonja apjától és egy agresszív férfival költözött össze, aki sokszor verte Szonját. 
– Istenem – sokkolódott le a nővérem. 
– Emmával elvittük onnan, most a nő és a férfi ellen is vizsgálatok folynak és akár hetente kétszer vagy háromszor is a bíróságon van. Három ügyvéddel... És még mindig semmi, vagyis legalább már hivatalosan ő lett Szonja gyámja. Tegnap sajnos nem értem el. 
– Ez rettenetes – sopánkodott anyu. – Szegény lány. Mit ki nem állhattak. 
– És a hab a tortán, hogy nem éri el a saját apját. Már hetek óta, sőt, egyszer felvette neki és csak annyit mondott, hogy most hagyj békén. 
– Az apja is kedves – rázta a fejét a másik sógorom, a húgom férje. 
– És még nem sokára vizsgái is lesznek, nem? – vonta fel a szemöldökét Sarah. – Szegény lány, borzasztóan stresszes lehet neki ez az időszak. 
– Akkor nem mostanság talákozhatunk vele, mi? – kérdezte Emma.
– Hát most egy kiskamaszra kell vigyáznia, meg a munkája, az egyetem, a bíróság... Már csak az hiányzik szegénynek, hogy rá erőltessük magunkat. – gondolkodott Sarah. – Majd találkozunk vele, ha máshogy nem akkor skype-on, Tom közbenjárásával. Amúgy te nem mész el hozzá? – kérdezte végül tőlem. 
– Az utóbbi négy napban csak kétszázszor kérdeztem meg a menedzseremet, de nem mehetek az eheti interjúk és egy előadás miatt. – Rémesen dühös voltam emiatt. Legszívesebben Emma mellett ültem volna és segítettem volna neki. Sajnos csak annyit tehettem, hogy felfogadtam egy ügyvédet, aki az egyik legjobb – elméletileg – és finanszírozom neki. 
– Rettenetes – szólt közbe anya. – Majd ha legközelebb beszélsz vele üzenjük neki, hogy kitartást és alig várjuk, hogy láthassuk. 
– Átadom – mosolyogtam szomorúan anyára. Ekkor megszólalt a mobilom és rögtön elmosolyodtam. Ő volt az. – Épp most hív – keltem fel a fotelből és kisiettem a szobából. Egyből felvettem a telefont. – Kedvesem! – szóltam bele vigyorogva. 
– Tom – nem Emma volt az, hanem Szonja. A hangja remegett és zokogott. Megállt bennem az ütő. Miért Szonja hív? Mi történhetett. – Sajnálom. 
– Szonja, mi történt? – próbáltam visszatartani a dühöm, a fájdalmat és természetesen az elméleteket amik rohamosan születtek meg az agyamban. – Szonja válaszolj! – próbáltam nyugodt maradni, hisz hallottam a hangján, hogy baj van. Emmával történhetett valami? Biztos, hisz ha nem, akkor ő maga hívott volna fel. 
– Nem tudtam betartani az ígéretem – alig értettem meg a kis remegő hangját, alig tudott angolul megszólalni, félig magyarul, félig angolul mondta a mondatokat, de semmit sem értettem. Ekkor valaki kivette a kezéből a telefont. Marci volt az, aki valamennyire meg tudta  tartani a hidegvérét, velem és Szonjával ellentétben. 
– Baj van... – kezdte.